Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 18. szám

212 ból — Marmarosból a Tiszán, Erdélyből Marosujvárról a Maroson, Galicziából a Vágón, Erdélyből Dézsaknáról tengelyen, és Soóvárról a fottsó hutákból szintén tengelyen szállíttatott az ország belrészeibe — azjjilletö sóbányahivataloktól átvenni,a raktárakba elhelyezni, s onnan a fogyasztó közönségnek a,z országgyűlés áltaj. meghatározott árak mellett kiszolgáltatni, ezenkívül a nagyobb hivataloktól kisebb hivatalokhoz részint vizén, részint tengelyen a kellő sómen,nyiséget elszállíttatni, — és így lőn az országnak minden része a kellő sórnennyiséggel ellátvaA vizén való sószállitásra nézve mindig a volt budai magyar udv. kamara rendelkezése folytán, a bécsi volt általános udvari kamara beleegyezése mellett, magánvállalkozók nyilvános árverés mellett szerződtettek, régibb időkben a tkamara maga házi kezelés mellett is szállíttatta vízen a sót. A tengelyen való szállításra az ország népe volt hivatva oly formán, hogy a szállítandó sómennyiség az országos közigazgatás beegyezésével helységenkint felosztatott, és a fuvarozási időszak beálltakor az illető kir. sóhivatalok megkeresték a megye alispánját, hogy bizonyos napon, bizonyos községek a sóhivatalnál sószállitás végett fogatjaikkal megjelenni rendeltessenek. Akkori szokás szerint a községeknek esendő fuvarbérek kiszolgáltatásánál az volt a rend, hogy a község elöljárója vagy saját személyéhen, vagy helyettese által falubeli embereivel mindig megjelenvén az illető sóhivatalnál, a fuvarbért felvette, nyugtatta, s azt, ha a községnek a portióban hátránya volt, a megye pénztárába beszolgáltatta, és így szépen befizette a nép — a mely vidéken t. i. az ilyen sófuvarozás gyakorlatban volt — portióját a nélkül, hogy bosszantó és kétszeresen káros executiók rohanták volna meg a végett csendes kunyhóikat. Igaz, voltak községek, melyek örömest átengedték a rájuk szabott sómennyiség elfuvarozását más községeknek, olyanoknak például, a melyek azt szívesen általvették, az ilyes esetet pedig azon körülmény idézte olykor elő, hogy valamely község határában mint például Szolnok vidékén az esőzések járhatlanná tették az utakat, holott más helységek a homokos vidékeken könnyebben mozoghattak; —• de voltak oly esetek is, hogy egyik vagy másik gazdagabb község egyébként is tudván bajain segíteni, a sófuvarozást jó utak idejében is másoknak engedte át: a kun- és jászvárosok ezt gyakran tették. A fuvarbérek ekkor a vizén és tengelyen szállításoknál következők voltak: Marmarosból Szolnokig a Tiszán a szerződött szállítóknak fizettetett egy mázsa'sótól 20—23 kr. akkori ezüstpénzben, a mi most 35_40'/t krt. tenne o. értékben. Szolnoktól Pestig a lovakkal vontatott hajókon szállításnál fizettetett mázsánként 14, 15 kr. vagyis mostani pénzben 24]/2, 26V4 kr. — A tengelyen szállításnál Szolnoktól Pestig fizettetett 32 kr., ez pedig most 56 krt tenne. Jelenleg fizetnek a vaspályán Szolnoktól Pestig 33 krt mázsánként, de csak akkor, ha egéss? vaggon legalább kétszáz mázsa sóval elfpglaltatik, különben kis.ebb, .mennyiségnél drágább a fuvar. — Ez a vasutidij pedig 6, 7 krral drágább minden mázsa sónál csak Pest és Szolnok között is, mint volt 1848 előtt a hajókon szállításoknál, mikor a Dunán felfelé, lovakkal vontatva, negyven-ötven nap alatt tette meg a só azon utat, melyet most a vasúton egy pár óra alatt megtesz. Hogy akkor, mikor az elmondott mód szerint történt a sófuvarozás, mikor vasutaink nem voltak, a Tiszán gőzhajó nem járt, sem annak szabályozása munkában nem volt, népünk is a robot igája alatt nyögött, mennyivel terhesebb volt a sónak beszállitása^az ország belrészeibe mint mqst, maga magát megfejti, és még is olcsóbb volt a só, és nem volt fenakadás a só szükségletekben az ország vidékein soha, a legszebb gonddal, egyszerűséggel kezeltetett századok óta az ország és az összes fogyasztó közönség hasznára, becsületes honfiak áljai. Amit eddig elmondottam, csak rövid vázlata a 48 "előtti sókezelési rendszernek egész 1851-ig, mely rendszernek kisebb gyakorlati kezelését tárgyazó részleteibe ereszkedni ezúttal szükségtelennek -81* **WW*M* ií„s«v %o^^lfo 1851-ben, midőn már a sószállításnak majd minden fennebb em litett nehézségei az oszlás felé közeledtek, — mert voltak vasutaink . voltak gőzhajóink, már részben szabályozás alatt volt a Tisza, volt különben is már régóta Ferenczcsatorna, mely a Tiszát a Dunával összekötötte, népünk is a robot alól fel volt szabadítva, — a sókezeléssel az a változás történt, hogy a magyarországi kir. sóhivatalok megszüntettettek, még pedig — következő államgazdálkodási elveknél fogva: a) hogy a sóhivatali épületek jókarbantartása az államnak sokba kerül; b) hogy a sóár nem felel meg az államrendszer czéljainak, és szükségessé válik a sót szabadkereskedési czikké tenni, hogy ez által egyrészről az állam a tetemes szállítási költségtől megszavan állítva, s feldolgozva szabatosan, világosan, kritikával és oly módon, hogy műforma tekintetében is az ujabb iskola legkiválóbb termékei közé tartozik. Valódi pragmatikai história, mely semmit sem hagy homályban. Kiemeli az események összefüggését, egymásra hatását, jellemzi a szereplő egyéneket, mint éltek és működtek, s megismertet a korral, mely oly szilaj volt, de oly fontos is egyszersmind. Kétségtelenül köszönettel tartozunk a kiadóknak (Ráth és Pfeiffer) kik e munka közrebocsátására, vállalkoztak. Irodalmunkban az valódi nyereség, s ők a történeti irodalomnak egy nevezetes hézagát pótolták. Tizenöt év óta irodalmunk Magyarország két kitűnő történetével gazdagodott : S z a 1 a y-óval s H o r v á t h-óval. Mind kettő a magyarok beköltözésénél kezdi munkáját. íme Thierry müve ezeket kiegészíti, s azoknak mintegy bevezetését képezi. De más előnye is van ez átültetésnek, sőt az hisszük irodalmunkra sem marad hatás nélkül. Oly munka lőn ezzel bemutatva, mely compositió tekintetében is példányul szolgálhat. Meggyőződésem szerint ez jó; — mert ha a közönségben magasabb igényeket támaszt, ám ösztönözze Íróinkat utánzásra. Nem szolgaira — hanem azon nemes versenyre, hogy azt fölérni igyekezzenek. ,A fordítást Szabó Károly ur tollából vesszük. Meg kell vallanunk senkit sem ismerünk irodalmunkban, ki erre annyira hivatva lett volna, mint ö. Szabó őstörténelmünk legalaposabb mivelöi közé tartozik. Magával Thierry vei az első kiadás megjelenése után ö közölte a legtöbb s legalaposabb (és fel is használt) jegyzeteket, mint ezt a második kiadás előszava kí is emeli. Es munkája a nevéhez kötött várakozást teljes mértékben ki is elégíti. Fordításának valódi mübecse van. Nemcsak correct az, hanem az eredetinek minden báját vissza is adja. Könnyű, folyékony, világos, erőteljes s a franczia styl minden sajátságait visszaadó a magyaros zamatnak teljes megtartásával. S munkájának becsét közbe szőtt jegyzetei csak emelik. Valóban Attila és utódai történelmének egyetlen könyvtárból sem volna szabad hiányoznia a hol csak Szalay vagy Horváth munkái megvannak. n. Kecskemét város története, oklevéltárral. Hornyik . János által. Negyedik kötet. Kecskemét 1866. E munka első kötete hat évvel ezelőtt hagyta el a sajtót Egy év múlva megjelent a második s viszont egy évvel utóbb a harmadik kötet. Az első adta az előzményeket, a második a török, a harmadik a németvilágot. Itt egyszerre megszakadt a munka, nem mintha a követ kező kötet kész nem lett volna, hanem a szerző — ki ellen időközben, valószínűleg feladás ^következtében, Schmerling helytartósága pert indított — nem tartotta tanácsosnak a kiadást. Habent sua fata libelli: A per, minthogy szerző igazolta magát, el lőn ugyan ejtve, de az előzmény nem volt biztató s „a negyedik kötet nyomtatása, jobb idő reményében lassan haladt." Ez a késedelem oka. Ezen kötet a kurucz-világot, az 1703—1711 közti időszak történetét tartalmazza. Azon kivül, hogy részint a szövegben, részint a függelékben mintegy 300 okmány van lenyomva, szerző még 200 darabot hivatkozással emlit fel — ugy, hogy azt mondhatni a munka csaknem egészen okmányok alapján van dolgozva. Ily módon a Rákóczy-forradalom irodalma egyszerre szaporodott egy becses monographiával s egy becses oklevéltárral. A terjedelmes kötet 27 8 adr. ivet foglal magában. Tárgyát tehát gondolhatólag kimeríti. Ne vélje azonban az olvasó, hogy e 27 iven nem talál egyebet, mint Kecskemét ezen kilencz év alatti helyi viszonyainak rajzát. Az úgynevezett három város — Kecskemét Körös ós Czegléd — közt már elébb is, a török világ sanyaruságai közt bizonyos solidaritás fejlett ki, mely a kurucz-világ folyamában tetőpontját érte el. Nagyságáért, tekintélyeért s gazdagságáért e három várost ugy tekintó a fejedelem, mint sok önállósággal biró területet, melylyel közvetlen érintkezésbe bocsátkozott. így hát ez, bizonyos tekintetben, képviselője a Duna és Tisza közti földnek, mely a fejedelemnek sok jó szolgálatot tett s a forradalom folyama alatt nevezetes szerepet játszott. S már e szerepnél fogva is megérdemelte, hogy külön monographia tárgyává tétessék, melynek érdekességét és fontosságát neveli azon körülmény, hogy a ráczok gyakori pusztításainak ki volt téve, melyekhez itt az olvasó annyi uj, eddig ismeretlen ós fontos adatot nyer, hogy azoknak keletkezéséről és folyamáról a tudottnál hivebb képet formálhat magának. Szerző e részben is a mint általán az egészre nézve kitűnően oldá meg feladatát. S mi a munka árát illeti, az valóban példátlan olcsó, 2, ft. Mi csak ugy volt elérhető, hogy Kecskemét városának áldozatkész közönsége maga viselte a nyomatás költségeit. De e körülmény is ajánlatossá teszi e becses monographiát, mely irodalmunkra nézve különben is nevezetes nyeremény. SZILÁGYI SÁNDOR.