Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 7. szám

83 Poroszország irányában , mint minőt olasz tartományaira nézve Olaszországgal szemben elfoglal; s mert nem tartjuk lehetségesnek hogy Ausztria császárja, kit az összes német nemzet, sőt Európának nagy része lelkesedéssel fogadott midőn Németország fejedelmeit a szövetség ujjá alakítására Frankfurtban összehivá, arról, mi kormányának legdicsőbb feladatát képezné, a nagy német nemzet jövőjének biztosításáról lemondjon; s ezért mind ez okoknál fogva azon meggyőződésünket fejezzük ki: hogy, valamint a német kérdésnek más megoldását nem ismerjük mint, hogy Németország közös ügyei a német nép képviselőinek közbejöttével határoztassanak el) ugy Németországnak közös ügyeire nézve közös törvényhozását nem képzelhetjük magunknak ugy, hogy dbban Ausztriának azon tartományai részt ne vegyenek, melyek nemzetiségök, s a fenállő európai államjog szerint Németország kiegészítő részét képezik. Kérdjük tehát, miként fér ez össze azon törekvéssel: hogy ugyan ezen tartományok a magyar korona tartományaival együtt egy közös parlament által egységes állammá olvasztassanak össze ? Kétségtelen, hogy azon esetben is, ha Ausztriának a németszövetséghez tartozó része a közös német törvényhozáshoz képviselőket küld, azért a közösség, mely többféle érdekekre s kérdésekre nézve Magyarország s a birodalom Lajtán tuli fele között létezik nem szűnik meg. A sanctio pragmatika által felvállalt közös kötelességek egész multunk naks jelen helyzetünknek eredménye és semmi esetre nem nélkülözhetünk oly intézményeket, melyek által a közös érdekek közös tárgyalása lehetővé válik. Akár a magyar s osztrák törvényhozás által kiküldött megbízottak által történjék az, kik ezen tüzetesen kijelelt tárgyak közös megvitatásával, sőt szükség esetében elhatározásával megbízatnak, akár más módon, mi elismerjük ezt; de ezen testület közös parlamentté, azaz oly törvényhozássá, melynél a nép törvényhozási hatalmának teljességét képviseli, s mely által a birodalom két fele egységes állammá alakulna, mindaddig nem válhatik soha, mig az összeköttetés, melyben Ausztriának egy része Németországgal áll, el nem szakittatik. A volt államminiszter, ki miután éveken át a februári alkotmány létesítésén dolgozott, s nemrég a német egyetemeknek képviselőit buzdítva lelkesité: neveljék az ifjúságot arra, hogy a német közös törvényhozás méltó képviselői legyenek, e tárgyban ugy látszik máskép gondolkozik; s igy máskép a „Neue Fr. Pressernek államjogtudósa is, ki minden hosszabb bizonyitgatás nélkül egyszerűen csak azt állítja, hogy egy német parlament Frankfurtban, s egy osztrák birodalmi közparlament Bécsben megfér egymás mellett. Mi nyitja már az 1851-diki párisi világtárlat, mely minden más nemzetet is megtanított arra, hogy, mint Léon de Laborde mondja „a művészet, egyik leghatalmasabb gépe az iparnak." A francziák versenytársai kénytelenek voltak beismerni, hogy kitűnő izlésök és ügyességük csak is a művészet következetes és állhatatos müvelésének gyümölcse. Azóta erélyesen kezdtek intézkedni Anglia, Németország, Ausztria és Belgium, hogy a művészet és tudományban való oktatás hozzáférhetővé legyen az iparosok minden osztályainak. „A legnagyobb jótétemény" — mondá 1851-ben Albert herczeg — melyben a müipart részesíthetni, abban áll, hogy a művészeti oktatás folytonos tökélyesitése és terjesztése által mind a termelök mind a fogyasztó közönség Ízlését szakadatlanul nemesitjük és gyakoroljuk." Ily eszmék befolyása mellett született azon parlamenti akta, mely évi 2 millióval rendeli segélyeztetni a művészet gyakorlati és elméleti oktatása ügyét; s íme a következőkből már is szembe fog tűnni a haladás : Az 1852-iki év október haváig tizenkilencz volt az összes angol rajztanodák száma. Az 1863-diki év végével 90 müvésziskola állt fenn, és mi több: 500 nyilvános és magán rajztanoda, melyben a magasabb művészi képezdek tanárai tanították a rajzmüvészetet. 1852-ben csak 3296 volt a rajztanitványok száma ; 1863-ban sokkal tökéletesebb rajzoktatásban részesült 91,836 egyén, kik összevéve 180,000 forint tanpénzt fizettek az intézeteknek. A South-Kensington múzeum, melynek példátlanul gazdag gyűjteményei nagyrészt kölcsön vagy ingyen adományokból kerültek s mindamellett évi 560,000 forintba kerülnek 55,000 tárgyat tartalmaz. 1752-ben 45 ezerén látogatták; hatszász öt ezerén 186l-ben, és csaknem 3 millió a következett két évben. A művészet és ipar termékeiből alakított muzeumot egymásután 37 városba küldték. Hasonló mozgalmat találunk egyebbüt is, habár nem ily óriás mértékben. Belgium ujjá szervezi ipar-muzeumát; 800 fiatal ember azonban most is, mint mindig, ugy vagyunk meggyőződve, * hogy Németország egysége, melynek a birodalom egyik fele kiegészítő részét képezi, s a birodalom egysége valóságos ellentétben állnak egymással, s hogy egy közös parlament Frankfurtban, mely a német egységet s egy közös parlament Bécsben, mely a birodalom egységét képviseli, oly fogalmak, melyek egymással ellentétben állnak. Épen ezért tehát, s mert nem fekszik Ausztria hatalmában, hogy Németország egységi törekvéseit megszüntesse, s mert nem fekszik érdekében, hogy Németországból kilépjen , épen azért azt hiszszük, hogy a feladat nem lehet más, mint felhagyva a birodalom egysége utáni törekvéssel, mely kivihetetlen, helyette csak a birodalom hatalmi állásának mentül nagyobb megszilárdítását tűzzék ki czélul. Érezzük helyzetünk nehézségét, midőn oly állításokkal lépünk fel, melyek a „N. Fr. Pr." államjogtudósának nézeteivel homlokegyenest ellenkeznek, s czikkünk már is hoszszabbra nyúlt, semhogy azok bővebb indokolásába ereszkedhetnénk. Legyen szabad mindamellett annak bebizonyítására, hogy nézeteink nem csupán spesificus magyar nézetek , egy más német államjogtudósra hivatkoznunk, ki, igaz, nem ismeretlen, de azért talán még a „N. Fr. Presse" előtt is némi tekintélylyel bir, s ez Welker, ki iratában „Über die rechtliche Begründung der deutschen Reform" annak indokolására, mért kívánja ő, hogy Ausztria Németországból végkép kilépjen, a következőket mondja : „Ausztriának német polgárai, és képviselőik az egyes tartományokban és a reichsrathban egyetértve kormányukkal, kinyilatkoztatták, hogy egy más központosított állammal egyesülnek s magukat annak alája vetik, és ezzel azon viszony, mely elébb Ausztria tartományai és a nagy német haza között létezett, jogszerüleg felbontatott; mert e kettős viszony Németországhoz és az osztrák .centrális államhoz egyszerre lehetetlen." S most még néhány szót. Az államjogtudós nagy szónoki hatással elősorolja mindazt, mit Magyarország s Ausztria előbbi időkben véghezvittek, miként tanácskoztak egymással nemcsak Bécsben és Pozsonyban, hanem Prágában, sőt Linczben is, és mily hiven álltak egymás mellett századok óta minden csatában, mikor a birodalom egész körében a centrális parlamentnek még neve is ismeretlen vala. S ehhez a „N. Fr. Presse" megjegyzi,*hogy ha majdan Oroszország Lengyelországot felemésztette, könnyen jöhetnek idők, melyekben Magyarország azon összeköttetésnek, melyben a birodalom Lajtán tuli felével, s ez Németországgal áll ismét hasznát fogja tapasztalni. De midőn az elsőben leg látogatja ötven művészi iskoláját. Würtembergnek minden városában van művészi iskolája. Hasonló szervezet fejlődik Poroszországban. Bajorország egyik legkedveltebb hazája a művészetnek, Baden és Hessen hgségek erős léptekben nyomulnak előre. Sőt még Portugália és Oroszország is átalakítják iskoláikat és múzeumaikat, hasznukra fordítván Franczia- és Angolország tapasztalatait és példáját. S miért e nagy mozgás a művészet terén, s miért a nagy iparos haladás ép azon országokban, melyekben a művészet tisztelete, mívelése általános ? — Mert belátták, hogy „a tudomány mellett főleg a művészet az, mely erejét edzi, haladását elősegíti; minél képzettebb s gyakoroltabb a gyáros és munkás, annál inkább veszi hasznát a tudós és művész teremtményének, annál többet nyer az ipar eredetiségben, tökélyben; a szép iránti izlés, a tudomány tárgyai iránti értelem annál mélyebben hatják át a nemzetet." De nem elég, hogy legyenek emberek, a kik rajzolni s festeni tudnak, kell hogy legyen viruló, hatalmas, termékeny művészet is. Nehéz ugyan elmondani oly országban, melynek se művészeti tanodája, se festészeti akadémiája nincs, hogy a művész nem a tanodában s nem az akadémiában nő nagyra; mégis ugy van. A művésznek és szentségének a művészetnek, a társadalom, az állam kell, hogy uagygyá fejlődjék ; de nem csillogó érmekben, nagyhangú okmányokban rejlik a buzdítás és jutalom, hanem a nemzet müszeretetében, a társadalom nagyrabecsülésében s az egyesek és az állam nyújtotta pénzben. Mily ritka nálunk az eset, hogy a művészetnek nagy feladat jutott volna. Mily csekély lehet tehát a befolyás, melyet szellemileg a lélek, anyagilag az ipar nemesbítésére gyakorolhat. A mácenások, kik a régmúlt századokban dicsősége fénypontjára emelék a művészetet, a legújabb korban viruló termékenységre segiték külföldön, nálunk mintha nem is léteznének. Csak elvetve itt-ott, hallani néha egy-egy nagyobbszerü megrendelésről, a nagy közönség müértelme pedig alig emelkedik túl a külföld által gyárilag készitett festményi szobabutor13*