Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 1. szám - A parlamentek ellen

11 alkotott előnyös véleménynek teljes igazolását látja. Lassankint a jellem mélységéig átváltozik; szónokká lesz a szónak mindent átfogó erkölcsi értelmében. Ismertem képviselőt, aki annyira elveszítette a közvetlen társalgás módját, hogy egyszerű elbeszélés vagy vitatkozás helyett már csak szónokolni tudott, s néha önfeledten képzelt hallgatóságának tetszésnyilvánításait is jelezte. A szónoki világ sok hasonlóságot mutat a színpadival: egyiket sem kell egészen komolyan venni. A képviselő is csak a maga személyére vonatkozó következményeket vonja le illő komolysággal; teljesen tisztában van a szónoki túlzás szükségével és kellékeivel, ha másokról beszél. Sajátságos circulus mutatkozik itt az érzelmek felkeltése és a felkeltett érzelmek visszahatása között. A szónok túlzásokhoz folyamodik, hogy szavainak befogadására- a hallgatóságban érzelmi alapot teremtsen s a közönség indulata feleletképen a szónokot túlzásainak túlzására készteti. Végül a szónokló képviselő maga tudna a legkevésbbé számot adni a szavai mögött rejlő igaz meggyőződésről; csak épúgy, mint a színész még utólag is hiába kísérelné meg, hogy játékának tudatosan színpadi elemeit a közvetlenül érzettektől elválassza. Nyomatékosan támogatni fogja a parlamenti szónokot érzelmi túlhajtásaiban a felelősség tudatának gyengülése, ami tömegben sohasem hiányzik, s a parlamenten kívül eső körökre való tekintet. Ismeri szavainak messzevivő erejét; tudja, hogy a beszédet otthon, választóinak körében is meghallják, s így nem minden számítás nélkül vállalja a «kemény legéuy» szerepét. Ha ellenzéki ember, a kormányt annál kíméletlenebb és személyeskedőbb formában fogja támadni, mert meg lehet győződve, hogy «kritikájáról» másnap az egész ország beszélni fog. Maga tán világosan látja, hogy egynémely állítást vagy kifejezést a szónoki helyzet és hangulat rovására kell írni; de látja-e ezt az ország, mely távol helyzettől, hangulattól csak a szavak nyers értelméről vett tudomást? Az álpathos izgalmai vagy unalma elől a folyosó nyújt menedéket. Jellemző szavakban rajzolja meg Sighele a tanácskozóterem és a folyosó ellentétét. «A kamara egészben véve nő, még pedig gyakran histeriás nő. Hogy e szomorú meghatározásnak igazságát bizonyítsuk, elégséges, ha megfigyeljük a különbséget a teremben és a corridoron tartózkodó képviselők között. Valóban csak histeriás természeteknél találjuk meg e rendkívüli változásnak hasonmását. Azt látjuk, hogy emberek, kik egy pillanattal előbb szóval, kézzel fenyegették egymást s kihívó szemekkel mérték egymást végig, most mosolygó ajkakkal találkoznak és barátságosan nyújtanak kezet. Ha egy miniszter megy el mellettük, azok, kik imént szidalmakkal illették, nyájas nevetéssel fogadják, üdvözlik a fényes válasz miatt, talán módot találnak (s itt rejlik a méreg), hogy egy alázatos kérést ajánljanak figyelmébe. Megváltozott a viszony, s még inkább a szó és ítélet. Olyan beszéd, melynek az előbb tapsoltak, olyan javaslat, melyet saját szavazatukkal helyeseltek, éles kritikára ad alkalmat. Az egyik gúnnyal beszél az eívről, melyet védett, keserűséggel a személyekről, kiket támogatott. A másik kifejezéseiben nagy mérsékletet tannsít emberekkel és eszmékkel szemben, melyeket hevesen támadott. Phrasisok,