Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 1. szám - Hogyan hamisitották meg a románok a magyar statisztikát a békekonferencián?

174 Oustave Le Bon : Mult és jövő. (Gondolatok a világháborúról, békéről s a népek és a kultúra sorsáról). Fordította és bevezette : d r. W i 1 d n e r Ödön. Budapest, 1920. 176 lap. Franklin-Társulat kiadása. (Kultúra és Tudomány.) Sohasem volt a tömegeknek s a kollektív tudatnak nagyobb szerepe a társadalom és a népek életében, mint épen a mai korban. E szerepet vizsgálta Le Bon negyedszázaddal ezelőtt megjelent klasszikus művében: a Psychologie des foules-ban. Az itt megállapított tömegpszichológiai törvényszerűségek illusztrációiára Le Bonnak sohasem kínálkozhattak alkalmasabb jelenségek, mint a világháború nagy tömegmozgalmai. Idevágó gondolatait — jórészt aforizmusok formájában — Hier et de main cimen foglalta össze (1917). E könyv fordítása a címben jelzett munka. Le Bon-nak e müvében is az impulzív, sugalmazható, türelmetlen tömeg áll előttünk, melynek lelkében az ösztönszerűség, az irracionális érzelem, a tudattalan, az alogikus elem jut érvényre. A világháború is újból igazolta, hogy a népek életét és tetteit elsősorban nem az ész, a gondolkodás, hanem az érzelem, a szenvedély irányítja. A racionális megfontolás úgyszólván tehetetlen a tömegösztönnel, vadsággal, gyűlölettel és kapzsisággal szemben, melyeket a civilizáció értelmi haladása csak látszólag szorított háttérbe. A történelem hajtóerői biológiai, affektiv és misztikus természetűek. A népek nagy illúzióinak misztikus hatalma a történelemben mindig erősebbnek bizonyul, mint az ész. Ezeknek az illúzióknak nagy részét minden nép őseitől hagyományosan örökli, ezek formálják sajátos jellemét. Az élők lelkét a holtak lelkei alakítják: az élők a holtak szemével látnak. Bendkívül finoman elemzi Le Bon a csaták lelki tényezőit, a nemzeti géniusz elemeit, az egyéni és kollektív bátorság formáit, a tömegeknek való parancsolás művészelét, a nemzetek hatalmának megalapozásában az akarat, alkalmazkodás, nevelés, erkölcs, organizáció és társadalmi kohézió szerepét, a világháború következtében beálló általános demokratizálódás és militarizáció szellemét. Eszmékben gazdag könyvét azzal a történeti tanulsággal végzi, hogy sokkal könnyebb a tudomány segítségével a természetet leigázni, mint saját érzelmeinket. A természeti erőkel szolgálatunkba hajtottuk: a nap, a villám, az óceán rabszolgáinkká váltak, de sehogysem tudtuk még elérni, hogy ősi állatiságunk bizonyos ösztönein úrrá legyünk. Le Bon elmemozdító művének bővebb ismertetése helyett itt inkább arra szorítkozunk, hogy azokat az igazságokat idézzük belőle, melyek szegény hazánk sorsára nézve különösen aktuális jelentőségűek s rettenetes politikai és területi válságát megvilágítják. «Ha a pacifizmus ... mondja Le Bon 1917-ben — oly népnél fejlődik ki, amelyet hódításra éhes nemzetek vesznek körül, ez megbontja aktivitása segédforrásait és gyorsan szolgaságra vezeti a népet.» — «Nem lenne hiábavaló a parlamentek falára vésett fölirattal arra emlékeztetni, hogy a népek, amelyek — mint hajdan a görögök és később a lengyelek — nem tudtak lemondani belső