Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 3. szám - Gróf Széchenyi István utolsó évei és halála. Írta Kecskeméthy Aurél [könyvismertetés]

30 lépjen a magyar koronával. Nem kell mondanunk, hogy a magyar korona tengerparti gyöngyének ezen ujolag kifejezett óhaját á ház kitörő lelkesedéssel üdvözölte. A mi az igazolási tárgyalást illeti, ennek eredménye eddigelé 9 képviselő igazolása s 5 választás vizsgálat alá bocsátása. Az utóbbiak közül legérdekesebb — habár igen szomoritó jelenség — a félegyházi eset. Félegyházán vannak, az immár országosan ismeretes „pusztakeresök," kiknek igényeit már a hétszemélyes tábla is elutasította, kikkel azonban el lön hitetve, hogy ha Hrabovszky Zsigmond hetytartótanácsost választják képviselőjükül, ez kiszerzi nekik a keresett pusztát. És Hrabovszkyt csakugyan megválasztották. Az ellenfél azonban panaszt emel és méltán, a korteskedés leghathatósabb, egyszersmind erkölcsileg legvészesebb neme, a hivatalos hatalom segélyével végrehajtott részint kecsegtetés részint félemités ellen. A képviselőház tulgyöngéd volt,hogy a jelen esetben csak vizsgálatot rendelt, a választás megsemmisitése helyett. A vizsgálat megsemmisítésére főleg az indította, hogy nincs kétségtelenül bebizonyítva, vajon maga Hrabovszky hely tartótanácsos ur ámitotte-e a népet a puszta visszanyerésével. Annyi áll,hogy efféle ámítással hatottak a választókra; ez pedig, ugy hisszük, elegendő ok volna a választás megsemmisítésére még azon esetben is, ha magának az ily alapon megválasztottnak része sem volna az ámításban. Mert az kétségtelen, hogy a dolog nem történt tudtán kívül: ö mint kormánybiztos működött Félegyházán és elfogadta a képviselőséget. Nevezetes körülmény még az, hogy fökortese az elitélt fegyencz volt, kit ö maga vett ki a börtönből. — A vizsgálattal Böszörményi László bízatott meg. A felsövissói eset a főispáni hatalom törvénytelen avatkozásáról tanúskodik, s itt is egy helytartótanácsos szerepel, csakhogy mint bukott fél. A nevezett kerület Papp Simont választotta meg Mihályi Gábor ellenében, s az utóbbinak partja most panaszt tesz a választás ellen, mint a melyben rendetlenségek történtek; e rendetlenségeket pedig a föispánilag megrendelt vizsgálat tanúsítja — holott ily vizsgálat megrendelésére a törvény csak a központi választmányt s utóbb a képviselőházat jogosítja föl. A képviselőház ez ügyben is gyöngéden járt el: nem igazolta a megválasztott képviselőt, hanem szintén vizsgálatot rendelt. Vizsgáló azonban még nem akadt: ma fogják titkos szavazás utján választani. Még azt kell elmondanunk, hogy a mult héten három bizottságot is alakított a képviselőház, úgymint költségvetésit, naplóbirálót és kérvényit. A költségvetési választmány tagjai: Bezerédy László, Lónyay Menyhért, Nyáry Pál, Ráday Gedeon gr., Rajner Pál, Ürményi József és Vlád Alajos. A naplóbiráló választmány tagjai Somossy Ignácz, Nikolics Sándor, Jámbor Pál, Mihályi Péter, Szonthágh Pál, Jendrassik Miksa, Dessewffy Ottó, Feszt Imre, Szász Károly, Fáy Gusztáv, Beliczey István, Vadnay Lajos, Rudnyánszky Flórián, Ruttkay István, Draskóczy Gyula Szmrecsányi Dárius, b. Vay Béla , Trifunácz Pál, Madarász József, es Kudlik István. A kérvényi választmány tagjai: Ghyczy Kálmán, Tisza Kálmán, Szentkirályi Mór, Bónis Sámuel, Gorove István, Kubicza Pál, Tolnay Károly, Geduly Lajos, Ivánka Imre, Miletics Szvetozár, Trefort Ágoston, Vécscy József, Zsedényi Eduárd, Papp Zsigmond, és SárközeJózsef. T Á R C Z A. GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN utolsó evei és halála. Irta KECSKEMÉTHY AURÉL. Emich Gusztávnál közelebb jelent meg a fennezimzett igen érdekes könyv, egy jó tollú, bár nem legjobb hitelű irótól. Nagy emberek magánélete, a mily érdekes, épen oly tanulságos. A magyar közönség előtt egy alak sincs, melynek minden vonása annyira érdekes volna, mint a Széchenyié. A jelen könyvből mindenekelőtt az tűnik ki, hogy Kecskeniéthy, a legnagyobb magyarral igen benső viszonyban nem volt s nem is lehetett. Az itt Összegyűjtött s eleven szellemmel előadott eseményeket bárki megírhatta volna a nélkül, hogy valaha Széchenyivel találkoznia alkalma lehetett volna. Nagy hazánkfia, mint szerző maga irja, szeretett minél több embert gyűjteni maga köré; nagyon megmagyarázható tehát, hogy szerzőt, mint ki akkor censor volt (mint mondja, hazafiúi meghasonlottságból!) igyekezett felhasználni, tőle könyveket kapott, és híreket tudott meg, s a mellett benne is embert látott, a mire végtelen szüksége volt. Egy pár itt közölt és szerzőhöz irt magánlevélből látjuk, hogy inkább jóakaratról, mint bizalomról, vagy épen barátságról lehet szó közöttük. Egyébiránt, hogy Széchenyinek természetében feküdt ily kisebbszerü emberekkel is gyakran közlekedni, azt nem csak döblingi élete, ha»em munkásságának fénykora is elárulja. Mert hiszen tudjuk, hogy a negyvenes években alig volt hozzá bejáratosabb Az erdélyi országgyűlés f. hó 9-kén tartotta tizenkettedik, az elnapolás előtt'utolsó gyűlését, melyben a királyi leirat fölolvastatott. Az ünnepekre eloszlott volt képviselők és királyi hivatalosak majd teljes számban megjelentek s nagy figyelemmel hallgatták végig a leirat fölolvasását, melynek lényege az, hogy az 1848. 1. t. czikk a pesti országgyűlésen fog revideáltatni. A részletek tárgyalása a magyaroi-szági országgyűlésen történik , hova a törvényben megállapított 73 erdélyi követ szintén meghivatik, hozzáadván a naszódvidéki két követet is. Az erdélyi követek a gubernium s regalisták — a magyar kanczellária utján hivatnak meg, még pedig az 1848-ki meghívottak is, igy az akkori megállapítás szerint az ab officio regalisták kimaradnak. Az erdélyi országgyűlés mindaddig elnapoltatik, mig az unió tárgyalások a magyar országgyűlésen bevégeztetnek. A tárgy végelhatározásaig, az időközben kiadott rendeletek változatlan megtartandók. A leirat tehát nagyban helybenhagyólag válaszol a föliratra^ mégis feltűnt, hogy az erdélyi gyűlés, miután határozatai a magyar közországgyűlésen lesznek revideálandók, nem feloszlattatott, hanem csak elnapoltatott. Áz elnapolás nem engedvén több gyűlést, rögtön elkészítők a jegyzőkönyvet, melynek felolvasása s helybenhagyása után b. K emeny Ferencz következő beszédben búcsúzott el a rendektől: Tek. Karok és Rendek! Felséges kiiályunk kegy. válaszát alázatos felterjesztésünkre leadni, és azzal együtt ezen országgyűlést elnapolni méltóztatott. Az országgyűlés rendéinek azon kivánata, hogy az erdélyi képviselők és kir. hivatalosok a közös hongyülésnek tanácskozásaiban részt vegyenek, valamint szintén azon óhajtása, hogy az 1848 ki I. törvényezikk értelmében egyesülésünk részletei a közös hongyülésen állíttassanak meg és határoztassanak el, teljesülést nyert. — Nem lehet ugyan azt állítani, hogy ezen legfelsőbb engedmények által a két testvérhon egyesülése végeredményre jutott volna ; de igen anynyit^'hogy végczélunk teljesüléséhez sokat közeledtünk; és be kell valKni azt is, hogy magas kormányunk egy felsőbb szempontból tekintve hazánk ügyét, annak adta jelét és bizonyságát, hogy nem a népek megosztásában keresi az öszszes birodalom erejét, nem abban találja fel kormánya hatását, hogy a népek a politikai szabadságnak kisebb mértékével elégíttessenek ki, — hogy megosztva kevesebb erkölcsi erőt fejleszszenek ki, s elgyengülve kqnnyebben kormányoztassanak, sőt ellenkezőleg iránya és meggyőződése az, hogy a miveltség és politikai jogok élvezése vágyának ösztönszerű érzete azon politikának igér jövendőt, mely a népek igazságos kivánatait kielégíti, s csakis az erősítheti meg a birodalom nagyhatalmi állását. Magas kormányunk ezen szándékáról nem kételkedve biztosan nézek azon jövőnek elébe, hogy Erdély végleges egyesülése Magyarhonnal sokáig késni nem fog. Ezen hitemben megerősít engemet azon biztos remény, hogy kormányunk magasztos törekvésében általunk is elösegittetik. — Alig lehet avagy csak egy józan itéletü polgára is e honnak, annál kevésbbé tagja e diszes testületnek, ki egyesülésünknek üdvös müvét túlfeszített valaki, mint Petrichevics Horváth Lázár, a „Honderű" szolgai szellemű, de kellemes modorú szerkesztője, a ki őt határtalanul imádta. Nagy embereknek mindig kell ily apróbb szellem, kik őket, mint Montholon tábornok Napóleont, felfogják ugyan, de elérni nem igyekeznek. Széchenyi Kecském éthy ben ilyet aligha keresett, s ha igen, akkor benne csalatkozott ; mert e könyv szerzője roszul leplezett cynismusával minden nyomon elárulja, hogy a legnagyobb magyart felfogni nem volt képes^ kedélyének legbensőjébe világot vetni nem tud, s bár ezt takargatni látszik, egy helyen kénytelen bevallani, a 189. lapon, hol azt irja, hogy „ha még oly beszédes volt is, valami titkát szigorún látszók örzeni, mely talán kulcs lett volna összes rejtélyeihez." így fogtuk mi fel Széchenyi viszonyát Kecskeméthyhez, és még hozzá tehetjük, hogy egész könyvében igen kevés ujat mond, hanem a halála után hazai és külföldi lapokban megjelent adatokat oly érdekesen adja elő és állítja össze, hogy a könyvet okvetlen végig keli olvasnunk. Stylja nem a legmagyarosabb ugyan s kivált a szavak elhelyezéséhez kevés érzéke van, de a találó kifejezéseknek nem látja szűkét. Hibája, hogy7 mint a vele rokon szellemű bármily kitűnő Íróknál egyiránt tapasztaljuk, a meggyőződést benne nélkülöznünk kell; inkább érdekes, mint megható, és sokkal kellemesebb, mint emelkedett. Olyan, mint egy ügyes gavallér : szellemdús fecsegéseit mindenki meghallgatja, fontos ügyeit azonban senki sem bizná reá. Azért e könyv két legszebb helye az, hol Széchenyi első őrülési rohamáról Kemény Zsigmond gyönyörű essay-ét idézi, s hol Széchenyi haláláról szolgájának, Brachnak vallomását teszi közzé. Amabból látszik egy magas érzelemmel csordultig telt sziv s egy mély elme közvetlen, elragadó nyilatkozata ; ebből az^egyszerü igazság megható, őszinte szavai. Szerző ezekhez nem tud. 0 szellemdús ember, a ki Széchenyi házmotozásakor is inkább saját bőrét félti, mint a döblingi nagy embert, ki midőn erre tekint is, folyvást önmagát tartja szem előtt. Egy szóval önző ember, a ; ki memoirejának ezen részét csak azért irta meg, a miért a memo ireo-