Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 8. szám

98 dön; hanem ausztria e tekintetben nagyon is sokat látott a jóból. Bach rendszere még aránylag legtovább tartá fenn magát, miként sokszor épen a legnyomorékabb gyermek legszívósabb életű. Hanem aztán jöttek az„octoberi férfiak" és tönkre tették Bach munkáját (az Isten nyugasztalja, soha napján való feltámadásig); aztán jött Schmerling a februári alkotmánynyal és ugy tett, mint a festész, kit arra kérnek fel, hogy valamely képnek egypár homályos vagy hiányos helyét frisítse fel, vagy egészítse ki és a ki aztán valami egészen ujat pingál a meglevő fölé ugy hogy ez utóbbinak alkotója már csak a — vásznat birja magáénak elismerni; végre pedig fellépett a mostani minisztérium és ez valóban roszul felelne meg a maga feladatának, ha sokat és nagyon lényegest nem változtatna a fennállón. Már most legyünk méltányosak és — őszinték! Legyünk először eléggé őszinték bevallani, hogy a Lajtán innen a politikai érettség bizony még nem igen magas fokra hágott és hogy a tömeg ily dolgokban rendesen nem szokott mélyen gondolkozni, higgadtan Ítélni, finomul megkülönböztetni. Vegyük aztán tekintetbe, hogy e tömeg 17 év óta folytonos változásoknak tanuja, még pedig ugy, hogy minden következő' változás mellett sokkal rosszabbul érezi magát, mint annakelŐtte ; vegyük tekintetbe, hogy e tömeg az ágiót állandósulni, az adót hallatlan magasságra emelkedni, az államadósságot és az elégületlenségét egyre szaporodni, a közhitelt és Ausztria tekintélyét a külföldön egyre csökkenni tapasztalta ; vegyük tekintetbe mindezt és aztán mondjuk meg őszintén, nem természetes dolog-e, hogy a nagy közönség utóvégre azon kétségbeesett dilemmát állítja fel: vagy általában nincs mentség a monarchia számára, vagy Ausztriának nincsenek oly államférfiúi, kik a gyógyításhoz értenek. És mivel az első feltevést mintegy ösztönszerűlegperhorrescálja a nép, kénytelen azt hinni, hogy Ausztria igazi koldűs, a mi az ügyes és erélyes államférfiakat illeti. Az egyszerű ember Belcredi, vagy Larisch grófról csak annyit tud, mint a mennyit Bachról, Schmerlingről és másokról pályájuk elején tudott; de miután oly „longus ordo" az, melyet a politikai banqueroutier-k képeznek, miután ezek képezik a szabályt, kivétel pedig úgyszólván még soha sem fordult elő, nem természetes-e, hogy az uj minisztereket is a „szabály" és nem a kivételek közé számítják? Ha a lapok egy része tehát azt mondja : Majláth, Belcredi vagy Larisch irányában bizalmatlanság uralkodik, ez szintoly kevéssé htí kifejezése a valóságnak, mintha ellenkező oldalról, azt állítják, hogy bizalmatlanság csak a centralista lapokban létezik, de nem a közönségben. Igenis, a közönség bizalmatlan, de nem bizonyos személyek ellenében; bizalmatlansága igen szomorú neme a skepticismusnak, mely már hinni sem birja, hogy ebben a sokat hányatott birodalomban, bárki is valami állandót alkotni képes volna; — kézzelfogható bizonyítékok, nagyszerű eredmények fognak kelleni, mig e fagyos resignátiót ismét a remény jóltevő melege váltja fel. A hires nevü és gonosz nyelvű Vogt Károly egyszer azt irta, hogy az „osztrákok rendesen nem azért győznek, mert jeles hadvezéreik vannak, hanem mert másoknál több verést birnak kiállani." A politikai téren ez — főleg ha az utolsó 17 évről van szó — teljesen igaz és csak a minap hallottuk igen értelmes férfitól, ki nem centralista, — midőn az uj minisztériumról véleménye iránt megkérdezték, — azt a jellemző választ: „szeretem remélni, hogy az urak czélt fognak érni, de még nagyobb megnyugtatást találok azon reményben, hogy Ausztria akár még egy sikertelen kísérletet is kiállani képes leend." Nincs szerencsénk a kormányférfiak köreiben megfordulni, hanem amúgy távolból nézve a dolgokat, mégis azt mérnők állítani, hogy az uj miniszterek élénken érzik helyzetöknek imént elemezett nehézségét, és hogy azon minden áron szeretnének segíteni, ha lehetne. Hánem e tekintetben a( siker nem áll mindig kellő arányban az akarat jó voltával, így igénytelen nézetünk szerint kétségtelenül a közönség megnyugtatása, bizalmának kinyerése érdekében történt az, hogy a bécsi újság félhivatalos cstilapja a budgetbizottmányra vonatkozó ama közleményt hozta, mely e lapok mult számában található. E megnyugtatási törekvésen kivül semmi más ok nem található, melyből ez értesítés megjelenését magyarázni lehetne. Oly cselekvény forog itt szóban, melyre a kormány egy maga tökéletesen illetékes, mely semmi fenálló törvénybe nem ütközik, semmi más testületnek jóváhagyását nem igényli. Azonkívül az egyes szakértőkhez intézett meghívó levelek által a dolog amúgy is — habár csak későbben — nyilvánosságra került volna, a nélkül, hogy a kormánynak bele kellett volna avatkozni. A „Wiener Abendpost" tehát nyilván csak azért szólalt fel, hogy a türelmetlen és bizalmatlan közönség faute de mieux, legalább haladék nélkül ezen rendszabályról értesüljön, melyről méltán föl lehetett tenni, hogy minden józan gondolkodású embernek feltétlen helyeslésével fog találkozni. Ésime mi történt? A centralista kolomposok legelői, utánuk pedig a nagy tömeg azt mondá : a dolog igy magában tekintve nem volna rosz, de egyszersmind valami oly egyszerű ez, hogy a félhivatalos közlöny bizonyosan nem tartott volna külön orátiót körülötte, ha itt valami más nem lappangna a háttérben. És már most azt kezdték feszegetni, mi az a „lappangó?" Szerencsésen ki is sütötték, hogy ez az ártatlan bizottmány a februári alkotmánynak és a reichsráthnak gyilkosa leend, — miért? mert sem erről, sem amarról a félhivatalos czikkben nincs szó. Torokszakadtáig mondhatod aztán nekik, hogy hiszen ez a bizottmány csak expers-ek testülete, mely legfölebb tanácsot adhat, de nem határozhat; továbbá, hogy a kormány maga magát alázná le, ha minden csekélységnél égre földre esküdnék, hogy eszeágában sincs az alkotmány ellen véteni — mind hiába, nem vered ki a fejőkből azt a gondolatot, hogy a Budget-Commissiön a reichsráth „ vigadó örököse "-ül van kiszemelve. — Ez a kétségtelenül jó szándékban tett lépés gyakorlati eredménye; a bizalmatlanság és reménytelenség hideg lehellete megfagyasztja a legéletrevalóbb csirákat is. Alkalmasint ezen nyomasztó érzet alatt mondá Belcredi gróf e napokban egy nem-német irónak: „A jelenkor talán nem fog nekünk babért nyújtani, de a jövő igazolni fogja törekvéseink helyes voltát." Ez mindenesetre nagyon szép; hanem fájdalom, az is már számtalanszor történt, hogy az osztrák államférfiak azoknak, kik a mentő tettek pengő pénzét kívánták tőlük, határozatlan jövőre szóló váltót nyújtottak oda; szeretjük remélni, hogy Belcredi gróf a magáét elődeinél pontosabban és gyorsabban fogja beváltani. A magyar főkanczellár állása aránylag jobb, a mennyibén a bizalmatlanság fagyos szele csak azon oldalát éri, mely a Lajtha innenső partja felé néz, mig a túlsó part felől a bizalom verőfénye mosolyog feléje. Itteni körökben mindazáltal attól tartanak, hogy az országgyűlés egybehivatásának újbóli elhalasztása felhőt képezend, melynek mielőbbi szétoszlatása a kormány érdekében állana, főleg, miután a megyék helyreállításának felfüggesztéséről sem mondhatni, hogy az mindenütt feltétlen helyeslésre talált volna. Ugy halljuk azonban — kezességet nem vállalunk e hir hitelessége mellett — hogy a két tárgy közt bizonyos összefüggés létezik, és hogy az országgyűlés egybehivatásának elhalasztására egyebek közt az is adott volna okot, hogy a kanczellária a megyék helyreállításának kérdését még egyszer akarja érett megfontolás tárgyává Unni és, ha lehet, a közvéleményt e téren is kielégíteni. Egyébiránt annak, hogy az uj kormány szándékairól oly kevés hiteles tudomásunk van, egyik oka abban is keresendő, hogy e kormány publicistái hadserge még nincsen szervezve. Az államminiszteriumbeli „Preszbureau" élén, még mindig Fiedler udv. tanácsos áll, kinek felvilágosultsága, sanyarú időkben nem egy kemény csapást hárított el a különben sem rózsákon nyugvó sajtó feje felől, hanem ama sajtóhivatal fenállása alkalmasint csak ideiglenes. Rebesgetik, hogy egész csendben egyvalaki az államminiszterium belszervezetét gyökeresen átalakitó terven dolgozik, mely talán a sajtóügyek vezetésére is lesz befolyással. Az államminiszteriummal összeköttetésben állott „Bécsi Hiradó," ha végképen meg nem szűnik, de mindenesetre lényeges átalakításon fog keresztül menni. A hirképen emlegetett egyéb /