Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 3. szám - A német birodalmi szükségáldozat s a magyar vagyonváltság

354 amelyek Németország gazdasági összeomlását tárják elénk. A birodalmi háztartás rendes kezelési mérlege 1914-ben még 219 millió márka felesleggel záródott. Ezt a tekintélyes felesleget a háború alatt és után óriási hiányok váltották fel. A rendes kezelési mérleghiánya ugyanis 1918-ban közel 3 milliárd M-ra rúgott, 1919-ben pedig, vagyis a szocialista új rend alatt 11 milliárd M-ra — 40 milliárd K-ra — szökött fel. 1914-ben a birodalomnak még csak 2"8 milliárd márka függő adóssága volt s az összes adósság sem érte el az 5 milliárd márkát. Hat év leforgása alatt a függő adósság 76 m i 11 i á r d r a, az összes adósság pedig eredeti nagyságának közel ötvenszeresére, vagyis 213 milliárd márkára, magyar pénzben 767 milliárd koronára növekedett. Az adósságok kamatai 1913-ban még csak 230 millió márkát, 1919-ben már 10 milliárd márkát emésztettek meg. E valóban grandiózus számadatok után mi meglepő sincs abban, hogy a német kormány, midőn 1919-ben a legközelebbi esztendők minimális szükségletét megállapította, a következő eredményre jutott: a birodalomnak évenkint legkevesebb 17 és fél, az egyes államoknak és községeknek évenkint legkevesebb 6 és fél milliárd márka rendes kiadásuk lesz; s következéskép az összes rendes kiadás évenkint legkevesebb 24 milliárd M-ra, magyar pénzben 87 milliárd K-ra fog emelkedni. Minthogy a birodalomnak 17 és fél milliárd M rendes kiadásával szemben a maximális évi rendes bevétel csak 6 és fél milliárd M-ra volt becsülhető, a német kormányt a rendes kezelési mérlegnek közel 10 milliárd márka (36 milliárd korona) évi hiánya két cél kitűzésére kénys^erítette. Az egyik cél annyi rendes bevétel előteremtésére irányult, amennyivel a rendes kezelés hiányát fedezni lehet; a másik pedig egy akkora rendkívüli jövedelemforrás megnyitására törekedett, amelynek segítségével lehetséges lesz a birodalmi adósságok, velük együtt a kamat-teher t e k i nt é 1 y e s részét a birodalom vállairól levenni. Az első célt a régi adótörvények hozadékának emelése s az új adótörvényeknek oly hosszú sorozata szolgálta, hogy — Posadowsky szerint — minden adózónak külön szakértőre volna szüksége, ha az adók labyrinthusában valahogy el akarna igazodni.1 Hogy a Dernburg által egyszerre előterjesztett 7 új adótörvény javaslatai s a belőlük alkotott törvények mekkora terhet róttak a labyrinthusban tévelygő 60 millió német adóalany vállaira s mennyit jövedelmeztek a birodalmi kincstárnak, ennek igazolása céljából mindössze két új adótörvény együttes hatását tesszük vizsgálat tárgj'ává s azután közöljük az új adók 1920-iki pénzügyi eredményét. Az 1919. szept. 10-iki háborús vagyonszaporulati adó abból az elvből indul ki, hogy a háború alatt elért vagyontöbbletnek csak egy csekély töredéke illetheti az egyes magánembereket, a többi az államé. Ép ezért elrendeli, hogy mindenkinél, akinek az összvagyona felülmúlja a 10.000 M-át (36.000 K-át), meg kell állapítani az 1914-iki vagyonadó kivetésének megi Van der Borght u. o. II. k. 138. old.