Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 1. szám - Az emberiség multjáról és jövőjéről

116 sorban a mozgás, a változás szempontjából kell vizsgálni. Ha azután a jelenségek vizsgálatában azok változására fektetjük a fősülyt, akkor csak konzekvensek vagyunk, ha minden jelenséget mozgásban levőnek tételezünk fel s innét csak egy lépés, hogy magát a teret se tekintsük állandónak. Hogy azonban az állandó tér képzetét ki lehet-e teljesen küszöbölni a fizika tudományából, azt döntsék el maguk a fizikusok. Minket inkább az a mohó érdeklődés ejt gondolkodóba, amely Einstein elmélete nyomában jár. Olyan elméletről, mely nagyon is újszerű s amely ann}ira komplikált, hogy csak a teljesen iskolázott elme érti meg és értékelheti, a népszerűsítő iratok egész sora jelenik meg s a nagyközönség szinte kapkod az előtte rendkívül homályos és előtte szükségkép il)rennek is maradó tanokon. Nem csupán az újszerűség vágya ez, amely minden új és érdekes elmélet esetében — legutoljára Bergson világnézete és Freud tanainak kritika nélküli elfogadásakor — felizgatta és felizgatja a világot. Jele ez annak is, hogy megrendült az emberiségnek a régi észszerű és szükségkép az abszolút fogalmán alapuló tudományos világnézletben való bizalma és ezért olyan tudományos felfogás iránt érdeklődik, amely a relativitás hangoztatásával utat enged a «minden relativ» meggyőződésének, a laikus közönség előtti homályos és zavaros volta által pedig az észszerű fogalmakkal kevert miszticizmusnak. A már megindult kételkedéstől és a zavaros érzelmekkel aláfűtött észképzetektől nincs messze a megingott tudás helyett a teljes szkepsisben való elmerülés. Nem először történik a mi korunkban, hogy az emberek elindulnak ezeken a bizonytalan utakon. Bergson és Freud esetében is kisértett már az újság vágy mellett a szkepsis és a miszticizmus. Csakhogy akkor még inkább a romantikára, az érzelmi és a szintén érzelmi alapokon nyugvó utilisztikus felfogásra hajlókat ejtették meg a szkepsis felé vivő tanok. Ma azonban, a világégés bizonytalanságai között, jóval nagyobb a szkepszisre és a miszticizmusra való hajlam és azokat is megejti, akik eddig a tudás terén értelmi tényezők szerint igazodtak. Ma már, amint látjuk, a határozottan tudományos kérdések iránti érdeklődésben is fölmerül a szkepszis és a miszticizmus, pedig az érdeklődők, még ha laikusok is, jórészt nem az utilisztikus hajlamú férfiak és túlságig romantikus nők, hanem ezek fölött állók. Nagy veszélyt jelent ez: megrendül általa egész emberi létünk két alapköve, a tudás és a h i t. Ezek korrelativek egymással és mindaz, amit magukba foglalnak, egyfelől értelmünket, másfelől érzelmeinket elégítik ki. Ha tudásunk és hitünk nem egyensúlyozza egymást s határaikon teljes zűrzavar támad, abbúl végeredményben csak az értelmi és érzelmi anarchiának lehet haszna! Akik a «minden relativ» már az ókori filozófiában felbukkanó álláspontjának ellentmondanak, a folytonos meddő vita helyett egyetlen érvvel akarják elnémítani az ellentábort: amikor megállapítjuk, hogy minden relatív, ha semmi mást is, magát e megállapítást abszolút igazságnak kell tekintenünk. A baj csak az, hogy a választ nagyon formálisnak érezzük, amely a maga logikus élességével lefegyverzi ugyan egy pillanatra értelmünket, de érzelmeinket nem elégíti ki. Azt, akit hatalmába