Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1921 / 1. szám - Machiavelli
Vannak, akik Machiavelli munkáinak titkos kulcsát és tulajdonképpeni végső célját a Fejedelemről szóló könyvének lendületes zárószavaiban vélik feltalálhatni. Ha idéztük Machiavelli könyveinek ama fejezeteit, amelyek erkölcsi érzésünket felháborítják, ne hagyjuk említetlen e lendületes sorokat sem. Symonds azt írja róluk, hogy a Principe zárófejezete «tartalmazza a gyakorlati feladatot, melyre az egész értekezés céloz; a hazafias gondolatot, amely a megelőző lapok legsötétebbjeire is a fény egy nemét árasztja. Machiavelli Thetisként belemártja Achillesét a pokoli tanácsok Styxébe; Cheiron példájára megmutatja neki: miképen egyesítse az emberi és állati természetet az, aki kénytelen a farkas fogait kitörni, saját lábait pedig a tőröktől menten tartani; és számára sérthetetlen fegyverzetet kovácsol, mint Hephaistos. Mindez csak magyarázata eg}r feladatnak s ez: Olaszország megszabadítása a barbároktól.)) (Renaissance Olaszországban, I, 246—247.) Hasonló véleményen van Hegel is. Concha Győző «a nemzeti államalakulás első elkeseredett jajkiáltásának)) mondja Machiavelli Fejedelmét az újkor kezdetén. «Inkább kívánja, — úgymond, — bárminő erkölcstelen és embertelen eszközökkel történjék is, nemzete megalakulását, mint az emberinek csak eszményi létezését, a valóságban pedig az egyéni önkénynek uralmát.* (Concha, Politika, I, 76.) Réz Mihály (i. m. 415. 1.) nem tartja, hogy Machiavelli egész tanítása ennek a célnak szolgált volna. «Nemzeti érzése kétségtelenül erős s politikai világnézetének alakulására kétségtelenül kihatott. De az erkölcstelen eszközök használhatását sehol sem korlátozza abban az értelemben, hogy azok csak nemzeti célok elérésére volnának megengedhetők. Castruccio Castracaniról szóló tanulmánya ennek döntő bizonyságául szolgál. Nincsen ennek az életében semmi nemzeti törekvésnek nyoma. Harcias, uralomra vágyó természet, melyet kezdetben az önvédelem, később a becsvágy sodor folytonos kegyetlenségekbe és álnokságokba. Nem egy magasabb — nemzeti — céllal menti ezeket maga Castruccio Castracani sem, hanem azt mondja, hogy a siker és nem a sikerre vezető eszközök hozzák a dicsőséget» Bármint legyen, — magam is inkább a Réz nézetén vagyok, — az az elvitázhalatlan jelentősége megvan e hires 26. fejezetnek, hogy abban szólalt meg nemes szavakban az a nagy eszme, amely azóta Európa leghatalmasabb uralkodó eszméjévé lőn, itt csendül fel először az egységes nemzeti állam hymnusa: ((Olaszország félholtan várja a hőst, aki ismét helyreállítsa az elszenvedett csapások után, aki végét szakassza Lombardia fosztogatásának és pusztításának, a Romagoa és Nápoly szipolyozásának és sarcolásának; aki a már oly hosszú ideje üszkösödő sebeket meggyógyítsa. Lásd, miként könyörög népe Istenhez, hogy küldjön valakit, aki a barbárok kegyetlenségitől és önkényitől megvédje! Lásd, készen áll követni a zászlót, ha volna aki kibontsa!» «Ne szalasszuk el a jelen alkalmat, hadd lássa meg végre Olaszország annyi idő után felszabaditóját! Ki nem mondhatom, mily forró vággyal fogadnák őt mind a tartományok, amelyek az idegenek áradatától annyit szenvedtek; mily bosszúszomjjal, mily törhetetlen hűséggel, minő kegyelettel, az örömkönnyük mily áradatával I Kapu maradna-e zárva előtte? Hol a város, amely neki az engedelmességet megtagadná? Irigység sznllbatna-e vele szembe? Melyik olasz volna rá képes, hogy ne kövesse?
