Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 12. szám

s miután e tekintetben a létező törvények s rendeletek e feladat sikeres megoldásának útban állanak, miként kell azokat reformálni s ujak által pótolni. Sajátságos jelenség az, hogy míg a népesség uj meg uj vasutvonalakat követel, a tőke e vállalatoktól visszavonul, mert nem tartja elegendó'leg jövedelmezőknek a divatozó kamatbiztosítási rendszer mellett, s ugyanazon időben látjuk illetékes oldalokról kifejezni az aggályt : hogy a vasutak építéséből, miután saját koczkáztatásra kamatbiztosítás nélkül senki sem akar vállalkozni vasút építésre, — az államra igen nagy terhek háramlanak. Az eddig divatozó rendszernek tehát mindenesetre igen hiányosnak kell lenni, s annak reformja korszerű gyakorlati kérdés. Ha ez ügyről elmélkedünk, önként fölmerül a kérdés: nem volna-e czélszerű, ha az állam közvetlenül építtetné a vaspályákat; de e tekintetben tett tapasztalások az ellenkezőt tanácsolják. Miután pedig a magán ipar az állam segélyezése nélkül nem vállalkozik vasutak építésére, nem marad egyéb hátra, mint az állam részéről a vállalkozóknak nyújtandó kamatbiztosítás. De a kamatbiztosítási rendszernek olyannak kell lenni, hogy a vállalkozó tőkepénzeseket el ne idegenítse, s az államot tűi ne terhelje. Hogy e czélt el lehessen érni, a vaspályákat egyszerűen s olcsón kell építeni, egyszerűen és olcsón kell administrálni, ezúton pedig a pályák jövedelmezőségét is elő lehet segíteni, s oda jutni, hogy a kamatbiztosítás az állam részéről rövidebb ideig tartson, mint mostanáig. Előrebocsátva, hogy a vasúti társaságoknak eddigelé biztosított 50/0 kamat csak névszerinti, mert az építkezési költségeket egy harmadával felülmúló tőke után szokott a kamat biztosíttatni, hogy valóságban 7—8 °/Vra megy, mert a nélkül nem találkoznak vállalkozók, Dr. Jaques következő reformokat javasol : a) az állam csak a valódi építési költségeket s azok kamatjait az építkezés ideje alatt fogja biztosítani j b) e tekintetben praeventiv ellenőrködést fog gyakorolni, repressiv ellenőrködésnek az egyszer már tett kiadásokra nézve helye nem lesz; c) a tőke után, a pénzvásár körülményei szerint, 5—7 Vot fog biztosítani; d) törlesztési járulékot nem fog az állam biztosítani, ellenben meg fogja szüntetni a jogot, mely szerint a pályák bizonyos idő lefolyása után az állam tulajdonává válnak ; e) a kamatbiztosítás nem 90 évre, mint most, csak 45-re fog terjedni; f) ezen idő lefolyta után a társaságok minden előjogai más vonalokra, vagy biztosítása más versenyző pályák ellen, meg fognak szűnni. E tételeket a szerző igen sok tárgyismerettel s alapossággal fejti ki. Mi e nézeteket legnagyobbrészt magunkénak valljuk s óhajtjuk, hogy a magyar közönség, főleg pedig országgyűlésünk tagjai ez irattal ismerkedjenek meg. A technikai műveltség közgazdasági jelentősége, s a műegyetemek társadalmi hivatása. ni. A munkaanyag mennyi- s minőségileg csökken, a tőkék hevernek, szóval a biztos termelés megakad, ha e tényezőket az emberi munka, a termelés szelleme,' nem ébreszti fel, nem egyesíti és összes szükségleteinek, vágyainak kellő kielégítésére nem irányozza. Miért is a munka az, mely az emberiség örök kötelezettségét képezvén, az egyed anyagi jóllétének, szellem-erkölcsi tokélyesbedésének egyedüli alapfeltétele s legszilárdabb biztositéka. E munkától függés szükségét hün fejezi ki Roscher V. világhírű nemzetgazda,, mondván, az élet legnagyobb javai, az ember legnagyobb munkája által szerezhetők meg s biztosíthatók ; vagy midőn Garnier, hires franczia nem zetgazda igy ir a munka az emberiség közös jogszabálya, melynek mindenki alá van vetve, mely elől már csak azért sem lehet menekülni, mivel a mily mértékben áldattunk meg a teremtőtől, fensőbb szellemi erőkkel, képességekkel a többi lények felett: épen azon arányban oltattak is belénk a legkülönbözőbb szükségletek s vágyak, melyeket csupán szünteleni munkássággal, tevékenységgel s erőkifejtéssel elégíthetünk ki. (Kautz n. g. t. 98. 1.) A munkaanyag s eszköz megválasztásához, e szerint minden sikeres termeléshez, az alkalmazandó személyek s felhasználandó dolgok tulajdonainak, ereinek, egybeköttetésük hatásának felismerése elkerülhetetlen ; miért is minden öntudatosan foganatosított gazdászati tevékenységnek biztos alapjául csak ismeretek, még pedig az illető tagok örökre lekötött kamataikkal továbbra is, a társulat czéljaihoz já- | rulnak, melyek az egyesülés által üdvösen tágítva ugyan, de csonkít- | va sehogy sem lesznek, miután viszont a társulat is alapító tagjai irányában vállalt kötelezettségeihez minden pontban hü marad. Sőt lehetne ez alapitókat annyival kitüntetni a rendes tagok fölött, hogy alapítványuk száma szerint külön egy-egy számmal, külön pedig a rendes tagok sorszámával játszanának a készpénz alapból vásárolt müvekre. Látszólag legnagyobb nehézség, s a két társulat egyesülésének legfőbb, mert személyes akadálya a két egylet elnöki személyeiben, tisztviselőiben és szolgaszemélyzetében rejlik. De ez akadály sem elég nagy, hogy csupán méltányos eljárás mellett is elmözditható ne volna. Mind a két társulat bizalma választá meg elnökeit és tisztviselőit és nehezen akarja bárki a fusiót elmozdittatásuk árán létrehozni. A csupán tiszteletbeli hivatalokra, társulati és igazgatóválasztmányi elnökségre nézve, mely tisztek csupán teherrel járván, viselésöket csak az illető urak buzgalma és ügyszeretete teszik lehetővé — e baj csekély s meg lehetünk győződve, hogy egyrészt a fusióba lépett tagok bizalmas nyilatkozata, másrészt az illető elnökök saját óhajtása könnyűvé fogja tenni a végelrendezkedést. Nehezebb a dolog a sok teherrel, de fizetéssel is járó hivatalokra nézve, melyek mind a két egyesület részén betöltve levén, habár választás utján és hosszabra terjedő kötelezettség nélkül töltettek is be, mégis azon hallgatag beleegyezéssel ruháztattak az illetőkre, hogy mig, a társulat bizalmát ki nem játszák, elmozdítva ne legyenek. De e nehézségek elösorolásában rejlik egyúttal orvoslásuk is. Ha ugyanis méltó ok fenn nem forog a tisztviselők elbocsáttatására, meg kell őket tartani, mi ha több teherrel jár is, az egyesült erővel működő társulat által elbírható is leszen. A müegyletnek egy személyben van titkára és pénztárnoka, a k. m. társulatnak egy személyben titkára, fóügynöke, és gazdája. Oszszuk meg e különféle hivatalok teendőit ugy, hogy egyik a másiknak alája rendelt ne legyen. Legyen egyik titkár és főügynök, a másik például pénztárnok és gazda s legyen mindkettő működési kőre olyformán kiszabva, hogy teendőjök egymásba ne ütközzék. A m. k. m. társulat eddigi pénztárnoksága sokkal inkább teher, mint fizetett hivatal volt, de ha az illető tagtárs máskép vélekednék, saját beleegyezése nélkül egyoldalúlag eljárni itt sem volna szabad. A k. m. társulat szerkesztői állomását pedig töröljük el, mert annak te[ endöit ügyes tollú titkár könynyen végezheti, s bizzuk a művészet iroI dalmi pártolását inkább a szabad sajtóra. A két egyesület szolgaszemélyzete iránt sem mellőzhető a kellő méltányosság. Ez főkép a műegylet sok évig szolgáló egyéneiről áll.*De ha az összeolvadandó társulat a legnagyobb méltányossággal van a szolgaszemélyzet iránt, viszont a legnagyobb szigorúságot alkalmazhatja a ráruházott kötelességek teljesítésére nézve s az egyiknél vagy másiknál tapasztalt mulasztás rögtöni elmozdittatását vonná maga után. Ha végre tekintetbe vesszük a m. képzőművészeti társulat gyönyörű helyiségeit, melyek tárlati czélra épitve, elég az nagyok, hogy az egyesült társulatok kiállítási igénycinek is megfelelhetnek, azon kivül országos czélú épületben elhelyezve, már fekvésöknél fogva növelik az azokat bíró társulat fontosságát; ha tekintetbe vesszük az egyesülés által megtakarítható tetemes kezelési költségeket, melyek összege ennélfogva közvetlenül művészeti czélokra lesz fordítható; ha meggondoljuk, hogy az egyesülés ellen fölhozható nehézségek korán sem olyanok, hogy szigorú meghányás folytán méltányos eljárással elmozdíthatók ne volnának ; de, ha végre fontolóra vesszük, hogy egy a fusio által egyesült, az ország valamennyi művészét, műkedvelőjét és müvészpártolóját magában • foglaló társulat méltán viselheti az országos czimet, és, ha az ország vagyona fölötti rendelkezés ismét a haza saját fiaira visszaszállván, lehetővé teendi a törvényhozásnak, hogy az ország budgetjében a művészetnek is nyisson rovatot, mely eset bekövetkezésekor csak egy ily országos testület lehet illetékes, de hivatva is, hogy javaslatával az országgyűlés elé járulván, tőle országos segélyt követeljen a hazai művészet előmozdítására; ha, mondjuk, mindezt fontolóra vesszük, valóban csekélynek tűnnek fel ennyi előny mellett azon akadályok, melyek az egyesülést netalán gátolják, és az ügy megérdemli, hogy érte fáradjunk, tegyünk és kisértsünk meg mindent; mert ha igaz, hogy a szabadság erőssé, a gazdagság hatalmassá teszi az országot, ugy viszont miveltté a nemzet csak a tudomány által válik, a polgárosultság legszebb zománczát pedig a művészet adja reá. KELETI KÁJROLY.