Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 9. szám - A függő magyar kérdés alapos megoldásának föltételei

103 kedélyek megnyugtatására, a kölcsönös bizalom fölébresztésére múlhatatlanul szükséges: a jogfolytonosság — ez iránt kell, hogy a legmagasabb döntó' körökben is tisztán lássanak; kell, hogy a netalán még homályositó ködfátyolképek szétoszlattassanak. A negyedik föltélel végre, mely a kedélyek megnyugtatására elkerülhetlenül szükséges, s az előbbinek természetszerű következése: az önkormányzat teljes, és tökéletes életbeléptetése — de ea oly általánosan érzett életszükség, oly egészen magyar kérdés, hogy annak bővebb fejtegetése, indokolása teljesen felesleges. Csak az legyen még említve, hogy ez életbeléptetés történjék minél előbb, hogy a sarjadó nemzedék, ennek üdvhozó áldását ne csak a traditio halavány emlékéből tanulja ismerni, hanem még azok karjain vezettessék oktatva az ígéret földébe, kik a tettleges közreműködés, utóbb a keserű tapasztalás peripetiáin keresztül szerezték politikai éltük babérjait. Szükséges pedig ezeket újra s újra elmondani azért, hogy valahára megértve mindenki ezen szavát a közvéleménynek, mely a Kárpátoktól le az alföld kékellő szirmaiig egyesíti ős Magyarhon lakosait, hogy vannak jogok, vannak eszmék, melyektől önkényt megválni a magyar nép nem fog soha, mert ezek egy szent érzelemtől nyerik varázshatalmukat, miben e nép magát senki által e földön fölülmúlni nem engedi. Ez a haza szent szeretete! BEZERÉDJ LÁSZLÓ. Pest, febr. 25. Ha azon feliratnak, melylyel a képviselőház a trónbeszédre válaszol az a feladata, hogy a nemzet nézeteit, érzelmeit s kívánságát tisztán fejezze ki, s ha minden parlamentáris discussiónak czélja, hogy a szőnyegen lévő kérdéseket minden oldalról felvilágosítsa, a többséget saját nézetében megerősítse és meggyőzzön mindenkit arról, hogy az állás, melyet a többség elfoglal, oly elvek s érzelmek szükséges következése, melyek változhatatlanok : ugy az utolsó hét eredményével megelégedhetünk. Kinek a felirat szelleme iránt kételyei lehettek, azt a képviselőházban folytatott hosszú vitatkozások felvilágosították; <^s az ellentét, mely a discussio alatt egyes pontokra nézve fölmerült, csak még világosabbá tette azon egyetértést, mely épen a legfontosabb elvekre nézve az országban tisztek társaságában kezdé a fiatal kadét érezni készületlenségét, s azért három évet a legbuzgóbb tanulás közt töltött, miközben különösen alezredesének szeretetét viván ki, ez hadtudományi kiképzésére nagy befolyással volt. 1812-ben, a franczia-orosz háború kitörtével, ezrede a leDgyel széleken felállított figyelő sereghez osztályoztatott, mig, a politikai conjuncturák változtával s Ausztriának a Napóleon elleni szövetségbe léptével, az ő ezrede is actióba lépett. Jelen volt barátunk Drezdánál, Kulmnál, jelen a népek nagy ütközetében Lipcsénél, minek folytán zászlótartóvá mozdíttatott elé, s majd az újonnan alakítandó zászlóaljak szervezéséhez osztályoztatott Magyarországba; 1814-ben pedig már ezrede uj zászlóaljával Olaszországba küldetett. 1815-ben, Napóleon visszatérte után az Elba szigetéről, először a Murát nápolyi király, majd a déli Francziaországban Napóleon ellen viselt hadban vett részt. Vitézül harczolt július 2. a lerousséi csatában a Jura hegyei közt, s a dijoni nagy táborban hadnagygyá lett. A párisi béke után ezredével együtt ismét a lengyel földre tért, s ott most kilencz évig tanyázott. Szép szakasza volt ez életének, szépítve a barátság és hazafiúi törekvések által. Mert ez időbe esik közelebbi megismerkedése az uj lendületet vett magyar irodalommal; s ekkor szövődött azon nemes frigy, mely hozzá egy más, rég elhunyt társunkat fűzött, a jeles Szontagh Gusztávot. Szontagh, nálánál fél évvel idősb, de fiatalabb katona, egy a felsőbb emberi miveltség minden ágain derekasan kiképzett tiszt, eleinte lelkes és vidám társalgása, majd tudománya s e mellett mindig gyermekded s egyszersmind férfias kedélye által ellenállhatlanul vonzotta Kisst; mig viszont azon forró hazafiság, mely a bár mindig idegenszerű elemek közt élt Kiss kebelében égett, Szontagh érdekeltségét egy rá nézve uj s addig ismeretlen világ felé irányozta. A világmiveltségi álláspont s a hazafiúi ösztön ki lön cserélve a két uj barát által, egyik kiegészítője a másiknak ugy, hogy amaz világosságban, ez melegségben gyarapodott a másik által. S im távol a hazától, nem sejtve senkitől, közepette egy idegen, hideg országnak, mely Magyarhont csak németül beszélő magyar-ezredi tisztek után ismeré, egy szerény bútorzatú kaszárnyai szobában fél éjeken át ott ült két férfiú lelkes eszme- és érzetcserében, fájlalva a haza vesztett idejét, kétségbeesve olylétezik. A képviselőház jobb oldalának vezetői, s a külön felirat, melyben a főrendek aaját nézeteiket s kivánataikat ő felsége előtt kifejezni szükségesnek látták, ezt egyiránt bebizonyították. A hosszú tárgyalás, mely alatt minden véleményárnya lat szabadon fejezte ki nézeteit, megmutatta, mit a képviselőház tisztelt vezetője oly n^nes egyszerűségben kimondott, hogy őszintén óhajtjuk a kiegyenlítést és szívesen közelítünk annak ösvényén a birodalom népeihez; de magunk lábán akarunk oda jutni; hogy elmenjünk azon határokig, amelyekig mennünk szabad s a melyeken túllépni árulás volna önhazánk ellen. S ha ezekután is meghiúsulnának a kiegyenlítési remények : akkor azok lesznek okai, kik tőlünk többet kívántak, mint a mit tennünk lehet; azok, kik ámbár kétségtelen, hogy Magyarországnak a pragmatika sanctióban határozottan kikötött alkotmányos önállása tettleg is mindig fenntartatott, tőlünk most azt kívánják, hogy arról lemondjunk ; azok, kik miután a népeknek s országoknak, melyekkel a sanctio pragmatica által feloszthatatlanul egyesültünk, társak voltunk, de rendelkezésök alá magunkat soha sem bocsátottuk, mert nem elégszenek meg, ha készek vagyunk velők s mellettök állni, hanem kikannál többetkövetelnek ; s azok, kikkeveselik, ha hazánk s a birodalom minden egyes részeinek autonómiája anynyiban, de csak annyiban korlátoztatik, a mennyiben azt a közös czél megkívánja, me 1 y k őzös czéltmi sem fogjuk szem elől téveszteni, és kik a birodalom vesztét hirdetik, mihelyt abban valami marad, mit saját rendszerűk szerint egy középpontból, bureaucratiájoknak mesterséges gépezetével nem kormányozhatnak. Csaknem egészen annak szavával éltünk, kinél vilá gosabban a képviselőház, sőt az egész nemzet közmeggyő* ződését senki nem fejezte ki, s mi meg vagyunk győződve, hogy épen e világosság, melyet a felirati tárgyalások törekvéseinkre vetettek, elő fogja segiteni azok eredményeit. A képviselőház discussiója kijelölte a határokat, melyej ken túllépni semmi párt az országban magát feljogosítva nem érzi, s kik a birodalom szebb jövőjét csak a február 26-dik, vagy máshoz hasonló közös alkotmány elfogadásától várták, csalódva érezhetik magukat, reményeikben ; de mi nem hisszük, hogy az által a nagy feladat, mely élőnkbe tüzetett, nehezíttetnék kor lehető felvirágozhatásán, majd ismét némi halavány reményre de" rülve, midőn az egyetlen pesti magyar hirlap egy-egy jelét tünteté fel az ébredésnek, a Tudományos Gyűjtemény füzetei több s több zálogait hozák meg a haladásnak, s ezekhez fényt, a reménynek avatást a közösen be-beszerzett költők munkái adtának. Kiss mind inkább megismerkedvén a magyar irodalommal, el lön határozva maga is ennek mukásai közé állani, még pedig különösen az alig megpendített hadi szakban; társa, ki otthon anyjával és környezetével csak németül, atyjával s az iskolában deákul, a cselédséggel tótul, — magyarul pedig csak miskolczi egyévi tanéve alatt beszélt, kész német iró volt ugyan, de lehetetlennek tartotta a magyar írónak készülő Kisst máskép mint szerencsekivánataival követni. Szorgalmasan gyakorolta ugyan a nyelvet, sőt a felvigyázata alá adott Lancasteri katonai iskolába be is hozta a magyar tanítást, de Kissé az érdem, hogy néhány évvel később, mint maga vallja életrajzában Szontagh, ezt egy kéziratbeli német dolgozatának hire nélkül fordítása és kiadása által mintegy erővel bevonta a magyar irodalomba (1825). 1822-ben elvált a két barát egy időre; s mig Szontagh Budán, hova áttétetett, egy philosophiai munkát irt németül, Kiss két évvel utóbb szinte Budára jővén, irni kezdett a Tudományos Gyűjteménybe (1824), eleinte a lengyel irodalom történetéről, a bukovinai magyar gyarmatokról, majd számos hadtörténeti dolgokat, s Kisfaludy Károlytól buzdítva, kihez nagy tisztelettel közelített, beszélyeketis az Aurórába. Uj jelenet volt a pesti körökben a porte-épée-s iró, s mint uj apostol ott volt a Vitkovics és Fáy, a Bártfay és Szemere barátságos estvélyein, hol összefűződtünk vele, kik akkor az irodalom körül fáradoztunk; ott volt azon megható jeleneten, melyen Kazinczy és Kisfaludy kezet fogtak; s köztünk maradt ö, levelei és dolgozatai kapcsa által, akkor is, midőn 1829-ben hivatása Csongrádba, majd Váradra vitte, hol mint a katonanevelő intézet igazgatója nem feledkezett meg arról, hogy a hadfi született hazafi és állampolgár egyszersmind; s akkor is szellemben velünk, midőn 1833 elején mint kapitány ismét Galicziába, ezredéhez tért. De most már nem érezte magát jól az idegen földön: a haza, az irodalom, az akadémia, mely őt már első nagygyűlésén, 1831-ben, felvette tagjai sorába, és az annyi jelesek tisztelő 17*