Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 18. szám

213 baduljon, másrészről pedig a fogyasztó közönség a sóárusok concurrentiája által olcsóbban juthasson a sóhoz, mint jutott 1851 előttc) hogy a kir. sóhivatalnokok fizetése is, mi szinte sokra megy, megtakarittass ék. Ezen elvekből kiindulva, a sószállitás és árulás bizonyos magán társulatnak Eskeles, Todesco, Epstein, Öomperz stb: uraknak adatott át, mely társulat magát „Erste ungarische Salzverlagsgesellschaft"-nak nevezte, s melynek középponti igazgatósága Bécsben volt, most is ott van és ez igazgatóság, meg kell vallani, nagy erélylyel kezeltette, s kezelteti jelenleg is átmenöleg „Creditbank" neve alatt a sószállitást és árulást, tartván magának raktárakat és kezelő személyzetet az ország részeiben. Tagadhatatlan, hogy a kir. sóhivatalok megszüntetésére felhozott elvek igen szépek, de sajnos, hogy a tizenöt éves tapasztalás azt tanusitja, hogy e rendszerreformnak életrehozatala balul sült ki; mert ez egész államgazdálkodási reformeszme ma épen ellenkező eredményt mutat, mit következőleg vagyok bátor kimutatni: a) A volt kir. sóhivatali épületek legtöbb helyen jelenleg is folyto_ nosan az állam birtokában vannak, s daczára annak, hogy részben a só. szállítási társulat javára, részben magánlakásokul, részben egyéb czélokra használtatnak fel, még is mint valóságos államvagyon, jelenleg is a magyar állam által tartatnak jó karban, miből világos az, hogy az épületek jókarban tartására szükségelt költségek az állam javára meggazdálkodva nincsenek, s igy ez által az állam semmit sem nyert, — és ha talán e tekintetben számadásilag valami csalóka nyereség ki is volna mutatható, az csak onnan lehetne, hogy az épületek kijavítása sok helyen meg nem történt, néhol pedig az épületek el is árvereltettek. b) A mi a sónak szabadkereskedési eszméjét, s e tekintetben a concurrentia által a só olcsóbbságát illeti, ez oly bukott eszme, mit az egész ország egyetemlegesen, és annak minden egyes napszámosa naponkint érez és lát, mert a sónak ára tizenöt év alatt 30, 35, 40 százalékkal magasabbra emeltetett, mint valaha volt. 1848 előtt a legnagyobb sóhivatalnál az ország középpontján Szolnokon, hol több mint egy millió mázsa só volt forgalomban a beés kimérésnél évenként, a só ára mázsánkint 5 ft 58 kr volt ezüst pénzben, vagyis 6 ft 2672 kr mostani pénzben, most a só ára Szolnokon 8 ft 16 kr oszt. ért; — azaz 1 ft 89*/a krajczárral o. értékben több, mint régebben; miből világosan kitűnik, hogy 1848 előtt a só 30 százalékkal volt olcsóbb Szolnokon, mint most. E példát, fennebbi állitásom igazolásául, az ország legnagyobb sóraktárainak helyéről hoztam fel, miből önként következik, hogy ez az arány az ország minden részében áll, sőt mondhatom, hogy sokkal nagyobb árkülönbségek is jőnek elő, például: Pesten a só ára 48 előtt 6 ft 30 kr volt ezüst pénzben, most 8 ft 95 kr osztr. értékben, némely kereskedésben 9 forint és még azon felől is, font számra való vételeknél pedig 10—11 forintba esik egy mázsa, — ez az árkülönbség, ha az előbbi árt osztr. értékre számítjuk, és összehasonlítjuk a mostani árral, már 3—4 százalékkal több különbség fog mutatkozni, mint a szolnoki ár mellett van. Komáromban, jjGyőrött, Pozsonyban még nagyobb árkülönbségek mutatkoznak; vannak pedig városok, községek, a hol 50 százalékot is megüt a só magasabb ára, mint a 48 előtti volt. — Nem is párhuzamozom az igénytelen községekben egyes árusoknál a só árát, különösen az utak megromlása idejében, mely időszakot fel szokták használni némely árusok a zsarolás indokául, holott sókészletüket már jó eleve, a jó utakon szerezték be. -— Ez egyébiránt csak egyes visszaélő árusok esete jevén, nem szolgálhat alapul az általános elv kérdésének. Hogy pedig a sóárulásban a szabadkereskedés és a verseny általi olcsóbbságnak 1851-ben kimondott eszméjét, illetőleg annak theoretikus egyoldalúságát is bővebben megfejtsem, bátor vagyok következő azerény nézeteimet nyilvánítani. Ugy hiszem nem csalódom, ha a szabadkereskedési elv alapját szintén a versenyben keresem. De szerintem a só, egy egészen különváló kereskedési czikk, melyet nem gyárak készítenek, — ezt teremtette és készen adta az Isten, táplálékul a népnek az ország földében.' A só, az ország és a nép természetes kincse, az állam kezelteti a sóbányákat, és mivel ezeket senki más nem kezelheti, el van zárva első fokán mindenkinek a concurrentia a só elöteremthetésére nézve; ha pedig ennek előteremtésében concurrentia nem lehet, el van fojtva erre nézve a szabádkereskedés lehetősége is. A só árát a bányáknál, vagyis a só jelsö kézbeli árát 46 előtt mindig az országgyűlés szotka — mint valóságos indirect adót — meghatározni, mit talán jövőre élő törvényeinknél fogva másként nem is képzelünk, — a mostani időben a só árát a bányáknál a bécsi minisztérium határozza meg, de mindkét esetben meg levén a só ára csakugyan határozva, ezzel el lett fogadva az egyedáruság elve is ; — mivel pedig a só árának előbb a magyar országgyűlés, most a bécsi minisztérium általi meghatározása mindig valóságos indirect adókivetési természettel birt az országra nézve, mindennemű indirect adó pedig csak egyedáruság által képzelhető, nem tudom Összeegyeztetni azon két eszmét, miként lehessen a sóeladást egy oldalról indirect adóvá tenni, más oldalról pedig azt a szabadkereskedésnek átadni, mint az a sóhivatalok megszüntetésekor kimondatott ? — Én ebben, nyíltan megvallva, csekély felfogásommal egyoldalú elméletet és nem elegendő szakavatottságot találok, mirenézve annálinkább is kívántam egyéni nézetemet bővebben kifejteni, mert már lapjainkban is megpendíttetett — különösen egy czikkben, hol a mármarosi vasút kiépítése volt szóban — a sónak szabadkereskedéssé alakítása, miről annak idejében egyéni nézetemet több szempontból is nyilvánosság elé szándékozom hozni. Másként áll a szabadkereskedés és a verseny eszméje a gyárakban készült czikkeknél, vagy oly termesztményeknél, melyeket minden ember termelhet; mert a gyárak és a termelők már a kiállításban és a termelésben concurrálnak egymással ugy a minőségre, mint az árakra nézve is, a mely eset a sónál elő nem fordul, sőt elő sem fordulhat. r° ""uA' '": ' • *fd Nézetem szerint a szabadkereskedés a sóra nézve csak ott kezdődik, mikor állam (most a társulat) raktáraiból kivitetik ja nyilvános piaczra. Itt kezdődik a verseny is az árulásban; már pedig az ily árulási mód szabadkereskedésnek nem mondható,'— tökéletes szabadkereskedést á sóra nézve, csak a bányáknak, az ország és a nép kincsének elidegenítésével lehetett volna képzelni. A b) pontban számokkal kimutatott tényekből és indokokból tehát szintén világos az, hogy a remélt sóárulási verseny sem felelt meg a kimondott szabadkereskedési elvnek; mert a só sokkal drágább, mint valaha volt; valamint világos az is, hogy a sóra nézve a szabadkereskedési eszme a gyakorlati lehetőséggel ellentétben áll. c) A mi a volt kir. sóhivatali személyzet fizetésének megtakaritá" sát illeti, az igaz, hogy e néhány roszul fizetett még Mária Terézia idejében szabályzóit fizetésekkel ellátott sóhivatalnoknak fizetése képzeletben és papíron igen, de tényleg megtakarítva szintén nincs, mit lejebb hasonlóképén ki fogok deríteni. Ha valaki tudni kívánja, hogy mennyi lehet azon összeg, mely a volt kir. sóhivatalnokok fizetésének behúzásával állítólag meg lett takarítva,— arra is felelek. De minthogy bizonyos könyveket, melyekből e kérdés egyszerre megfejthető lenne, felnyitni nincs hatáskörömben, könyv nélkül egy kis számítással oldom meg a kérdést. Voltak a megszüntetett kir. sóhivataloknál különböző fizetések, a főtisztnek, kit sóperceptor néven ismert a közönség, fizetése sok helyen 400, 500, 600, 700, két helyen 800, egyetlenegy helyen, Pesten, 1000 forint volt akkori ezüstpénzben, és ezzel aránylag voltak kiszabva az alárendelt hivatalnokok fizetései. Ezenkívül volt a hivatalnokoknak szabad lakásuk, és egy-két mázsa sódeputatum. — A lakásokér néhol most valami csekély haszonbér foly be az állam pénztárába. Én általános számítás szerint a 600 frtos főtiszttel ellátott személyzet fizetését veszem fel, pl.: pénztárnok 600, ellenőr 500, mázsamester 300, mázsáló 200, pajtaör 120, két sóhordó legény 140 forintjával 280 forint, a mi öszsesen 2000 forint ezüstben •—vagy 2100 frt mostani pénzben. Volt pedig Magyar- Horvátországban, Slavoniában és Syrmiában összesen 81 kir. sóhivatal, ezekből mintegy husz 1851-ben nem lett feloszlatva, némelyek több év múlva, némelyekJ épén csak 186'5ben, némelyek pedig még ina is fennállanak, ahol tudniillik a kezelés szüfeségeTennállásukat, mint a bányáknál, elkerülhetetlenné tette, és igy mintegy 61 hivatal személyzetének fizetése lehetett papíron megtakarítva. En azonban számításomban igen engedékeny leszek, és félteszém, hogy mind a 81 hivatal személyzetének fizetése megtakaríttatott, és még hozzá számítok minden hivatalnál 200, mostani pénzben 210 forint irodai átalányt (abban az időben kevés irkálás volt) és eheZ még hozzá adok bőven számítva 30,000 forintot, házbér bevételt, a kiadott sóhivatali épületekórt, ós mindezt együtt összeszámítva az egész megtakarítottnak látszó összeg nem tehetne többet, mint 217,110 forintfot osztr. értékben, mely összeg mint kezelési kiadás, a 12—13 millióra menő sójövedelem mellett, csekély nézetem szerint most sem lenne az államra nézve nagy teher.