Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 5. szám - A hajózási törvényekről

58 production der Intelligenz! Hogy ezen értelmiségre nézve túlproduktiv nemzet gyermekei nem fognak ezentúl veréssel tractáltatni a ténsur vagy a nagyságosaszszony által, azt egyedül a prágai országgyűlés németjeinek köszönhetik, kik mint egy ember ugy szegültek ellene ama középkori indítványnak és néhány szabadelvű cseh követ csatlakozása által szerencsésen övék lett a majoritás. Történt aztán még más érdekes dolog is a Moldva melletti fővárosban. Eleget hallottunk mindnyájan Sz. Venczel koronájáról és főképen előttünk magyarok előtt ebben nem volt semmi feltűnő. Nálunk minden gyermek tudja Sz. István koronájának történetét és igy azt hittük, hogy hasonló történettel és hasonló közjogi symbolikával birhat Sz. Venczel koronája is. Három nappal ezelőtt azonban a cseh országgyűlés elé indítvány kerül; miszerint ő felségét feliratban fel kellene kérni azon karlsteini vár tataroztatása érdekében, a hol „Sz. Venczel koronája" őriztetik. Erre fölkel egy követ és azt mondja: uraim, miképen szólhatunk mi olyasmiről, a mi nincs ? Szent Venczel koronája nem létezik és nem létezett soha. . . . Conticuere omnes és mereven oda néztek, hogy kicsoda ez a tébolydába való, a ki ilyet állít; ez egy bizonyos Höfler, ki nem csak történelem tanára a prágai egyetemnél, hanem általában az ujabbkor egyik legtudósabb és főleg forrás-tanulmány dolgában legkitűnőbb történésze. Ilyen embert csak meg kell ott hallgatni, habár előre tudjuk, hogy a mit az imént említett, azt bebizonyítani nem lesz képes. Dr. Höfler megmagyarázza a háznak, hogy szent Venczel herczég nem volt koronázva, teh;tt koronát sem viselhetett soha, és hogy az a korona, melylyel a cseh királyok mind e napig megkoronáztatnak, IV. Károly német császártól származik, valamint semmi hivatalos okmány nem létezik, melyben a korona valaha sz. Venczel koronájának neveztetett volna. Ezen egyszerű előadás után a cseh nemzeti párt mintegy diadal előérzetével fordul a ház másik oldala felé, a hol Palacky ül, ki nem oly sokoldalú historikus ugyan mint Höfler, de cseh dolgokban teljes joggal tekintélynek tartatik. Hanem Palacky a tudósnak egész méltóságával és komolyságával kijelenté, hogy — Höflernek igaza van, hogy sz. Venczelnek nem volt koronája és hogy a mostani cseh királyi korona IV. Károlytól származik; hanem azt már nem a tudós mondta, hanem a párt embere tette hozzá — mivel a cseh nemzet mindent, a mi iránt kegyelettel viseltetik sz. Venczelre szokta visszavezetni, a koronát is sz. Venczel koronájának nevezi. E gyönge indokolást a „Národ" legújabb száma még azzal akarja támogatni, hogy IV. Károly a koronát sz. Venczel oltalmába ajánlotta és igy szent Venczelének is lehet azt mondani. Ennyit a cseh országgyűlésről. Mondjunk még egy szót a stájerről. Nehéz szívvel tesszük, mert a kik e gyűlés keblében a többséget képezik, sok tekintetben oly közel állnak saját nézeteinkhez és meggyőződéseinkhez, hogy az övéktől eltérő véleményt épen ő irányukban nem szeretjük kimondani. Es mind a mellett még sem helyeselhetjük, hogy a többség visszautasítá az ínség ügyében tett indítványok nagyobb részét, mert — „nem kell a kormányt az octroyálásra még nógatni is." Azt hisszük, ha az országgyűlés kijelenti, hogy a stájerországi inség enyhítésére ezen meg ezen törvényes intézkedések szükségesek ugyan, hogy azonban ilyenek csak a törvényes képviselet hozzájárulásával határozhatók — ez által mitsem áldoz fel elveiből, a kormánynak pedig nem ad ürügyet azt mondani alakosságnak: ime, az országgyűlés elméleti szőrszálhasogatásból nem akar komolyan foglalkozni a dologgal, jertek, majd segítek én rajtatok országgyűlés nélkül is. A szegény nép bizony nem fogja alkotmányos scrupulusból visszautasítani a segélyt, az alkotmányos elvek pedig ez uton nem fognak előtte kedveltebbekké válni. A vita részleteiről hallgatunk, de midőn a derék Eechbauer ajkairól azon állítást halljuk, miszerint az inség főoka a februári alkotmány felfüggesztésében keresendő, önkénytelenül is azt kell kérdenünk, vajon ily Ínséges állapot néhány hét alatt támad-e és aztán: hol van azon | jóllét, melyet a februári alkotmány szült, midőn még nem volt felfüggesztve ?! Legtöbb figyelmet költött egyébiránt e héten a birodalom legkisebb országgyűlése, a vorarlbergi, mely mindössze husz, vagy — az egy püspököt leszámítva — 19 követből áll, az egész országocska pedig 4 várost és 14 falusi községet foglal magában és még akkora sincs, mint péld. Komárom vármegye. Ezen miniatűr ország gyűlése nagyon februáristikus színezetű feliratot intézett ő felségéhez, melyet a császár el nem fogadott, hanem az államminiszter által viszszaküldette a feliróknak. Eddig minden rendben van és a koronának kétségtelenül jogában áll, hozzá intézett feliratot elfogadni vagy nem fogadni. Hanem mialatt e felirat Bregenzből Bécsbe vándorolt, addig a különböző vorarlbergi falvakból Bregenzbe mindenféle bizalmi adressák vándoroltak, melyek az országgyűlés magatartását dicsérik, azt a lakosság kivánataival megegyezőnek mondják és igy tovább. Ismétlem, hogy e bizalmi szavazatok oly időben keltek, a midőn legalább hivatalosan még nem tudhatták az illetők, hogy az országgyűlés magatartása a felirat visszautasítása által nyilvános démentiban részesülend a korona részéről. Mindazáltal nemcsak a Landeshauptmann, ki néhány hét múlva befejezendte 40 szolgálati évét, a midőn aztán teljes fizetésbeli nyugalmaztatásra van igénye, most azonnal a fizetés két harmadával lőn nyugalomba helyezve, hanem a bizalmat szavazó községek is hivatalosan megdorgáltattak, mivel,, illetékességök körén tul léptek" és hallomás szerint egyes személyek ellenében még további lépések is várhatók. Mondjuk ki röviden, hogy ez eljárás előttünk teljesen érthetetlen oly minisztérium részéről, melyről eddigelé általános volt ahit, miszerint a községek autonómiáját szélesbíteni törekszik. Miután Ausztriában egyesületi törvény nem létezik és igy meetingről vagy eféléről nem lehet szó, a választóknak a községi téren kivül nem marad utjok, melyen képviselőik magatartása ! körüli véleményüket nyilváníthatnák. Ha még ez is a község competentiáján kivül esik, akkor az osztrák népnek öszszes politikai jogai abban állnak, hogy minden hatodik évben a választói vederhez járulhatnak és — azzal punctum. Hogy mint teljesítik feladatukat a követ urak, arról nyilatkozni semmi törvényes út nincsen. Azonban legyen, tegyük fel, hogy Belcredi grófnak igaza van, midőn azt mondja, hogy a községnek nem kell magát beleártani a politikába, de akkor miért ajánlotta a nemes gróf ő felségének azon küldöttségek elfogadtatását, melyek a monarchia különféle részeiből — nevezetesen onnan, a hol az országgyűlésen a centralisták képezik a többséget, ide jöttek és még folyvást jőnek, hogy a septemberi tényért hálájukat nyilvánítsák a trón zsámolya előtt? Vagy tán ő excja is ugy mondja, miként a mult évtizedben igen nagy befolyást gyakorlott és igen magas állású személyiség: „én szívesen hallgatok a közvéleményre, csak az ellenzék az, a mit nem tűrhetek." Bizony kár a centralista urak felé praesentir tányéron vinni a fegyvert, melylyel a mostani kormány ellen küzdhetnek! Végezetül hadd említsem azt is, hogy itt némi feltűnést okoznak — főleg avatott körökben — bizonyos bécsi levelek , melyek néhány nap óta különféle formák alatt a berlini Kreuzzeitungban megjelentek, oly lapban, melynek öszszeköttetései egyfelől a porosz higthory-kkal, másfelől a Thun-Clamféle osztrák párttal köztudomásúak. A szóban álló levelekben formaszerü hadjárat indíttatik meg a most kormányon levő vagy a kormányra hatással biró magyar államférfiak ellen. Ezek egyfelől arról vádoltatnak, hogy az udvartól és a befolyásos állomásoktól mindenkit törekszenek eltávolítani, a ki nem az ő emberök, sőt még Crenneville és Lichtenstein gróf állását is aláássák, — másfelől pedig kimutattatik, hogy ez uraknak a Deák-párttal való frigye máris füstbe ment, és nevezetesen Apponyi gróf tervei, mikre „ezen szellemdús hazafias férfi" annyi időt és pénzt áldozott, teljesen meghiúsultnak állíttatnak elő, a mihez aztán — végén csattan az ostor — azon denunciatio csatoltatik, miszerint amaz egész frigyesülés talán csak „Scheinmanöver" volt, hogy a császárt az uj kormány programm elfogadására bírhassák. — Tartózkodom egyelőre, az imént közlöttöket va-