Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 1. szám - Machiavelli

60 tapasztalatával elügyvédkednék akárminő párt javára. Könyvei a politikai condottiere kis kátéi. Hol ennek, hol annak helyzetébe képzeli magát és minden különösebb cél nélkül tanítja a politika mesterségét, mint ahogy a vívómester is bárkit megtanít a kardforgatásra, nem kérdve, hogy az illető mire fogja használni tudományát. Valósággal ellenképe Platónnak az államtan irodalmában, egy megfordított Platón. Platón a messzefekvő nagy célok, a végső ideálok mestere. O nem a mának hasznosságait nézi, hanem az örök igazság parancsait. Főként a «Politei»-ában egészen ezekre a távoli ideálokra függeszti szemét. S e nagy célok kitűzése nélkül nincs politikai tudomány. A célok tudományának pedig bele kell illeszkednie a végcélok tudományába. Végső céljait tehát a politika is csak az ethikától nyerheti. Machiavellinek a célok ilyetén tudománya iránt nincsen érzéke. Még hivalkodik is vele. De a politikai eszközök mesterségében annál nagyobb ügyességre tett szert. így az államtan tudományának tőle is van mit tanulnia. Az eszközök meglelésének ez a mestersége ugyanis végeredményben nem egyéb, mint bizonyos okozati összefüggések megállapítása. Ez pedig ugyancsak fontos része tudományunknak. Az állami történés reális világát is ismernie kell annak, aki hozzá akar szólani az államok dolgaihoz. Nem elég kitűznünk a célt. Tudnunk kell azt is, hogy miként valósitható az meg. S tudnunk kell, hogy mi valósítható meg egyáltalában s mi nem. Hogy tehát melyik úton indulhatunk el a végső cél felé, azt a politika, mint az eszközök tudománya, mondhatja csak meg. Nem rohanhatunk neki vakon a végcélnak, ha közben tátongó örvény fenyeget. Ha például adva van az a "mindennél erősebb tény, hogy az állami tagoltság c világában csak az államon keresztül juthatunk a morál teljességéhez, úgy mindenekfölölt hűnek kell lennem az államhoz s azt kell naggyá tennem. Ez a szempont is nem egyszer felcsillan, nem egyszér egész határozottsággal lép elénk Machiavelli Írásaiban. Jóllehet a csalás minden ügyletnél gyalázatos, a háborúban mégis dicséretet érdemel — mondja Elmélkedéseiben, III., 40. — és dicsőséget hozó és aki az ellenséget csellel győzi le, épen annyi dicsőséget arat, mint aki erővel gyűri le. Íme Machiavelli meglátta a nagy problémát! És gondolkozásának kérlelhetetlen kíméletlenségével ránk kényszerítette, úgy hogy gondolkodó elme többé nem térhet ki előle. Csak nem volt hozzá elég mély gondolkodó, hogy a nagy problémát, amelyet éles elméje vakító fényével megvilágított, meg is oldja. Néha közel jár hozzá, hogy valamelyes rendszert találjon tanácsai számára és meglelje a célok és eszközök hierarchiáját: Ahol a hazának létéről vagy nemlétéről van szó, ott ne zavarjon meg annak megfontolása, hogy igazságos vagy nem igazságos, emberséges vagy kegyetlen, dicséretes vagy kárhozatos-e valamely eszköz, hanem minden egyébre való tekintet nélkül meg kell tennünk, ami életét megmenti és szabadságát megőrzi. (Elmélkedések, III. 41.) , Néha felcsillan az a mentség (Fejedelem, 19. fej.), hogy a fejedelem azért is kénytelen a rosszaságra, mert azok, akikre szüksége van hatal-