Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 3. szám - A néplélektan mint tudomány

416 közelebb álló alkalmazásai együtt gomotyogtak és gomolyagnak, mondiuk például a mechanikából. A folyton változó állapot az illető gyakorlatibb tendenciájú tudományt, a mechanika esetén például a fizika tudományát, bizonytalanná, azaz határai megállapítását és pontos felosztását rendkívül nehézzé teszi. A filozófia tudománya, amely magának követeli az összes jelenségek megértését, felosztását és így mint végső rendszerező az összes tudományok élére helyezkedik, még rosszabb helyzetben van. A filozófiára mai nap is sok tekintetben érvényesek Kant másfélszázad előtt írt szavai.1 Ha elismerjük is, hogy Kantnak a filozófiai ismereteket illető kritikája az alapfogalmakba világosságot hozott, de vájjon mondhatjuk-e, hogy ő általa és azóta is a filozófia alapfogalmai, határai, amelyek elválasztanák minden más tudománytól, felosztásai, amelyek belső szerkezetét adnák meg, teljesen tisztázódtak? Ha végignézzük a filozófia legújabb történetét, úgy találjuk, hogy Kant óta sincs két előkelő filozófus, aki megegyezne abban, hogy mi a filozófia tárgya, miként osztandó fel, milyen a viszonya a tudományokhoz. A filozófia is, más tudományokhoz hasonlóan, részekre specializálódott, anélkül, hogy alapfogalmai, határai, felosztásai kellőkép tisztázódtak volna. Ma a filozófia eredeti részei, a psychológia, a logika, az esztétika, az etika nemcsak külön tudományok, hanem maguk is egyes ágakra oszoltak szét, amelyek művelői nem törődnek résztudományuknak az alaptudománnyal való összefüggésével, hanem a maguk speciális területén a végtelenségig folytatják apró részletekbe menő munkájukat. Mind ennek következménye a filozófia terén az alapfogalmak még nagyobb bizonytalansága, a részek határainak elmosódottsága lett, mert a részletekben való minden továbbhaladás, az új eredmények különössége csak fokozta az alapismeretek homályos és zavaros voltát. Azok, akikben él a vágy, hogy a filozófia mai káoszában rendet teremtsenek, a széteső részeket úgy iparkodnak összefoglalni, hogy a saját speciális területük álláspontját, így a psychológiáét vagy a logikáét egyszerűen alkalmazzák a filozófia egészére. Ennek eredménye viszont az, hogy miután a filozófia alapfogalmai nincsenek kellőkép tisztázva, olyan összefoglaló munkák vagy összefoglaló filozófiai propaedeutikák jelennek meg, amelyek dogmatikusan, megfelelő indokolás nélkül, önkényesen tételezik a filozófia tárgyát és felosztását. Ez eseti «A metafizikának, e teljesen elkülönített spekulatív észismeretnek eddigelé nem kedvezett a sors, nem juthatott a tudomány biztos útjára ... Mert a metafizikában az ész minduntalan megakad, még ha csak azokat a törvényeket is, melyeket a legközönségesebb tapasztalat igazol, akarja a priori átlátni. Számtalanszor kell benne az utat visszafelé megtenni, mert kitűnik, hogy nem oda vezet, hova érni akarunk, ami meg híveinek egyetértését illeti, oly távol áll tőle, hogy tulajdonkép inkább küzdőtér, mely kiválóképen az erőknek harcjátékban való mérkőzésére látszik rendeltetni, amelyen vivő még soha sem küzdhetett ki magának a legkisebb helyet s nem alapíthatott győzelmére tartós birtokot. Nincs tc'iát kétség benne, hogy eljárása puszta tapogatózás volt, még pedig, ami legrosszabb, puszta fogalmak között való tapogatózás*. (A tiszta ész kritikája II. kiad. előszavában, magy. ford. 8. 1.)