Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 1. szám - A matriarchatus nyomai a folkloreban

138 elmosódva, összezsugorodva jelentkeznek; eredeti jelentésükről a változott . viszonyok miatt a mai letéteményeseknek sejtelmük sincs, de élnek emlékében, mint jelképes példák (symbolumok), sőt gyakran csupán mint szólásformák. A legtöbb ily elmosódott emlék valósággal az egyes néprétegeknek inkább ajkán él, mint emléktudalában. Amint ma nem egy közmodásunk eredete ismeretlen, bár feltétlenül valami történet, eset volt egykor forrása (beszélünk: Bodónéről, ki másról beszél, ha a bor árát kérik, Deákné vásznáról, a Debreczenbe kukkanó Bolond Istókról, stb.) s nem törődve keletkezésével, bizonyos analóg esetekben állandóan alkalmazzuk, épúgy fennmaradtak hasonló szólásformákban más, esetleg igen régi hagyományok emlékei is. Az ilyen mondások ugyanis lélektanilag nem egyebek terjedelmesebb szavaknál. Psychikus emlékbevésődésük és felidézésük azonos lélektani folyamat eredménye. S ahogyan szavainkkal gépiesen élünk, nem gondolva annak eredetére, sokszor burkolt vonatkozására, épúgy a mondások sem rejtett tartalmuknál fogva jelentősek számukra; egyszerű megszokásból mondjuk azok után, akiktől több ízben hallottuk. Még több egyezésre is rámutathatunk! Beszédünk szavai között vannak vadonatúj keletkezésnek, vannak nem régiek, korban visszafelé menve vannak évszázadosak, sőt évezredesek is (pl. eredeti finn-ugor szavaink), azért valamennyi egyképen élő valóság emlékünkben és ajkunkon. Hasonlókép a nép beszédfordulataiban a mondásoknak olyan sorára találunk, ahol merőben új keletkezésűek melleit élnek évszázadosak, sőt ősrégiek. Mondásaink régi voltának tehát nemcsak psychikus akadálya nincs, de alighanem sokkal több közöltük a honfoglaláskori időkből való, mint hinnők. Vonatkozásaik olykor csak előttünk, kutatók előtt, válnak beszédesekké, a köznép, sőt az intelligencia is mechanikus önludatlansággal él velük. A szólásformáknak továbbá az a természete, hogy lerögződnek egyegy népi műfajban s máshol, egyéb összefüggésben nem használatosak. Vannak a balladáknak, nótáknak, mondai történeteknek külön stereotyp helyeik, melyek csak is ott ama fordulóponton alkalmaztatnak, de ama bizonyos helyen állandóan. Említett műfajok formulái rendszerint érthető világos jelentésűek, míg a népmesék egy-egy ily szólásmondása sajátságos módon, mint kész rejtély áll előttünk, de viszont ép ez mutatja régiségüket. Hogy magyar népmeséinkből idézzek: — A «Vas Laczi» mesében az ifjú hős sárkánnyal viaskodik, de nem birnak egymással; a szörnyeteg ekkor alattomos ravaszsággal ajánlatot tesz ellenfelének: «Légy te vaskerék, én leszek papirkerék !» — «Nem úgy», feleli a gyanakvó királyfi, «te lég}' vaskerék és én leszek a papirkerék!» — Megegyeznek, átváltoznak kerekekké s csakugyan a papirkerék győz a vas felett. Ugyanott tovább folyik a küzdelem. A sárkány ismét ajánlattal áll elő : «Légy te vörös láng, én leszek a kék láng.» — «Nem úgy», mondja hősünk, ^megfordítva legyen 1» S átváltozás után a kék láng győzedelmeskedik. (L. Mailáthnál: Magyar regék, mondák és népmesék. Kiadta Kazinczy Gábor. Pest, 1864. 193. 1. — Ugyanez Horger Antal csángó gyűjtésében: Magy. Népkölt. Gyűjt. IX. köt. «Szépmezö szárnya» c. mesében, 412. 1. — Ép így Dobsinskynál: