Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 1. szám - A matriarchatus nyomai a folkloreban

144 elég a rokonság létrejöttéhez*. (J. Kohler: Studien über die künstliche Verwandschaft, Zschr. für vergl. Rechtswissensch. V. 415.) Ehhez járul az a tény, hogy ugyané területeken a mati iarcha rendszer késő időkig, a mohamedán vallás felvételéig, teljes virágzásban állolt. «Az arabok iszlamelőző korban exogam matriarcha rendet követtek», mondja Wilken (u. o. 34.). Robertson Smith szerint a törzseknél előforduló családnevek legtöbbje állatnév, melyet totemisztikus megkülönböztetésül használtak az anyai egyvérüség tiszta megőrzése céljából. Az ilyen szokásforma pedig feltétlenül nőági családrendszert tételez fel. A berberek, kabilok, tuaregek, Észak-Afrika ez arabfajú vándortörzsei, akikről fennebb szó volt, ma is anyarendet köveinek. (H. Duveyrier: Les touaregs du Nord. Paris, 1864. 337., 397. 11.) Ugyanott tehát, ahol a párbeszédes meseelemre, és pedig annak teljes formájára találtunk. Hogy e szokásnak a többi arabság is tudatában van, arra ismét folklore-adat szolgál bizonyságul. Midás király története közismert európai monda, amely az euráziai kontinensen két változatban van elterjedve. Európa nyugatén és középterületein úgy tudják, amint azt Hérodotosz (VII. 73. és VIII. 138.) és Ovidius (Metam. XI. 90. s"u. o. 146. vv.) fenntartotta. Midás halállal fenyegeti borbélyát, ha ez süveggel takart szamárfüleinek titkát elárulja. A borbély nem állja sokáig, kint szabadban földbe ásott lyukba susogja el a titkot. A földből nádszálak nőnek ki s azok is ugyanazt suttogják, míg a dolog köztudomásúvá lesz. Európa keletén (krimi tatár, kis orosz, baskir) s az ázsiai türk törzseknél be Tibetig megtoldják az anekdotát egy további motívummal. Náluk Midás (vagy Traján császár, Nagy Sándor, Daibung khán az uralkodó neve) borbélyát minden hajnyirás után kivégezteti. Fiatal legényre kerül a sor; ennek anyja pogácsát ad fiának, amit titkon saját tejéből sütött és lelkére köti, mikor a fejedelmet nyirja, egyék belőle s úgy ügyeskedjék, hogy ura is megízlelje. A terv sikerül, a fejedelem harap belőle, mire a legény elárulja a cselt. Most már, mint testvérét nem végeztetheti ki. Erre veszi ki a fejedelem tőle az esküt, hogy titkát senki emberfiának el nem árulja... stb. A folytatás azonos az európai változattal. (L. Chauvin: Ribliographie des ouvrages arabes... II. 183. 1. 23. sz. a. és H. Oertel a Journal of amer. Orientál Society. XXIII. 81—98. ll.-in.) Dragomanov (1. Archív für slav. Philol. XXII. 312.) és Chalanskij (Kiewskaja Starina. XIX. 252.) kimutatták, hogy az utóbbi szerkezetek arab forrásokra mennek vissza. Az új motívum jellemző toldalék, mert szerintük a borbélynak egyedüli menekvésmódja a tejtestvérség; csakis ezzel van elfogadhatóvá téve, hogy az uralkodó miért nem végezteti ki ép ez egy emberét, aki aztán titkán az ismert módon ad túl, vagy más variációban: egyszerűen tanácsolja urának, viseljen füles sapkát. Ha egyéb adat nem állna rendelkezésünkre, azt kellene hinnünk, hogy a tejjel való adoptálás az arabtörzsek sajátos szokása volt; azok hódító útjai mentén terjedt el és vették át tőlök egyes népek s végeredményben tőlük, esetleg már mint meseforma, kerülhetett el hozzánk is. De Lubbock említi egy helytt (Die Entstehung der Civilisation, Jena, 1875.) müve 78. lapján hiteles forrás megnevezésével, hogy a