Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 8. szám

97 A warrant-ok, vagy sajátképen az a csere-eszköz, melyáltál az áru mozgóvá tétetik, már felébb is említve volt, az elsőbbségi kötvények erejével birnak; még ha a kereskedő bukik is, az ilyen térítvény birtokosait kell először kielégíteni. Ebből érthető, hogy mig a bank a váltókat 7 % -kai, a bankár pedig 8%-kai escomptirozza, addig az ilyen értéktérítvények 5°/0-kal leszámítoltatnak. A warrant-ok tehát a nyilt hitel vagy folyó számlának felelnek meg legjobban, mert mig egyéb hitel-papirok 2/3 értékükig elzálogosíthatók, az ilyen térítvényeket egész értékükben kifizetik. Önkényt elenyészik továbbá az az ellenvetés, vagy inkább előítélet, hogy a docksok tulajdonképen csak kereskedői zálogházak; mert a záloggal, még ki nincs váltva, nem rendelkeznetem j mig a docksokban elhelyezett áruk, a térítvény leszámítolása után is, az elhelyező tulajdona marad, mint ez már fentebb is meg volt jegyezve. Ki azt a hathatós befolyást ismeri, melyet a docksok az angol kereskedés emelésére gyakoroltak és még most is gyakorolnak: nem fog csodálkozni azon, ha a franczia, mely földmívelő népnek tartja magát s a kereskedelmet nem számítja nemzeti jellemének megfelelő foglalatosságai közé j ha az amerikai, ki eredetiséget keres mindenben, a docksok dolgában mindnyájan Angliát utánozták. Angliában a közrakhelyek már e század elején keletkeztek. Francziaországban sok akadálylyal és előitélettel kellé küzdeni, mig a közrakhelyek eszméjével megbarátkoztak. A franczia nem tartja azt az elvet, hogy a kereskedelem az emberi tevékenységben az első helyet foglalja el. Csak midőn látta, hogy az angol a kézművest olcsóbban fizeti, áruit olcsóbban adja és nyeresége mégis, több mint az övé: akkor kezdé a forgalmi eszközök és módok becsét, melyek a gyors fogyasztást előidézik, jobban méltatni. Ma a Szajna partja ép ugy hemzseg a docksoktól, mint a Themse világhírű rakhelyei. A franczia kormány, mely mindenbe szeret beavatkozni, nem parancsolta ugyan meg a kereskedőknek, hogy docksokat építsenek, hanem az 1858. május 25-ki törvénynyel egyszerűen kimondá, hogy az ily docksok építetői jogérvényes és váltók módjára forgatható utalványokat (cheque) és térítvényeket (warrant) bocsáthatnak ki. Továbbá megszüntette az áruk nyilvános biztosok által való becslését, ugy, hogy most az elhelyező tulajdonos és raktári ügynök, ki az államnak felelősséggel tartozik, együtt állapítják meg barátságos uton az áru minőségét, súlyát, értékét stb. mi a warrantra rávezettetik, s a raktári igazgatóság által beiktattatik. A nyilvános becslés elkerülésével tömérdek huzavona és költség lőn megkimélve, sőt az alkuszok közbenjárása is meg lőn szüntetve. A bankár, ki a warrant-ok leszámítolásával üzérkedik, maga tart az ily közrakherv eken megbízott embereket, kik üzletét elősegítik. Az angol docksokat e tekintetben is a világ piaczainak lehet tartani, hol a belés külföldi kereskedés összes képviselői találkoznak. A közrakhelyek eszméje — mely általam lőn először a „Pesti Napló" hasábjain megpendítve — nálunk is lassan ugyan, de örvendetesen haladást tesz. A pest-budai városi hatóságok, a kereskedelmi testület igazgatósága, a magas helytartó-tanács, s a nagyméltóságú m. kir. udv. kanczellária pártoló véleménynyel vannak a felső Dunapartra tervezett docksok felől, miket ő felsége, remélhetőleg nem sokára engedélyezend. Vegyük csak tekintetbe, hogy Pesten, hol a kereskedés még csak fejlődésben van, a magán raktárak mibe kerülnek ? pedig az elhelyezési könnyüség és olcsóság, mindjárt a termelés könnyűsége és olcsósága után következik. Épen mivel nem vagyunk kereskedelmi szellemű nemzet; épen mivel vagyonosságunk jobbára nyers terményből áll, melynek szerencsés eladása nagy részben az időre van bizva ; végre épen mivel mi találtuk fel azt a példabeszédet, hogy az „ország önzsirjában fulad meg" : nekünk kell legjobban belátnunk a pesti docksoknak, legkivált az ország gazdaközönségére kiható jótékonyságát. A termelő nem lesz kénytelen terményeit potom áron vesztegetni, hanem azokat a közraktárakban elhelyezvén, oly értéktérítvényt kap, melyet készpénz gyanánt használhat. A termény tehát, mely csak annyiban képezi valamely nemzet gazdagságát, a mennyiben a viszontermelést, vagy az elértékesítést lehetővé teszi, kedvező piaczot talál, mert a termelő mindaddig várhat vele, mig jó vevőre talál. Nálunk, hol a tőkék hiánya.a jutalmazó üzletet ugy szólván lehetlenné teszi, ily térítvények a hitelnek adnának nagyobb lendületet s a tőkék számát szaporítanák. A docksokat tehát ily hitel és pénzpótlékokkal ugyan íentarthatnók, vagy is a hazai tőke haszonnal fordítathatnék ez üdvös intézmény működésének megkezdésére; a docksok pedig a külföldi tőkét lassanként ide szoktatnák, annál nagyobb mértékben,|a mint hazánk fővárosa, a keleti világ piaczává emelkednék. MAYGRÁBER ÁGOSTON. Vidéki lapszemle. Örvendetesen tapasztaljuk, hogy vidéki lapjaink nem csak mindinkább szaporodnak, hanem mindinkább is (igyekeznek, igazán vidéki lapok lenni. Az általános politikai fejtegetéseket és szépirodalmi kísérleteket háttérbe szorítva, napról napra tüzetesebben foglalkoznak saját vidékük érdekeivel, s midőn általános fejtegetésekbe bocsátkoznak is, ezek főleg társadalmi bajainkra vonatkoznak, melyeknek orvoslása magán a közönségen múlván, igen helyes, ha minden lap minél szorgalmasabban reájok irányozza saját közönsége figyelmét. Vidéki lapjaink törekvéseit és érdekeit — melyek együttvéve az ország érdekei — magunk részéről is telhetőleg előmozdítandók, vidéki lapszemlénkben tolmácsolni akarjuk azon üdvös indítványokat és eszméket, melyekkel vidéki laptársainkban találkozunk, s melyek, ha olykor csak egy bizonyos vidékre, vagy városra szorítkoznak is, buzdító példaképen a többit is érdeklik, sőt az összes hazai közönség figyelmére is méltók. íme az Arad (aug. 13-ki számában) a Holt-Marosban sikeresen megindítható haltenyésztésre figyelmezteti az aradi közönséget. A haltenyésztés másutt is hazánkban sok helyt el van hanyagolva, hol virágozhatnék, s az aradi szózat más vidékek közönségét is buzdíthatja e részbeli előnyeik fölhasználására. A mi a Holt-Marost illeti, ennek nagy részét ki kellene takarítani, zsilipekkel s halász-őrházakkal ellátni ; ezt & költséget azonban bőven kárpótolná az, hogy Arad városa kevésbbé lenne az elárasztásfveszélyének kitéve, a Holt-Maros poshadó vizét fris viz váltván föl, a partjain lakó alsóbb osztálybeliek közt a poslázak megritkulnának, s Arad és vidéke rövid idő alatt olcsó halat kapna. (Most 30 krtól 1 ftig fizeti fontját.) Óhajtjuk, hogy az indítvány ne hangozzék el a pusztában, s vállalkozó részvény-társulat mihamarabb karolja föl az aradi haltenyésztés ügyét. A Gy'óri Közlöny (szintén aug. 13-ki számában) egy általános társadalmi bajunkat szellőzteti: sokszor emlegetett tunyaságunkat, mit azonban mindaddig szükséges emlegetni, miglen nem diadalmaskodunk fölötte. Mert igaz, hogy a nemzeti jóllét tényezőit, gazdaságunkat, iparunkat, kereskedésünket csak a honpolgárok ész- és czélirányos tevékenysége s közös szorgalma képes virágzásba hozni s gyümölcsözőkké érlelni. S nem csak a győri közönségnek szól a tanács, hogy azon elv helyett, mely évszázados átkunk: „Uraz,aki nem dolgozik," irjuk zászlóinkra: „A munka az, a mi nemesít!" s e jel alatt győzni fogunk, valamint győznek Európa nagy nemzetei, melyeknek munkaszeretet és szorgalom a főerényök. Csak a munka képes ismét a jóllét fokára emelni nemzeti könnyelműségünk azon — fájdalom számos — áldozatait is, kik jelenleg szégyennel viselik az egykor jól hangzott neveket. Tehát mind egyéni, mind nemzeti jóllétünk egyaránt csak egyre ösztönöz: munkára. Bécsi levelek. VIII. Bécs, aug. 19. Az uj osztrák kormány helyzetének egynél több sajátszerűségei közé az is tartozik, hogy— mig más kormányok' akkor szokták a közbizalmat igénybe venni, midőn már az általánosan helyeselt tények hosszú sora fekszik mögöttük — e jelen kormány a közbizalomhoz kénytelen fordulni oly időben, midőn még semmit sem tett, de még azt sem mondhatja meg részletesen, mi az, a mit tenni szándékozik. A bizalom megadásában pedig, miként az egyes emberek, ugy a népek is annál inkább szoktak fukarkodni, minél nagyobb azon csalódások száma, miken átestek. Az osztrák birodalom népei e tekintetben dús tapasztalásokkal dicsekedhetnek , vagy helyesebben kesereghetnek. Hiszen különben nem árt az, ha néha-néha visszaidéztetik az emberek elméjébe azon örök igazság, miszerint semmi sem állandó e föl-