Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 5. szám

58 szak alkotmányos mozgalmait az előbbiektől megkülönbözteti, s ez az, mitől sikeröket leginkább várhajuk. Mert annyi mindenesetre kétségtelen, hogy az angol alkotmány ezen utón tartatott fen, s hogy a mennyire tapasztalásra hivatkozhatunk, a legnagyobb szabadságot azon országban találjuk, melyben a fenálló törvényt leginkább tisztelik. Legyen szabad még egyszer Bürkére hivatkozni. Ha a nézetek, melyeket idéztünk, nem ujak is, kedves szolgálatot remény lünk tehetni olvasóinknak, midőn őket e jeles férfiú szavaira figyelmeztetjük. „Forradalmunk — ekként nyilatkozik a hires szónok hazája alkotmányáról — régi kétségbevehetetlen törvényeink és szabadságunk fentartására, azon régi alkotmány védelmére kezdetett meg, mely törvényeink és szabadságunk egyedüli biztosítéka — — Mind azon javításoknál, melyek eddig történtek, régi törvényeink tiszteletének elvéből indulnak ki, és reménylem, hogy törvényeink módosításánál ezentul is ezen elvet fogjuk követni. — Elődeink fő gondoskodása az volt mindég, hogy a vallást, törvényt és szabadságot, melynek régen birtokában voltak, s mely csak az ujabb időben veszélyeztetett, biztosítsák. — Bárki meggyőződhetik ; miként a Magna Chartatói az ujabb időkig jogainkat és szabadságunkat, nem általános elvek nevében, hanem mint elődeinktől ránk maradt örökséget követeltük, melyet utódainknak fentartani kötelességünk, s épen ez az, minek alkotmányunk egységét, s az erőt, mely ebből következik, köszöni." F. J. A magyar kormányra vonatkozólag halljuk, hogy valamennyi örökös főispán ismét megyéje élére fog állíttatni. A magyar országgyűlés összehívására vonatkozó intézkedéseket már e hét folytán várhatjuk. Belcredi gr. az uj belügyi miniszter nem fog a Lajtán inneni Helytartótanácshoz köriratát intézni, mit azon körülmény magyaráz, hogy közigazgatási hatásköre csak a német-szláv örökös tartományokra terjed ki. Az erdélyi kanczellária ideiglenes vezetésével Reiclienstein h. nyugalmaztatása folytán hallerköi gr. Haller lovassági tbk. neveztetett ki. Kolozsvár, jul. 25. Nem tudom, honnan veszik némelyek az érveket annak bebizonyítására, mintha az erdélyi ügyek helyes kerékvágásba terelésének okvetlen valami különös nehézségekkel kellene járnia. Az erdélyrészi magyarság a férfias önelégültség megnyugtató érzetével fogadta a bécsi miniszterválság Üirét, mint saját és a vele együtt érző más alkotmányos hazafiak elvhü magatartásának igazolását s mint ujabb tanúságát annak, hogy a haza és minden jó fia közérdekében érett megfontolással m'egállapított következetes kitartás, bármi mostoha körülmények között, s majdnem minden oldalról elzárt kilátás mellett is, utóvégre mégis csak megtermi a kivánt eredményt. A köztünk lakó testvérnépek kebelében is csak a bürokratiát epte meg a nem várt fordulat. Minden elfogulatlan szász és román honpolgár átláthatta, a minthogy jobbadán már át is látta, hogy a centralisták jogeljátszási elmélete, midőn Szt István országának jogait megsemmisítni akarta, a lajtántuli népeknek sem adott valódi jogokat, sőt az erdélyi részekben is csak az alkotmány látszatának engedett csalékony játszótért, a politikai és polgári szabadság lényegét azonban itt, mint ott száműzte. De még a korona tekintélyét sem gyarapította, a birodalom belsejét és külbefolyását pedig épen megzsibbasztotta. Ily körülmények között hasztalan fáradság volna, ha a szász és román hivatali kar némely tagjai még mind azt vitatnák, hogy azok, midőn a gerraanizáló centralizatiohoz oly hiven ragaszkodnak, ezek pedig, midőn Erdélynek általunk feladott autonómiáját védik, saját nemzetük ügyét és jóllétét mozdítják elő ; mert Schmerling lovag centralizatioja, valamint általában a birodalom egyik részének sem nyitotta meg a valódi alkotmányos szabadság paradicsomát, ugy Erdély vélt autonómiáját sem kímélte, s ezt nálunk jobban megvédeni román atyánkfiai sem bírták, és nem is birják soha. Miután az eszerint elejteni szándékolt rendszer folytatását, s az ahoz való esetleges visszatérést épen maguk az öszpontosítási törekvések által elláthatlan zavarba döntött pénzügyek teszik lehetlenné, mi Királyhágón túliak bizonnyára legkevésbbé vagyunk képesek az unificatio telhetlen étvágyának további kielégítésére. De ha nem lehet érdekében senkinek, ki e haza földét lakja, bármi nemzetiség és valláshoz tartozzék, hogy a közhazánk életerején rágódó, s a szellemi és anyagi haladásunkat egyaránt megrontó elszegényítési eljárás — melynek súlyát leginkább mi erdélyiek érezzük — tovább is folyamatban maradjon, sőt mindnyájan várva várjuk, hogy attól menekülhessünk; tán nem fogok optimisraussal vádoltatni, ha azt a reményt fejezem ki: hogy valamint a halomra nőtt közterhek elviselhetlenné vált igáját többi nemzettestvéreinkkel együtt hordozzuk, a közjogi téren is találkozni és baráti jobbot fogunk szorítani, miután mindinkább utat tör magának a meggyőződés, hogy nincs más menekvésünk, mint a hazai alkotmány védszárnyai alatt mielőbb ismét egyesülni, a mi egyedül lesz képes az egyszerűbb és olcsóbb közigazgatás és igazságszolgáltatás helyreállításával megnyitni az utat a nép terheinek könnyebbíthetésérc. Ha már most, a jelen viszonyok tarthatlansága fölött döntő kö • rökben végre mégis föleszmélt belátás, valóban a meggyőződés erejéig emelkedett, s az uj kormány a felismert bajok orvoslását egészen akarja, lehetlen, hogy ismét félrendszabályokhoz nyúljon, s egy előreláthatólag újból sikertelen kísérletre vállalkozzék; hanem kell, hogy nagy kedvezményekhez szükséges reformátori bátorsággal ragadja meg a zátonyra került államhajó evezőjét s végkép, egészen, maradandólag és őszintén a jogfolytonosság terére lépjen, föltéve. hogy a magyar kérdés megoldása komolyan szándékba van véve. a min kételkedni még eddig nincs okunk. A jogfolytonosság alapjának elfogadása azonban, a melyen a kitűzött czél egyedül elérhető, önként maga után vonja, sőt megkönnyíti az erdélyrészi dolgok rendezését is. A magyar kérdés megoldásának első alapföltétele az ország integritása, s pedig annak azon alakja, melyet az 1848-ki törvények megállapítottak. Már pedig az 1848-ki törvények, akár a pozsonyiakat, akár pedig a kolozsváriakat értjük, egyenlő jogerővel birnak, s akkor, midőn a Királyhágón inneni részekre nézve a „lex posterior" elve elfogadtatik, az erdélyi részeket illetőleg a legutolsó törvény mellőzésével a régelmult időkre visszatérni lehetetlen ; szóval: nem egyezik meg sem a logikával, sem az alkotmányosság fogalmával, s még kevésbbé magával az írott törvénynyel, két különböző alapra állani, két egymással homlokegyenest ellenkező kiindulási pontot — törvényt és T Á R C Z A. Egy kis ember levelei. Nem rég olvastam valahol, hogy a legnagyobb jótétemény, melyet Francziaország az uj császárságnak köszön, a fényűzésben kereshető. A hol nincs vevő, ott nincs piacz, és a hol nincs piacz, ott a munkás nem talál foglalatosságot stb. Látni ezt abból, hogy azon nagyszerű haladás, melyet Francziaország az ipar egyes ágaiban tett, nem azon munkásoknak müve, kik a lyoni gyárakban dolgoznak, hanem a delnöké, kik a drága kelméket viselik, s hogy a franczia nép téved, midőn mindennapi kenyerét s jó borát azoknak köszöni, kik homlokuk izzadságában földjeit mívelik. A valóságos érdem nem azoké, kik a Champagneben vagy Normandiában a szőlőket kapálják és az eke után járnak, hanem a jól öltözött s keztyüzött uracsoké, kik ha a boulognei erdőben gyalog vagy lóháton elfáradtak, este a boulevard divatos éttermeinek egyikében ugrasztják a dugaszokat. — Első tekintetre nem jutna eszébe senkinek, hogy e pajzán sereg tulajdonkép csak egy komoly társadalmi missiót teljesít, annyira könnyen s jó kedvvel járnak el fontos föladásukban. De korunk, mely minden bitorlott dicsőséget leront s minden érdemnek megadja koszorúit, s Cicerót, a középszerű ügyvédet, kit csak személyes hiúsága indított, s Caesart, a nagy népnek nagy emberét, ki mindig az elnyomott osztályok érdekében működött s a római közállamot bátor tette által megmenté, az őt megillető helyre állitá ; korunk lerontotta azon előítéleteket is, melyekben a nép különböző osztályainak érdemei iránt éltünk, s maholnap átlátja a világ, hogy akiket henyéknek tartott, tulajdonkép legnagyobb Jóltevöi. En — mint ön látja — már most is hiszem ezt, s igy nem maradtam el koromtól, sőt még tovább megyek s azt merem állítani, hogy mind azon módok között, melyek által a közjót előmozdíthatjuk, épen ez a legnehezebb. Hetenkint csak egy napot töltök igy, a vasárnapot, melyen a mennyire lehet, minden komoly foglalatosságot kerülök, s nekem az egész hét nem múlik el nehezebben. Ha templom után a lapokat olvastam, s megebédeltem — hamar s mégis unatkozva, mint mi agglegények szoktunk — sokszor nem tudom, mit csináljak. Este még egy-egy látogatás segít ki, s néha egy kis tarok; de addig ögyelgéssel töltöm időmet, többnyire a Tisza partján, hol szerencsére épen délután a házak árnyékot vetnek, s e nyári napokban a forróság legalább tűrhető, még olyannak is, ki mint én, inkább bármily meleget elszenved, mint némely, bezárva ablaktábláit, az egész napot sötétben tölti; mintha nyári időben civilisált embernek csak az volna élete feladása, hogy magát hűvösen tartsa. Itt voltam tegnap délután is, kedves helyemen a két nagy ákácz alatt, mely Casinonk mögött a Tisza partján áll, s hová hosszú discussio után a Casino költségén tavaly két széket s egy padot állíttattak föl. A part az innenső oldalon magas, a túlsón a Tiszát áradás idejében csak a töltés korlátolja. Előbbi időben ez nem igen oltalmazta rétjeinket, mert míg a Tiszaszabályozás egy nagy terv szerint vétetett