Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 3. szám - A német birodalmi szükségáldozat s a magyar vagyonváltság

Miután kimutattok, hogy a békeszerződés pénzügyi és gazdasági rendelkezéseivel szemben a pasziv ellenálláshoz nyúlni gazdasági öngyilkosság volna s miután kimutattuk, hogy valamint Németország, ugyanúgy mi is menekülést csak a nagyszabású és gyümölcsöző aktiv pénzügyi politikától remélhetünk: próbáljuk kimutatni, mekkora az a teher, amelyet ez az aktiv pénzügyi politika a német és magyar nép vállaira reá rak? Mi az oka, hogy az új adók rendszerének központi napjáva Németországban és nálunk egyaránt a nemzeti vagyon egy tekintélyes részének elvételét tették meg, amott birodalmi áldozat nálunk vagyonváltság cimén ? S próbáljuk végül kimutatni, hogyan szólnak és miképen érvényesülnek azok a legfőbb alapelvek, amelyek a legsúlyosabb terhet, t. i. vagyonnak nagyarányú elvételét, elviselhetővé tenni iparkodnak? Ami a német nép vállaira nehezedő teher súlyát és méreteit illeti, a régi adótörvények hozadékának emelése és az új adótörvények adókulcsai oly megdöbbentően magasak, a remélt állandó bevételek sa tervbevett adósságtörlesztések pedig oly széditóen nagyarányúak, hogy jellemzésüknél a superlativusoktól tartózkodni szinte lehetetlen. Innen az a bombasztikusnak látszó jelző, amelyet az egész német pénzügyi politikára alkalmazhatnánk, de amelyet Henrich német nemzetgyűlési képviselő a német pénzügyi politikának csak egy alkotására, a német birodalmi áldozatról szóló törvényre alkalmazott. Szerinte u. i. ez a törvény a világtörténelemnek «leggrandiozusabb» adótörvénye.1 Csakhogy (grandiózusak az előzmények is». Németország — az ó jelenleg 180 miniszterével, 200 parlamenti képviselőjével, s a mi Hadi Terményünkhöz hasonló rengeteg hadi részvénytársaságával — már a háború alatt is a hatósági szervezkedés valóságos »bypertrophiájába» .esett.2 A forradalom *új rendje* ahelyett, hogy a sinecurákat beszüntette, a felesleges állásokat törölte s új állások rendszeresítésétől tartózkodott volna, pártérdekből új minisztériumokat és miniszteri állásokat szervezett; a tisztviselői állások számát a költségvetésben és azon kivül óriási arányokban szaporította; a pazarlás, a fényűzés az állam berendezkedésében soha nem sejtett méreteket öltött; s amint egy szocialista képviselő oly találóan jellemezte a szocialista «u r a 1 m a t» : az új rend abureaukratizmusnak valóságos eorgiáibaa csapott át. Az (égbekiáltó hivatalnoki garázdálkodás t» a katona- és munkástanácsok tetőzték be, amelyet «a fékezhetetlen s o 1 d a t e s k a*-val együtt milliárdokat érő hadi felszerelési tárgyakat tékozoltak el s a hadseregnek szánt milliók nagyrészét párt- és egyéb meg nem engedett célokra fordították.3 Ha a forradalom okozta károkhoz és a szocialista uralom pazarlásaihoz hozzávesszük az elvesztett világháború költségeit, akkor nem fogjuk meglepöeknek találni azokat a »gr a n d i o z u s > számokat sem, 1 R. van der Borght u. o. L k. 139. old. 2 U. o. IL kslúu. old. 3 U. o. L k. 143.