Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 12. szám

144 nek —, hogy Peru és Chili, Mexikó és China, s a még távolabb eső,föld- és világrészek ügyei szintúgy, vagy jobban nem érdeklik, mint saját belügyei; főkép ha ott valahol háború foly, vagy készül megindulni, melynek győzelmes izgatása elhat ugyan az olvasóig, de a szenvedés, inség s nyomor ott marad a távolban s azt csak azon szerencsétlenek érzik, kiknek hajdan békés tanyái a véres harczok szinhelyévé váltak. Ha egyébiránt komolyan nézzük a látszólag békés mozgalmakat, a fegyver nélkül vivott csatákat, mégis nagyobbat lendíthetnek valamely nemzet beléletében, sőt óriásabb, mert tartósabb nyomort is szülhetnek, mint akár a legöldöklőbb háborúk. Példa rá egyrészt Angolország és az EgyesültÁllamok, másrészt Spanyol- s ujabban Poroszország. Anglia parlamentjében a mult héten oly háború indult meg,melynek vége még be nem látszik,de ha győzelmesen végződik egy kormány bukása s néhány százezer ember politikai jogokkal való felruházása fölött fog dönteni. Már régebben emiitettük volt az angol reform-mozgalmakat, melyek Nagy-Britannia minden pártját élénk izgalomban tartották. Az izgalom most alakot öltött s életet nyert, és Gr 1 a ds t o n e, a szellemdús állam- és kormányférfiu maga kezdte megingatni a Russel-ministerium korhatag oszlopait. Márczius 13-án, a szokatlanul megtelt alsóházban tárgyalta a választási reformbillt, mely fél millió honpolgárra lesz kiterjesztendő a szavazati jogot s az élénk megtámadás, melylyel remek beszéde találkozott s a hős védelem, melyben a más oldalról részesült, eléggé tanusitják a kérdés fontosságát. Igaz, szemére vetették, hogy félszeg, a mennyiben régi érdekeket sért, ujakat pedig elég számmal nem teremt s igy heves megtámadásra igen, tömeges pártolásra alig fog találni. Lehet, hogy igazuk van azoknak, a kik ezt állítják j de Gladstone mind ekkoráig a volt Palmerston — most Russel ministerium tagja s megrázhatja ugyan az ágot, melyről a túlérett gyümölcs talán lehull, de maga alatt nem vághatja a fát; hanem ha bukni talál a jelen kormány, Grladstone akkor felszabadul minden kötelezettsége alól, s ha újra talál minisztériumba lépni, vagy éppen ilyennek alakításával megbízatni : programját, saját egyéni programmját csak akkor fogjuk megismerni, pedig tudunk róla már is annyit, hogy Peel óta Angliának jelesebb statusféríia nem volt. A brit birodalom, az egyéni szabadság hazája, tehát szintén reformokat igényel s becsülendők, kik e reformokat megindítják, mert Angliának szabad ugyan minden polgára, de politikai jogokkal csak a kiváltságosak birnak s e jogok élvezhetését kiterjeszteni a nagy többségre — ez feladata a haladott jelen századnak. Az Egyesült-Államok belügyei is bonyolódnak s Johnson elnök törekvései még sem látszanak oly tisztáknak, mint uj-yorki sürgönyök azt festeni iparkodnak. Már az ellentábor hirei is érkeznek Európába, s az elnök vétójával — mint hírlik — az amerikai köztársaság összes pártállása megváltozott A tisztavérü republikánusok, kikre előbb támaszkodni látszott, ellene fordulnak s ujjong neki a reactionáriusok nagy tömege, kiket a Dél fölötti győzelem hallgatásra kárhoztatott volt. A parlament többsége nem tud s. nem akar belenyugodni az elnök úgynevezett restructiós politikájába, s ellenzi a conföderált államoknak a parlamentben képviseltetését, mielőtt az államszövetségbe tényleg ismét fölvétettek ; ellenben pártolja a négerek polgári jogokkal való felruházását, mit viszont az elnök ellenez. Szóval ugy látszik, Johnson a Déliek táborába csapott át, spártolja a nagy termelők junkerségét, mely ellen folyt legelkeseredettebben négy éven át a harcz. De a parlament szabad republikánusai nem maradnak adósak az elnöknek s egy ujabb távirat szerint Grarrison a washingtoni kongressusban oly javaslatot [tett, mely szerint Johnson hazaárulási vád alá helyeztessék, s naponkint merülnek fel javaslatok, mind az elnök hatalmaskodása ellen irányozva. De az Északi-Államok belügyei annyira el nem foglalják, hogy szemöket Mexikóról végleg levegyék. Folyton követelik afrancziák pusztulását, nem elégelve, hogy Napóleon seregének fele az idén, másik fele az év végével vonuljon ki, mint Párisban mditványózták, hova a napokban — mint irják — igen kellemetlen tudósítások érkeztek Mexikóból. III. Napóleonnak e körülmények nem könnyítik meg állását, melyre ugyancsak szüksége lesz, miután legközelebb a szabadság kérdése fog fölmerülni a törvényhozó testületben. Hiába, a francziák minden bámulata Napóleon iránt nem kárpótolja őket a szabadság majdnem teljes hiányáért, többé be nem érik a császár által javallt csekély adaggal, s habár a vitáktól közvetlen eredményeket nem is várhatni, annyi eredményök még is lesz, hogy felvilágosítják a népet követelései jogosultsága iránt, s hogy napról napra szaporodik azok száma, kik belátják, hogy civilizált társadalomban nem csak kenyérrel él az ember s a puszta anyagiakon kivül van szellemi szükség is, mely szintúgy, de még követelőbben igényel kielégítést. Mennyiben erősiti a dynasztia állását, hogy a burgeoisie rokonszenvét is készülnek eljátszani a tuileriákban, hol még a császárné ő felsége is elménczkedett a meghívott vendégekkel, burgois tehetetlenségeire figyelmeztetvén őket, azt ugyan nehéz elképzelni. Nem hisszük, hogy Poroszország sasrendje, melyet a napokban a kis herczeg mellére tűztek is valami nagyon fölmelengette a porosz-franczia udvar meghűlt viszonyát, de hogy Poroszország állását valami nagyon megszilárdította volna, azon bátorkodunk kételkedni; valamint kételkedünk azon is, hogy Bismarck a királyt csakugyan rávette volna az Ausztria ellen indítandó háborúra. Hanem, hogy Bismarck, mig tart benne a lélek, nem szűnik meg arczátlankodni, azt bebizonyította újra, midőn új fenyítő törvénybeli paragrafusokat faragtatott s 5—10 évi börtönbüntetést szabott mindazokra, kik Schleswigben más, mint porosz önkény uralomra gondolni is mernek, vagy az augustenburgi herczegről álmodni bátorkodnak, mely új törvényeket Holsteinre is ki akarja terjesztetni. A mellett nagyban foly a harczkészülés, melyre már Ausztria is legalább elővigyázati intézkedésekkel válaszol, készen akarván lenni minden eshetőségre s igy a háborúra is. Klórencz, marcz. ÍJ. Mazzini megválasztása Messinában sok bajt okoz az itteni kormánynak, nem mintha az olasz egység elaggott beteg profétájától félnének, hanem azért, hogy a franczia kormány különös súlyt fektet választásának megsemmisítésére. Malaret báró, a franczia követ nyíltan megmondta La Marmórának, s minden társaságban ismétli, hogy az olasz kormánynak kötelessége kabinetkérdést csinálni abból, hogy Mazzini a kamarába be ne fogadtassék. A miniszterek pirulva megígérték ezen kívánság, vagy is inkább követelés teljesítését, mindamellett, hogy ez által igen kellemetlen állásba helyezik magukat. Mindenki emlékezik még, hogy Cavotír gróf idejében, midőn a hires agitátor amnesztiájáról volt szó, melyet egy több mint ötvenezer aláírással ellátott petitio kért, a nagy államférfi ezt mondta a kamarában: „Ezenpetitiónál csak egy név hiányzik, s ez felérne mind a többivel és szükségtelenekké tenné azokat, Mazzinic magáé, ha ö el akarná ismerni az uj állapotokat, ha megválasztatná magát a kamarába, nem lehetne semmi kifogás az amnesztia ellen : a követi széken, az ellenzék élén, szívesen megbirkóznánk vele, ö csak külföldön veszedelmes Olaszországban csakhamar kijózanodnék utópiájából. Cavour halála után Mordini értekezésbe lépett Kicaso1 i-val, az akkori miniszterrel, ki, ha oly rögtön meg nem bukik, alá is irta volna az amnesztiát, melyről már készen volt a királyi leirat. A franczia kormány restellte ezt, s Ratazzi, ki a franczia befolyást képviselte, nem akarta elődje szavát beváltani. Ekkor azután a franczia rendőrség felfedezett valami összeesküvést, melybe belevonta Ledru Rollin és Mazzini nevét, kiket in. contumaciam el is ítéltetett, hogy legyen ok kiadatásukat követelni, csakhogy a kormány az angol törvényszékek előtt nem akarta megindítani a kiadatási pört, mert tudta, hogy az angol törvényszéki formáknál bizonyosan fel fogna sülni. Most pedig a mint halljuk, ezen franczia itólet fog alapul szolgálni a választás megsemmisitésének követeléseire. Az ellenzék azonban szintén elvkérdést lát ezen választás igazolásában, s elő fog állni oly okmányokkal, melyek bebizonyítják, hogy az utolsó flrec o-T r abucco-féle Összeesküvés Spaventa rendőrségi főnök s álladalmi altitkár által szerveztetett, hogy G reco az olasz titkos rendőrség tagja volt, s a főnöktől hiteles felhatalmazást bírt titkos fegyverek vi-