Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 6. szám

74 meg, hogy nem emerre fogjuk vinni, hanem más vonalt terjesztünk elő, ha nem teszed meg ezt a kis szívességet; de ha igen — igen!" Midőn egy hannoverai város, küldöttség által folyamodott a királyhoz, méltóztatnék az e város anyagi érdekeit oly közelről érdeklő kikötő ügyét az országgyűlés elé terjesztetni, ő felsége ezt válaszolá legkegyelmesebben: „ti radiealis követeket választottatok, tehát nem kaptok kikötőt!" Es vájjon kell-e ilyen messzire menni, midőn még mindnyájunk friss emlékezetében él az — erdélyi vasút ügye?! Az a 26 szász és román talán nem sietett volna annyira a Schottenthor előtti házba, az otthoniak pedig talán valamivel tartózkodóbbak lettek volna bizonyos törvények beczikkelyezésével, ha tudják, hogy anyagi-érdekeik ueiu függnek annyira a központi kormány kegyétől! E töredékes jegyzetek talán elegendők annak kimutatására , miszerint a közigazgatási központosítás segélyével az alkotmányos szabadság külszine mellett a legnagyobb függőség létezhetik és — miután az emberek ritkán hagyják használatlanul azt a hatalmat, melylyel élniök lehet — többnyire létezik is. Hiába hozza fel némely bécsi lap ijesztőül azt a locus communis-t, hogy a közigazgatási decentralisátió mellett lehetetlenné válik az erős egységes kormány. Épen az ellenkező áll és itt ismét Anglia példájára utalhatunk. Ott a legtávolabb gyarmatban sincs oly hivatalnok, ki hivatalos működésére felelős, ki a központi kormány rendelvényeit végrehajtani köteles ne volna j nincs oly testület, melyet, mihelyt törvényes illetékességének határán túllép, a kormány kérdőre vonni és a törvényes korlátok közé visszautasítani képes ne volna. Hanem persze fenn és alant egyenlő mértékkel mérik ott a cselekvényeket, t. i. a törvény mértékével! Nem vagyunk oly vérmes reményüek, hogy azt hinnők, miszerint Belcredi grófnak tehetségében áll, Ausztriában is ily állapotokat rögtön elővarázsolni, sőt ezt még kívánatosnak sem tartanók j a fának, hogy életrevaló legyen, idő kell arra, hogy gyökereit mélyen ereszthesse a földbe; de ha Belcredi grófnak csak annyi sikerül, hogy a selfgovernment csemetéjét beülteti a birodalom nyugati részének földjébe és az első éveken át a bureaukratismus ártalmas érintéseitől óvja, akkor Ausztria történetének egyik legszebb lapja a nemes grófé leend. Tiszttársa, az uj igazságügyéi', Komers lovag, szintén hallatott már magáról, de keze ez első tetténél nem volt egészen „szerencsés." A sajtó-amnestia a felség kegyelmének kifolyása ugyan és mint ilyet, őszinte elismeréssel fogadjuk, de alkotmányos államokban a korona még a maga fentartott jogával sem szokott élni a felelős miniszterek meghallgatása nélkül, és szilárd meggyőződésünk az, hogy ő felsége nem vonakodott volna az amnestia terjedelmének tágasbításától, ha az igazságügyéi* igy indítványozza. Az itteni lapok már kiemelték, hogy az amnestia nem illeti azokat, kik sajtóper következtében elítéltetvén, a büntetést már kiállották ugyan, de mármost holtiglan viselik az osztrák büntető törvényben magállapított „következményeket" péld: az akadémiai grádus, a nemesség, a választási jog stb. veszteségét. Pedig az elitéltek többsége annak idején a most elismerésre vergődött elvek hirdetése miatt lakolt, és midőn kimondatik most, hogy ily elvek hirdetése nem bűntény, talán némi logikátlanság van abban, hogy két iró közül, kik ugyanazon okból Ítéltettek el, kinek pere csak az imént fejeztetett be, nem csak a büntetés kiállásától, hanem a következményektől is megszabadul, mig az, ki a büntetés kiállása által amúgy is kedvezőtlenebb helyzetben van már, még a következményeket is holtiglan elviselni kénytelen, igaz, hogy az osztrák igazságügyéi- itt azon körülményre hivatkozhatnék, miszerint a magyar korona területére nézve is csak ily értelemben szól az amnestia, de a magyar törvény mitsem tud ily becstelenítő következményekről és igy, e következmények maguktól elesnek, mihelyt az ideiglenes osztrák törvény helyébe ismét a magyar lép. Ezt Majláth ur kétségenkivííl megfontolta, de vajon megfontolta-e ezen különbséget Komers lovag ő exja is ?... Szólnom kellene még azon ünnepélyről, melyet az itteni egyetem, fenállásának 500-ik esztendejében, Hyrtl, ez idő szerinti rector magnificus tiszteletére rendezett; mert csak is ily értelemmel bírt ez az ünnepély. Hyrtl ur kedden nyolcz órátiót tartott, szerdán egyet, mely oly hosszú volt, mint a keddi nyolcz összevéve, csütörtökön pedig ismét egyet, mely egyenlő volt a keddiek és a szerdai összegével. Hyrtl ur geniális férfi a szó teljes értelmében, beszédei szellemdusak, hanem ezúttal kissé sokat adott a jóból, ha csak — miként mondjuk — az ünnepély rendeltetése nem az volt : a vendégekkel tudatni, hogy az osztrák birodalomnak egy geniális embere van, kinek neve Hyrtl József. 0 magnificentiája szellemének fénye mindazáltal nem bírta felderíteni azt az árnyékot, melyet a tanárok és a tanulók roppant többségének távolmaradása az ünnepélyre vetett. A bankett alkalmával Schmerling lovag politikai toasztot mondott, a Frankfurtban majdan egybegyűlendő német parlamentre, melynek számára „az egyetemeknek kell nevelniök a kellő férfiakat." Huszonnégy órával elébb pedig az egyetemhez leérkezett a (régi) államminiszterium azon intézvénye,, mely szerint az egyetem részéről tiszteletbeli tudorokká kineveztetni szándékolt tudósok sorából Yirchow, Waldeck és Grneist urakat, a porosz alsóház ismeretes ellenzéki tagjait, ki kell hagyni. Mily férfiakat neveljenek aztán az egyetemek a jövőbeli német parlament számára, ha épen azok nem ütik meg a hivatalos mértéket, kikben a porosz nemzet a maga parlamentjének díszeit tiszteli, és ha oly férfiak, kik ernyedetlenül védik az általuk képviselt nép érdekeit, még azon, valóban csekély kitüntetésre sem tartatnak érdemesekké, hogy őket — a német tudomány ékességeit — a bécsi egyetem üres tudori czímmel ruházza fel. (-Fk.) A bécsi egyelem ötszázados finepélyc iránt a legkülönbözőbb színezetű lapok, mint p. a „Wanderer" és „N. fr. Presse" is megegyeznek abban, hogy az nagyon gyengén sikerült, kereken kimondva, tán épen nem sikerültnek lehetne mondani. A mi ugyanis német nemzeti ünnep lett volna, néhány professor ünnepélye lett. Maga az egyetemi ifjúság nagy része már eltávozott volt Bécsből. Aztán a protestáns német egyetemek is vagy kevesek által voltak képviselve, vagy nem voltak megelégedve, hogy az ünnepély csak félig nemzeti ünnepély s félig katholikus szellemű. Különben is a külföldi németek — mint már külső német lapok is mondogatják — nem tekintik a bécsit olyannak, mely nagyon méltó volna a megéneklésre. A „ Presse "-nek közép Németországból hasonlót irnak, s megróják, hogy egykor kihirdették ugyan az osztrák egyetemeken a tanulási és tanítási szabadságot, de ez tettleg megsemmisült a kötelezett tantárgyak, a tanulási idö megszabása és a tanrendszer meghatározása által. A rigorosumok dolgában Ausztria messze hátra áll a német egyetemektől. A jogi facultás például nem egyéb, hivatalnok-növeldénél. A kereskedelmi míoiszterium Hübner b, által történendő betöltése már már bizonyos volt. A kinevezés esetére meg Grüner osztrák fökonzul Lipcsében volt e minisztériumban osztályfőnöknek kiszemelve. Ujabb tudósítások szériát azonban Hübner nem fogadta el a tárczát, mert a minisztérium hatásköre iránt nem tudtak megegyezni. Külföld. Pest, július 29. Az osztrák-porosz alkudozások megszakadtak. Végképen, vagy egyelőre ? A választ az időre bizzuk, azt a megjegyzést vetve hozzá: jámbor óhajtás azt hinni, hogy Ausztria és Poroszország közt a legutolsó esetben sem kerülhet törésre a dolog. Az a komoly elhatározás, vajon a német nemzetre nézve jövőben még Ausztria lesz-e s elfoglalja a „Bund"-ban állását, honnan a centralisták1 ügyetlen és falánk politikája által kiszoritatott, ez a komoly elhatározás, ugy véljük nem hagy soká magára váratni. Oly Ausztria, mely nem volna képes a maga világos és törvényes jogait Poroszországgal szemközt megvédeni, Németországra nézve sem volna védelem s magával a német nemzetet is feladná. Az angol, a franczia, az olasz lapok, melyek egyenként hozzászólanak a bécsi rendszerváltoztatáshoz, különböző szempontból, beleszövik okoskodásaikba az osztrák-porosz viszályt is. A „Morning Post", mely Palmerston lapja, örvend a bécsi udvar Magyarországgal való kibékülésének s ebben ugy a szabadság, mint szilárd külpolitikájának biztositékát látja. Nem igy a „Francé" Laguerröniére senátor lapja, mely ugy látszik hatalmas szemöldü uráén kívül, még egye-