Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 8. szám

91 fóruma előtt már egyelőre is minden alap nélkülinek lógják föltüntetni az osztrák részről felhozott kettős állítást: „hogy a birodalmi integritás közös megvédése a külső sympathiák uralma ellenében biztosítást igényel," sőt: „hogy a magyar hadseregnek olyas elkülönzése, a minőt a 48-ki törvények alkalmazása követel, már önmagából a legnagyobb mértékben veszélyezné a monarchia biztonságát!" A közös ügyek kezelését és tárgyalását illetőleg, legelőbb is kezelésükről ugy nyilatkozik szónok, hogy nem tartja részünkről megczáfolhatónak az állítást, hogy a statusadósságok törlesztésére, pénzviszonyaink rendezésére, a külkereskedelmi politikára, valamint az internationális forgalom érdekei által igényelt vállalatok kölcsönös biztosítás vagy segélyzés utjáni létesítésére vonatkozó ügyek elágazása, az anyagi élet rögtöni változásaitól függő, a kedvező pillanat azonnali felhasználását követelő minőségre, sürgetős volta a bizonytalan időszakokra való relegálást, a két kormány, két országgyűlés közti alkudozás késedelmét és kétséges kimenetét meg nem türi; a miért is azok ép oly folytonos, bármelyik fél által meg nem szakitható közös kezelést feltételeznek, mint a birodalmi kül- és hadügy. Tárgyalásukat illetőleg pedig a maga részéről minden kétkedés nélkül a testvérnépekkel kötendő bilaterális, a pragm. sanctioban általunk elfogadott örökösödési rend tartamához szabott világosan körülirt, de mindenekfelett egyenlő és alkotmányos szövetség, s e szövetségből kifolyó közös ügyek közös ellenőrzése mellett nyilatkozik ép oly röviden, mint határozottan kijelentvén: hogy ezen ellenőrzésnek a legszigorúbban keresztülviéndő állami paritásból kiindulni, a magyar alkotmánynak régi és ujabban megszerzett garantiát valósitani, és saját országgyűlésünk közvetett befolyását ama legfelsőbb fokig felvinnie kelletik, melyet a kizárólag öt megillető törvényhozói hatalomnak nyomatékos gyakorlása megkíván, de a mely egyszersmind a birodalmi ügyek egybevágó gyors tárgyalását, fennakadás nélküli biztos kezelését lehetővé tevén: nekünk e részben is ama jogos és egyenlő befolyást megszerezze, melynek századokon keresztül érzett hiánya képezé régi feudális alkotmányunk ingatagságát, és okozá a birodalomnak reánk is oly súlyosan nehezedett anyagi romlását. E kellékek egybevéve, — úgymond — egyéni teljes meggyőző- I désem szerint oly combinatio által valósithatók, mely szerint a német- I szláv tartományok képviselői testületei és Magyarország gyűlése egyen- | lő számmal és minden üléstartamra külön megválasztott, és ép ezért nem utasitott, — mert az institutiók, ha részletesek és kötelezők, a két országgyűlés között alkudozás hátrányait fölülmúlják; ha pedig elvek, országos kívánalmak constatálására, s a közvélemény morális határára szorítkoznak, a parlamenti életben előfordulni szokott általános discussiók, adresseviták alkalmával, sőt egyes revolutiókkal is pótolhatók — hanem: ismert politikai jellemük, évenkint, .tehát ugyszóllván esetenként megújítandó, s ennélfogva egyénileg elég hamar visszavonható mandátumok, s a nyilvános tárgyalás, névszerinti szavazás kezessége mellett decisiv szavazattal ellátott regnicoralis deputatiók által rendszeres érintkezésbe hozatnának; a miért is azoknak ilyszerü congressusát, és pedig ama további kikötéssel vélem elfogadhatónak, hogy az e részben alkotandó pactum conventumnak minden módosítása ujabb diaetalis tractatusoktól, az imént érintett congressus hatáskörének minden tágítása pedig lehető legteljesebb biztonság okáért: saját országgyűlésünk fokozott többségű szavazatától tétessék függővé! Önöktől fögg, uraim! — igy végzi — hogy imént előadott egyéni fölfogásomat — melynek érvényesítését, amennyiben az a modus procedendire nézve a válaszfeliratétól eltérő — ugyan annak részletes megvitatására fenntartanom kelletik— általános szempontokból megbírálják. Nem ajánlom ügyemet önöknek, mert az a hazának közös ügye, megelégszem, ha ítéletüket mindenek előtt e haza érdekeire alapítják, mert meg vagyok győződve, hogy azok a birodalom és közös trón érdekeivel azonospk. És egyedüli érdemét csupán őszinteségében keresvén, Lutter szavaival fejezi be szónoklatát: „íme itt állok; másként nem tehetek; Isten engem úgy segélyjen!" Második nap (febr. 16-án) Madarász József, b. Eötvös József, Zsedényi Eduárd, Grhyczy Kálmán, gr. Keglevich Béla, b. Babary Antal, Nyáry Pál, Hunfalvy Pál, Ivánka Imre szólottak. Báró Eötvös József azzal kezdé beszédét, hogy a ház asztalán fekvő felirati javaslatot nem feltételesen, nem mert abból bizonyos dolgokat kimagyarázni lehet, de általánosan elfogadja, minden részleteiben. Elfogadja azért, mert magában foglalja mindazt, mit jelen helyzetünkben kimondanunk kell és lehet. Minden fontosabb belügyi kérdés szónok szerint főkép a köztünk s a birodalom között fenálló viszonyok meghatározásától függ. Az a mi jelen feladásunk legnehezebb részét képezi, nem uj, hanem százados törekvések tárgya, mit rövid történelmi visszapillantás által bebizonyít. Szükségesnek tarja különben kitüntetni, hogy az, mire a fejedelem által felszólittatánk, csak ugyanaz, mit törvényhozásaink századokon át legfőbb feladásuknak ismertek, s hogy igy, arra, hogy e feladásnak eleget tegyünk, nem szükséges eltérni az elvektől, melyeket törvényhozásunk eddig követett. Nem a feladás, melyet a fejedelem megnyitó beszédében élőnkbe tűzött, hanem csak helyzetünk uj, s ha azt tekintjük, főkép két körülmény tűnik fel: 1- ör az, hogy a nemzet, mely eddig midőn a viszonyokra, melyek Magyarországot s a birodalmat közösen érdeklik, s melyekért vérével s vagyonával áldozott, az őt megillető befolyást követeié, kitérő válaszokkal utasíttatott el, most a fejedelem által ezen viszonyok tisztába hozására felszólittatik. 2- or az, hogy a birodalom minden országai alkotmánynyal ajándékoztattak meg, hogy ennélfogva köztünk s ő közöttük fenforgó kérdések eldöntésére mem mint előbb, csak a magyar nemet s királya közti egyetértés szükséges, hanem hogy arra most a birodalom népeinek megegyezése is kívántatik. Szónok tagadja, hogy helyzetünk főnehézségei Ausztria alkotmányos átalakulásából származnak, sőt bátran kimondja, hogy viszonyaink békés kiegyenlítésének lehetősége csak azon napon kezdődik, melyen a fejedelem bölcseségében azon absolut hatalomról, melyet ezen országok felett gyakorolt, önkényt lemondott; s miként azon napon, melyen Ausztria népeit egy valóságos alkotmány élvezetében látják, oly alkotmány élvezetében, mely a 13-dik §. helyett a kormányi felelősség elvét foglalja magában, hogy azon naptól kezdve — mondja — melyen a birodalom népei valóban az alkotmányos népek sorába léptek, a köztünk s közöttök fennforgó kérdések kielégitö megoldása már csak az idő kérdése lehet. Hiszi ezt pedig azért, mert azon pillanatban, melyben a birodalom két fele egyiránt alkotmányossá vált, a közöttük létező ellentét megszűnt, a csalódások fő okai eltávolíttattak, s a birodalom két felének népei között a legnagyobb érdekegység támad. Szónok határozottan állítja, hogy ha a Lajtán tul ismét absolut rendszer uralkodnék, mig Magyarország alkotmánya visszaállíttatnék, minden bajok újra megújulnának, nem mert az absolutismus terjesztését a fejedelem érdeke kívánja, kinek a legszabadabb alkotmány is beszélés naivságával ügyekszik elhitetni, hogy mesét mond — és csak. ugyan mese lesz belőle: a próza költészetté változik, a história mythossá. Eleven, kézzelfogható példája, hogyan teremnek a regék alakjai a népek történeteiből, félistenekké magasodva, mint Herkules. Intés egyszersmind, hogy a népregék látszólagos képtelenségei alatt is mindenkor történeti magvat keressünk. Azt mondtam imént, hogy vannak dolgok, melyek az által lesznek mesésekké, hogy megtörténnek. E paradoxon magyarázata az, hogy csakugyan valami rendkívülinek, csodásnak, szóval meseszerűnek kell annak lenni, a mit a nép ösztöne fölragad s tudalma, azaz költészete számára — mert a nép tudalma ösztönszerűleg költői — mesévé alakít. A fentebbi paradoxon tehát nem egyéb, mint másforma kifejezése azon egyenletnek, hogy a népmese hősei ugyanazok, a kik az emberiség hősei. Évmilliók milliói után mostani naprendszerünknek is vége lesz ; de hamarább lesz vége földünknek, mely lassankint kihűl, szerves lényeit elveszti, s kisebb bolygókká töredezve, majd a folyton emésztő Saturnus lángtorkába hull — Saturnuson ezúttal nem bolygó-testvérünket, hanem napatyánkat értve. Azonban e kozmikus változások lassú elközeledtéig hány ezer meg ezer évnyi viszontagság várja még utódainkat az élő s éltető föld színén! mennyi mindenféle elemi rombolás fogja megváltoztatni az emberiség székhelyeit, mint változtatta ezelőtt is ! hányszor fognak még gazdag civilisatiók Összedűlni, hogy romjaikból ujak, még gazdagabbak keljenek! Az kétségtelen, és csak idő kérdése, hogy jelen európai társadalmunk szintén el fog pusztulni, mint elpusztult a turáni, az ősmexikói és egyebek; hogy azonban minő nyomai maradnak fen a következendő szervezkedés szamára, minő jelek fognak rejtélyeket nyújtani a másod és harmad jövendő fiainak, azt előre nem tudhatjuk. Lehetséges, hogy minden irodalmi emlék elenyészik, tehát a történelem is, és mi, kik most az idő magaslatán állunk, összes műveltségünkkel együtt, történetelötti homályba borulunk a késő ivadék szemében. Akkor csak a rege fog szólani felölünk, és szeszélyes tömkelegében egyes alakok fognak bolyongni oly emberek|ködképei, kik a szokottnál több jót vagy több roszat tettek embertársaikkal s egyéni erejöket századokkal éreztették. E regés alakok között lesz az is, melynek legelső csiráját ezredek múlva bizonytalanul fogják a tudósok itt-amott, a perspectivájokat elvesztett téreken s határozatlanul összefolyó időszakokban keresgélni, s mely mai nap oly bizonyos hus és vér, mint mi magunk, és Garibaldi a neve. Az anyagi világ mérhetetlen és örök forgalma nem kiméli a szellem alkotásait sem, és az emberi lélek müveit igazán maradandólag csak az emberi lélek őrzi meg. Ennek a megőrzésnek egyik formája a rege. De általában megörizhetö-e az emberi lélek müve, megőrizhető-e az emberi lélek maga ez egyetemes változás közepett, hol csak azért születik valami uj, mert valami régi meghal ? Micsoda maradandósága lehet a porszemnyi ember lelkének, midőn oly roppant világok elomlanak ? A tér és idő végtelenségében elosztott világegyetem előtt az ember semmivé törpül; s nem még inkább semmi-e lelke a világegyetemnek ura, Isten előtt ? — Mégis ez a semmi, mert gondol, több a nem gondoló összes világnál. Ez a semmi, mely mindennek képét magába fogadja, voltakép minden, ama mindenséghez képest, mely semmit sem tud magáról s ezért voltakép semmi. Az öntudatlan világok összesége még semmibb az öntudatos emberi lélek előtt, mint ez a mindenható isteni lélek előtt. Egy parányi szikra az isteni világosság tüzözönében, mégis mily dicső ama sötétség fölött, mely a nem-eszmélö mindenség lényeit burkolja! E parányi szikráknak alig lehet szebb föladatuk, mint az, hogy 15*