Társadalomtudomány, 1922 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1922 / 1-2. szám - Hazánk néperejének ujjászületése

11 vást állíthatjuk, hogy ha a török hódoltság be nem következik, Magyarország népe éppen olyan egységes nemzetté olvadt volna össze, mint a nagy nyugati államoké, amelyekben, az egységesülő folyamatot ilyen századokra kiható katasztrófák nem akadályozták meg. Harmadik nagy nemzeti szerencsétlenségünk, a világosi fegyverletétel s az azt megelőző szabadságharc aránylag nem járt nagy emberáldozattal, legalább is a mostani méreteket véve. Történetíróink 24.000-re teszik a magyarság veszteségét halottakban, ezt azonban jóval meghaladja az osztrákok, oroszok és az ellenünk fellázadt nemzetiségek vesztesége. Területileg csupán az anyaországgal nem régen egyesített Erdélyt és a Partiumot szakították el tőlünk, azonkívül Bács'-Bodrog, Torontál, Temes és Krassó várme"gyékből megalakították a szerb vajdaságot, a Muraközt pedig Horvátországhoz csatolták. Magyarországtól tehát elvettek 94.000 négyzetkilométernyi területet, az anyaország egyharmadát, körülbelül annyit, amennyit most a nagyhatalmak meghagytak nekünk. Más lapra tartozik azután, hogy a megmaradt Magyarországot teljesen megfosztották önállóságától s mint osztrák tartományt kezelték, de a mostani megcsonkított Magyarország nevezliető-e függetlennek, amelynek nem is egy hatalom, hanem a kisebb-nagyobb országok egész sora parancsol? A szabadságharc leverése sem jelentett tehát Magyarországon olyan katasztrófát, mint a mostani, mert ha politikailag végzetes következményekkel járt is, az ország néperejét nem támadta meg gyökereiben úgy, mint a most iánk szakadt nagy csapás. Történetünknek eddigi nagy katasztrófái után a nemzet megmaradt részének meg volt a lehetősége arra, hogy újra összeszedje erejét, mert az emberpusztítás aránylag nem volt olyan nagy, mint a most lefolyt világháborúban. A tatárjárás után ez elég hamar sikerült s az előbbi népességi és politikai állapot elég gyorsan visszaállott. A mohácsi vész után sem a néperő lassú vagy elégtelen regenerálódása okozta a török hódítás tartamának elhúzódását, hanem az a körülmény, hogy a megmaradt nemzet politikailag ketté szakadt s így erejét nem tudta egységesen harcbaállítani a hódító török ellen. A szabadságharc utáni elnyomás korszaka 18 évig tartott s hogy a kiegyezéssel véget ért, ar.nak nemcsak a külső politikai kényszerűségek voltak az okai, hanem az is, hogy a magyar nép ősereje hamar kiheverte a csapást és gyorsan pótolta a népességen ütött rést. 1850-től 1869-ig a magyar korona országainak népessége több mint 2 millió 300 ezer lélekkel szaporodott, ami aránylag meghaladta a „győztes" Ausztria népnövekvését is. A trianoni béke megfosztott bennünket területünknek több mint kétharmad részétől, ha csak magát az anyaországot vesszük, országunk lakosságának pedig több mint 60 %-át vette el. Még nagyobb baj, hogy a megmaradt népesség legértékesebb, legmunkabiróbb, mondhatni testileg, lelkileg legkiválóbb rétegein szinte átgázolt a világháború. Sajnos, még mindig nem vagyunk, s Magyarország szétdarabolása és nagy részének idegen uralom alá kerülése következtében aligha leszünk abban a helyzetben, hogy országunk háborús vérveszteségét teljes nagyságában megállapíthassuk. E tekintetben csak részletadatokra és találgatásokra vagyunk utolva. Ha Magyarország megmaradt volna területi épségében, úgy a háború után tartott népszámlálás eredménye a természetes népmozgalom adataival összevetve, elég megbízhatóan