Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 13. szám

koziuányaink ina félbeszakasztatnak, a törvényességnek, melynek annyira örültünk, még nyoma is eltűnik a hazában. — S ha e gondolat sokakat aggodalommal tölt el, ha a népnek legszámosabb osztálya, mely a kormánynyal csak a megye s a közigazgatás alsóbb tisztviselői által jön érintkezésbe, arról, hogy a törvényesség helyreállt, nem tud meggyőződni, ha bizni nem mer, midőn az egész közigazgatás legelsőbb fokaitól a legalsóbbakig a törvénynek meg nem felel ; vajon bámulhatjuk-e azt, s nem kell-e inkább megvallanunk, hogy annak oka főkép közigazgatásunk jelen szerkezetében kereshető? Tudjuk mi is, hogy a megyei szerkezet, mely 1848ban, mint a törvényhozás akkor hivé, csak rövid időre, mint átmeneti állapot hozatott be, egy czélszerü közigazgatás kellékeinek meg nem felel. — De vajon nem mondhatjuk-e ugyanezt a megyékben jelenleg alkalmazott szervezetről is, s nem kell-e elismernünk, hogy az administratió mert kinevezett s igy a közbizalom által nem támogatott tisztviselők által kezeltetik, azért sem jobbá, sem erősebbé nem válik. És épen mert megyei szerkezetünk, miként azt az 1848diki törvények megállapíták, a közigazgatás kellékeinek tökéletesen meg nem felel, s mivel soha erős kormányra több szükségünk nem vala, mint a jelen nehéz időben, ez teszi szükségessé, hogy megyei szerkezetünk helyreállítása mellett, az egész kormánynak az 1848-iki törvények értelmében átalakítását kívánjuk j kétségtelen lévén előttünk, hogy alkotmányos országban valóban erős csak felelős és oly kormány lehet, mely alakjában a törvénynek megfelel. S ugyanezen meggyőződéshez jutunk, ha azon nagy fontosságú kérdéseket tekintjük, melyeknek megoldására törvényhozásunk a fejedelem által felhivatott. Mert ki nem látja át, hogy azon viszonyoknak, melyek Magyarországot és az ő felségének kormánya alatt álló többi országokat közösen illetik, oly módoni megállapítása, mely hazánk alkotmányos önállásának s a birodalom érdekeinek egyiránt megfelel, a kormány jelen szerkezete mellett csaknem legyőzhetetlen nehézséggel jár. Vannak népek, melyek alkotmányaikat csak a fejedelem bölcsességének s igazságszeretetének köszönik. De hogy valamely nép alkotmányos uton maga tanácskozzék alkotmányának átalakításáról, mig egész kormányrendszere nem alkotmányos; hogy a rtörvényhozás a legnehezebb feladást teljesítse, mely valaha alkotmányos törvényhozásnak jutott, azon segedelem s támasz nélkül, melyet a törvényhozás kormányában keres: erre, a mennyire tudjuk, nincs eset a történelemben, s igen félünk, a jelen kísérlet is csak e feladat ily módoni megoldásának véghetlen nehézségét fogja bebizonyítani. S ezek azon okok, melyekért mi, ha a törvényt mellőzzük is, egy oly kormányzati és közigazgatási szerkezet fentartását czélszerünek nem tarthatjuk , mely félig az 1848 előtt létezett kormányformákból, félig a különböző provisoriumok által a megyékbe behozott intézkedésekből összealakítva, nem csak a törvénynek, de egy jól rendezett közigazgatás kellékeinek sem felel meg s igy nem opportu nus sem az egyesek sem a haza érdekében, mely a hosszú rázkodások után , melyeken keresztül ment , végre ősi intézvényeinek helyreállítását kívánja; sőt még akkor sem mondható opportunusnak, ha kizárólag azon nagy czélt tartjuk szemeink előtt, melyet a fejedelem magának s jelen törvényhozásunknak kitűzött. A fejedelem tisztán s világosan fejezte ki magas szándékait, melyek abban központosulnak, „hogy miután a birodalom azon országai is, melyek eddig alkotmányos jogokkal nem birtak vala, ilyekkel ruháztattak fel, azon viszonyok, melyek hazánkat s a birodalom többi részeit közösen érdeklik, s melyeknek czélszerü s kölcsönösen kielégítő rendezésétől a birodalmat "alkotó külön országok békés és jótékony együttléte, valamint a birodalom biztonsága, tekintélye és hatalma egyképen feltételezve vannak, ugy rendeztessenek el, hogy az által Magyarország- alkotmányos önállása és törvényes függetlenségének veszélyeztetése nélkül, a birodalom hatalma s minden részeinek alkotmányos szabadsága csorbát ne szenvedjenek." A birodalom s hazánk érdekei egyiránt azt kívánják, hogy a fejedelemnek magas szándékai teljesüljenek és s-aját alkotmányos önállásunk s törvényes függetlenségünk után — melyeket, mint azt a magas kir. leirat maga mondja, más érdeknek alárendelnünk nem lehet — bizonyosan semmi nem fontosabb előttünk, mint az, hogy a birodalom, melylyel a sanctio pragmatica által felbonthatatlan kapcsolatban állunk, anyagilag virágzó, alkotmányosan szabad és más államok irányában hatalmas legyen. De van a birodalomnak, s van hazánknak ezenkívül még egy más nagyfontosságú érdeke is. A jelen időben, midőn a nemzetgaz dászat s a politika mezején naponként uj fontos tények végződnek be, azon állapot, melybe a birodalom belügyeinek szüntelen fluctuatiója s financzialis helyzete által jutott, s mely miatt terméTÁRCZA. Bárd és trufátor. (Irodalomtörténeti tanulmány.) A művészetek kezdetleges átmeneti idejére emlékeztet egyiránt: a szobor és a bárd. Öntudatlanul együttes tüneményben érvényesül itt a szép birodalmában különleges önállóságra hivatott két müvészetnem : építészet s plasztika az oszlopban, zene és költészet a bárd-dalban. Lanttal kezében, önkészített dallamokban zengé várról várra, faluról falura járva letűnt harczok dicsőségét, nemzeti hőst s családi ősöket az angol minstrel, scandináv ska 1 d, angolszász s c 6 p, franczia és spanyol troubadour, német minnesánger, irs walesi bárd, magyar j o c u 1 a t o r vagy truf á t o r.— Nem ritkán fáradt hőse mult csatáknak, ki mintegy eposban regéli a nép között bősz harczok történetét. Máskor, mint Tinódynk, szegény zeneköltő, Clio dalnok felkentje, alig tengetve életét, mult emlékével lelkesíti az élő nemzedéket, ének- s dallamban egyiránt. A nép környezve öt, áhítattal figyeli meg énekét; majd uri paloták fényes csarnokában víg kedvre deríti a ház vendégeit; igy egykor Attila lakomáján „a vendégek szemeiket reá függeszték, némelyek a költeményben gyönyörködtek, mások a csatákra visszaemlékezve, gondolatokba mélyedtek, kiknek tetteit a kor elgyengíté s hiröket nyugalomra kárhoztatá, könyekre fakadtak." *). Jutalmat öndalaikban kerestek Goethe „Sanger"-ével: „Da8 Lied, das aus der Keble dringt lat Lohn, das reichlich lohnet." Egész kaszttá, rendszeres karrá alakultak néha e dalnokok, sőt királyok és fejedelmek kegyét megnyervén, az uralkodásra is befolytak. Mindenesetre hatályos tényezői ők a középkori költészet s zene felvirágoztatásának, s ezért hazai trufáink s a velők oly rokon „bárd o k ismertetése tán nem lesz egészen érdektelen. Két századdal Kr. e., a római néppel gyakori érintkezésben állott brit, skót és ir nemzeteknél találkozunk már „b á r d"-nak nevezett vándor költődalnokokkal. Isteni szolgálatnál hymnuszokat zengtek az örök erőnek, csatákban hárfa mellett vezérelték s buzdíták a harczosokat, vezérek s fejedelmek által hírnökül s békeközvetítöül használtattak. Caesarnak hadjáratairól irt commentárjaiban már a galloknál is akadunk ily lantosokra. Szerepök itt mindazonáltal korlátoltabb körre, hadi buzdító danákra s udvari dicsversekre szorítkozott. Nem is vergődtek itt sohasem oly jelentőségre, mint a brit walesiek. Kiváltságos kaszttá tömörültek ezek, állandó nyomást gyakoroltak a fejedelemre és alattvalóira, fejére nőttek a királynak is, olygarchákká váltak. 940-bcn Hővel Dha walesi király ujon hozott törvénykönyvében e bárdkasztnak is szentelt pár lapot. Egyéb alattvalóitól külön osztályba sorozá, s megszorítá előjogaikat. Ily megszorítások irott malaszt maradtak, a korona legmagasb pártfogása ismét elkényezteté kegyencz dalnokait. Önmaga a walesi udvar Aberfrew- Mathrawal- s Caerwysben dalnokünnepélyeket rendezett. Isten nyilt ege alá, mintegy országos eseményre jött egybe a birodalom szine, java, ez „eisteddfods"-okra. Erdők közepén, vagy nyilt síkon sátrakat vert, mint szinijátékot nézve végig a dalnoki versenyt, melynek győztese jutalmát egy kormány kinevezte bizottmány kezéből vevé. Egy koszorúzott bárd, az ország ünnepeltje volt. De döíyfösök és rakonczátlankodók is lettek e dalnokok. A nép folytonosan villongott miattok fejedelmeivel, a kormány csak szaporította az ellenök hozott, végrehajtatlanul hagyott czikkelyek számát s mégis, mint Gryffythap Conan 1078-ban kelt törvényhozása újra divatba hozta versenyeiket. Nem igy tett I. Ed várd, 1284-ben hódítá meg Walest, a bárdok kiváltságos osztályá-