Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 4. szám - A magyar tanügy rendezése 1. [r.]

44 dó; lássunk tehát néhány ide vágó töredékes adatot. Az 185 7/8 és 185 % tanévekben, melyekről statistikai adatok birtokába juthattam, a pesti, budai és pozsonyi főreáltanodákban az első osztályban 634, a hatodik osztályban 128 tanuló volt, s ezen 128 tanuló közül 103 ment át a műegyetembe j 506 reáltanuló tehát visszatért a polgári életbe, anélkül, hogy erre kellőleg elkészítve lett volna. Hogy a bécsi műegyetembe magyar ifjaink mennek, az az említett 506 számot nem változtatja.— Hasonló módon könnyű kimutatni, hogy a gymnasiumi ifjúságnak igen nagyrésze a tanfolyam alatt a polgári életbe lép. Uraim, e számok a legékesebben szóló szónoknál is hatalmasabban beszélnek. E számok ezt mondják : Magyar nemzet! Reáliskoláidba (s talán gymnásiumaidba) járó ifjúságod 20 % -a éri el azon czélt, melyet ezen|intézetek maguknak kitűztek, 80%-a pedig készületlen lép ki a polgári életbe. Fogod-e ezen roppant szellemi és anyagi kárt a tanügy terén tovább is tűrni? Nem jogos kivánság-e, hogy a 80°0 ifjú jövő polgári hivatásának megfelelő neveltetést és oktatást nyerjen ? Akarhatod-e, hogy gymnásiumaid és reáliskoláid a proletariátus elosegitői legyenek ? — Hogy a magasabb műveltséget, vagyis a két rendű egyetemet elérni kivánó ifjúságot legalább 15 éves koráig egymástól elválasztani nem szabad, — mert ezen idő előtt a választandó életpályára nézve a biztos tájékozás lehetetlen, s mert a magasabb műveltség alapjainak megszerzése röviebb idő alatt nem eszközölhető, azt minden mélyebben gondolkozó férfiú belátja. Hogy ezen közös alap megszerzése után, más előkészület kell a jövendő theologus és philologusnak, mást a leendő orvosnak, mást a reál irányra lépni akarónak s mást a jogi pályára készülő ifjúnak adni, arra nézve is elég concentrált lehet ma már a közvélemény. Hogy egyes szakmákra, mint a mezőgazdaságra, erdészetre, kereskedésre, bányászatra stb. külön szakiskolák igényeltetnek ezt sem vonja senki kétségbe. A dolog ily állásánál fogva mikép volna tehát a maekedtek buzgóbban és kitartóbban, mint valódi polgári jogokra s a már kieszközlöttek biztosítására. Foglalkozásaik, a mesterségek és kereskedés, csak szabadságban gyarapodhatnak. Minél inkább emelkedett nemzetünk kereskedése, annál több város lett szabaddá. Városaink szabadalmaikat nagy részben Károly, Lajos és Zsigmond királyoktól nyerték, épen azon korban midőn kereskedésünk legvirágzóbb állapotban vala. Ezen városi polgárokban igazi hü alattvalókat nyertek a királyok s ezért is pártolták annyira a városokat s szaporították számukat. Még azon időkben is, midőn a gyönge királyok alatt az olygarchia féktelensége sanyargatá az országot, csak a városiak valának a polgári szabadság védői; rendszeres hadcsapatokat alkottak városaik keblében, gyakorlák magokat a fegyverforgatásban, magok közül választott vezérek alatt szükség esetében harczmezöre is léptek, városukat pedig legtöbbször csak önmaguk védelmezték. Mert mi a szabadság szelleme, ha vele együtt a harczias szellem is fel nem ébred ?! . . S ezek szerint a műipar és kereskedés szabad polgárokat képzett, kik szabadságaikat védelmezni is tudták. Ha az elmondottak után végig tekintünk e korszakon, mely Magyarország függetlenségének s anyagi virágzásának idejét foglalja magában,önként támad e kérdés : hogy miér^követte azt a rögtöni és elodázhatlan hanyatlás? És mi, tekintettel a nemzetgazdasági viszonyokra, teljes meggyőződéssel feleljük: Azért, mert emelkedése külokokból származott, mesterségesvolt s nem gyökerezett az ország természetes alaperöiben. Az államok jólléte csak természetes úton fejlődhetik és állhat fenn, minden mesterkélt intézmény idő folytában áldozatul esik az érdekek visszahatásának s nincs eset, mely e részben a szabály alól kivételt tenne. Hatalmas táborok, erös kormányok, ideig óráig fentarthatnak egy-egy intézvényt, védelmezhetnek pártfogolhatnak egy-egy erőszakosan előtérbe állított érdeket, de a dolgok természete elvégre is diadalra juttatja egyedül igaz törvényeit. Magyarország kiválóan földmivelő ország; ennélfogva Magyarország emelkedésének legfontosabb alapja aszabad föld sa nyerstermények szabad adása vevése és gyors keleté s emelkedésének leghatályosabb eszköze nyűg nélkül való kereskedés oly tartományokkal, melyek a természettől más czélokra hivatván s e szerint másként is fejlődvén, oly czikkeket termelnek, melyek ugyan az embegyar tanügy szervezendő ? Mindenesetre oly módon, hogy az emiitett viszonyok s kivánalmak, melyeknek kielégítésétói hazánk szellemi s anyagi jólléte függ, kellő megoldást nyerjenek. Nézetem szerint a magyar tanügy kerete nagyban ez lehetne: Falukon, a mezőgazdaságot tekintetbe vevő népiskolák volnának szervezendők j városokban a négy osztályú elemi iskolák tartassanak meg, s ugyan ennyi osztályú alsóbb polgári iskolák, melyek népesebb városainkban idővel hat osztályú felsőbb polgári iskolákká nőhetnék ki magukat, állíttassanak fel. Hogy az eddig emiitett népiskolákat mind a két nem használatára kivánom szerveztetni, magában eléggé világos. A két rendű egyetemre készülő ifjúság közösen az öt, vagy ha kettőnél több élő nyelv vétetnék fel mint tantárgy, hat évi tanfolyamu középtanodában nyerné álta lános művelődési alapját, melynek sikeres bevégeztével az illető ifjúság a három éves tanfolyamu lyceumba menne. Ezen lyceumnak szervezete az 1848 előtti lyceumok szervezetétől lényegileg különböznék, a mennyiben az mindegyik évben négy szakosztályra, vagyis négy irányú tanfolyamra oszlanék. Az egyik szakirány a theologiai és philologiai, a második a jogi, a harmadik az orvosi, a negyedik az úgynevezett realirány volna. A theologiai és philologiai szakirányt igen könnyű volna a jogival combinatióba hozni, a mennyiben a két szakirányt csak a görög és a franczia nyelv kötelező tanulása választaná el egymástól. A lyceum valamelyik szakirányának sikeres bevégeztével az egyetem és műegyetem megfelelő facultása nyílnék meg az ifjú előtt. Ezen általános keret határain belül volnának a fentebb emiitett egyes szakiskolák elhelyezendők. Dr. LUTTER NÁNDOR. rekjjóllétére és kényelmére szükségesek, de Magyarország lakói által elő nem állíthatók a nélkül, hogy munka és idő áldozatot igénybe ne vegyenek s a nélkül, hogy e föld lakói, saját hivatásukat háttérbe ne szorítsák. És nagy szerencsétlensége hazánknak, hogy korunkban a tiltó és védvámok által az osztrák iparra, annak silányabb termelésére vagyunk utalva a nélkül, hogy a kapós termékeinkért finomabb és derekasabl} czikkekkel versenyző külföldiek határainkhez férhetnének. És ennélfogva nálunk a mezei gazdászat, az állattenyésztés, a ké- t nyclmi és fényűzési nyerstermékek előállítására és tökélyesbitésére kell törekedni még most is, nem pedig elérhetetlen illúzióként a külföld iparczikkeit idő előtt utánozni akarván, azt el nem érhetve, saját teendőinket elhanyagolni. Meg kell nyitni tengerpartjainkat és határainkat mind azon termelékek számára, melyekre szükségünk van, mert az élet első szükségeire nélkülözhetlen termékeinket bizonnyal fel fogják keresni és hogy a cserébe vesztenénk, attól nem kell tartani, mert mindig több szava > lesz az árszabásban aunak, ki ételt és italt kínál, mint annak, ki csip két vagy szalagot ajánlgat. Mint mondám tehát Magyarország anyagi felvirágzásának fő feltételei aszabadföld (és szabadkereskedés) az az a korlátlan birhatási jog, mely magával hordozza ahitelt, a szorgalmat, a biztosság és egyenlőség elveinek. De az általunk leirt korszakban mind ez másként volt. Az országnak anyagi emelkedését mesterséges eszközök és történetes körülmények okozták. A földmivelés teljesen kezdetleges állapotban volt. Annyit talán termesztett mindenki, a mennyi elég volt enni és inni, de alig annyit, a mennyinek árából a szomszéd városkában egy kaszát, sarlót, sót vagy tán egykét öltözet darabot lehetett venni; igy tett a földmivelő paraszt s igy a földmivelő nemes ember.- Ezek termelései alig hogy kielégiték a legközelebbi szükséget, annyival kevésbbé szolgálnak alapul országos kereskedésnek és emelkedésnek. Igy volt ez borral, gabonával, mézzel bőrrel, len, kender és gyapjúval stb. Hogy a marhát s lovat mily kis mértékben tenyészték, bizonyítja a már említett sok törvény, mely azok kivitelét tiltja s mutatja ez által, hogy az ország szükségeire alig volt elég. A jóllétben és emelkedésben azonban nem is ez osztály ment elől, hanem a városi és kereskedői (a katona akkori élete, sőt a mostani is, abnormis állás a mi szempontunkból, s ez élt vagy halt "a sors kénye kedve szerint, ha győzött, dorbézolt a zsákmányból s ha nem győzött, rabolta gyakran a békés polgárt:) melyet az Anjouk és Zsigmond na-