Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 25. szám - Az 1865-diki magyar országgyülést megnyitó trónbeszéd

315 tott. Az elnöki helyet elfoglalt bibornok a terembe lépésekor zsiviókkal lön üdvözölve. A dee. 14-ki teljes ülés d. e. 10 órakor kezdődött. A bán, H a Ilii k bibornok és Strossmayer püspök megjelenésükkor újra üdvözöltettek. Strossmayer püspök beszédében a septemberi pátenst kitünö bölcsesség, igazságszeretet és nagylelkűség müvének mondja, melyért Ö* felségének elismeréssel tartozunk.Indítványára dr. Suhaj első, dr. S u b o t i c s hétszemélynök, másod alelnöknek, T í e n s k i, dr. P o 1 i t, Urpaniés Veber pedig felkiáltás utján választattak jegyzőknek. A bizottmány azon indítványa, hogy a báni tábla tagjaitól a szavazatjog elvétele végett ő felségéhez felirat intéztessék, elfogadtatott. Határozatba ment továbbá, hogy gróf E r d ő d y Varasdmegye Örökös főispánja, úgyszintén Delimanics verőczeifőispán az országgyűlésen 8 nap alatti megjelenésre felhivassanak, különben hivataluktól való felmentésök végett ö felségéhez felirat íog intéztetni. A legújabb hirek szerint a dec. 16-dikai gyűlésen Starcsevics az országgyűlésen szavazást kiván aziránt vajon a határörvidéki tisztek, mint képviselők elismertessenek-e, miután a létező rendszabályok értelmében minden képviselésböl ki vannak zárva. De nem támogatták. Felolvastatott tovább a császárhoz intézet repraesentatio, melyben kérik, hogy a báni tábla ülnökei fosztassanak meg az ülés- és szavazatjogtól, és egy másik melyben kérik, hogy a péterváradi határőrezred s Zimony, Carlovítz és Pétervárad határörvidéki községek képviselőket küldjenek a jelen országgyűlésre. Végül az országgyűlés egy behívásáért intézendő hála felirat szerkesztésére külön bizottmány neveztetett ki. Bécsi le v'e 1 e k. XXV. Bécs dec. 16. Hogy itt rendkívüli érdekkel néznek a Pesten fejlődő dolgok elé, nem szükséges, hogy én mondjam önöknek; megmondja azon temérdek bécsi hírlaptudósító, a kikkel önök uton útfélen találkoznak most a haza fővárosában. Miként a souveráneK, különösen ünnepélyes alkalmakkal nem érik be rendes követeikkel, hanem még rendkívüli ambassadeurt is szoktak melléjök adni, szintúgy majdnem mindegyik bécsi lap ezúttal saját belmunkatársainak valamelyikét küldte Budapestre és most csupa budapesti Special-Correspondenzzel találkozunk az itteni lapok hasábjain. Egynémelyikre nézve, igaz, azt lehet mondani, hogy „mi borzasztóbb egy fuvola-hangversenynél ?íf válasz: „két fuvola hangversenye/4 Mi rettenetesebb egy magyarfaló tudósító működésénél? Két ily tudósítóé, és hol eddig csak egy toll gúnyolt bennünket, ott most kettő teszi, de se baj ! Az urak önkénytelenül is tanulni fognak pesti tartózkodásukból és ez okulás hatása akaratjok ellenére is érezhető leend. Helylyel közzel mindazáltal naivságuk túl megy a megengedettnek határain; igy péld. midőn sehogy sem birják megfogni, miképen jut b. Sina az Akadémia tagjai közé? Pedig ugyanezen urak sehogy sem ütköznek meg abban, hogy az általuk alapított „Concordia" iró-segélyző egylet tagjai közt ott figurái péld. Fritz Boschan uram, a ki egyedül per antithesim tartozik az irók közé, azáz azért, mivel sok pénze van, a mi az Íróknak rendesen nincs. Dumas Sándor kis bohóságait is nekünk, illetőleg nemzetünknek róják fel vétkül, nem tudván, vagy nem akarván átlátni, hogy egy hires, különben kedves személyiségű vendég irányában elnézőnek kell lenni még akkor is, ha gyöngéit nagyon jól látjuk és azokat egyáltalában nem helyeseljük. Ha pedig gúnyos hangon megjegyzik, hogy nálunk kevés ember találkozott, a kivel Dumas szólhatott volna, mert nyelvét nálunk csak kevesen értik, tán jó volna kissé visszaemlékezniök arra, hogy pár hét előtt az itteni lapok, mint valami nagyon szépet beszélték el, miszerint Dumas bemutattatván az itteni udvari színház jelenben legelső színésznőjének, ez utóbbi sans géne megcsókolta az ősz romanciert és ezt a meglepett körülállók irányában azzal indokolta: miután nem tud francziául, tehát oly nyelven kellett szólnia Dumashoz, melyet az egész világ ért. Ezt Németország legelső drámai színpadának első hősnője mondá; mi pedig, a centralista urak szerint, csak az itteni cultura hulladékaiból táplálkozván, ugyan milyen lehet a hulladék, ha ilyen az itteni cultura ?! Aztán a legyőzött rendszer alatt a mi embereink hálát adtak az istennek, ha véres verejtékkel folytatott munkájukból csak az adót birták előteremteni; gyermekeik számára franezia bonne-kat tartani vagy gyermekeiket utaztatni, arra bizony vajmi kevésnek maradt még egy kis pénze! Egyébiránt ne bajlódjunk ily csekélységekkel, ne foszszuk meg Bécset azon dicsőségtől, hogy itt teremnek azok a tős gyökeres francziák, hogy itt született annak a híres szabómesternek neje, a ki egyszer egy társaságban elájulván, midőn magához térve, a mellette álló gouvernante-nak aztmondá: „je me sens candelabre" (tessékezt németre fordítani) — szóljunk komolyabb ügyről, mely az itteni politikai köröket foglalkodtatja: a cseh országgyűlés felirati vitájáról. E vita magában csekély jelentőséggel bir; Brinz és Hasner urak hosszasan beszéltek, az igaz és mindegyikünk hálát adna az égnek, ha akárcsak sátoros ünnepeken is oly nagy genie volna, a milyennek ez urak még hétköznapokon is hiszik magukat, de azért mégis kopott dolgok voltak azok, amiket^professorurak elmondtak, és, ha igazságosak akarunk lenni — Clam Martinitz grófról és társairól is csak ezt lehet állítani. Nevezetes csak az volt, a mit a kormány képviselője Lazansky gróf mondott, visszaijesztő példájául annak, hogy mi módon nem kell védeni egy kormány politikáját és ha a csehek csak valamicskével kevésbbé elfogult politikusok volnának, nem lehetett volna „Vyborne"-t kiáltaniok, a helytartó ur nyilatkozatának legtöbb passusára. „A politikai életben —mondá például a nemes gróf—az octroyálás mindig veszélyes dolog és az ilyen mű mindig csak rövid tartamú." Igaz, tökéletesen igaz; sőt még akkor is igaz volt, midőn Lazanszky gróf mint Bach báró hivatalnoka ilyesmit nem csak hogy kimondani, de még gondolni sem mert volna; de miképen mondhatják erre az „ugy van"-t cseh uraimék, kik politikájuk alapjául tekintik az octoberi diplomát, mely szintén csak — octroyálás ?! A mit a gróf ur Magyarországról mondott, az meglehetősen zagyva história volt, melyről ítéletet mondjanak a kik értették; mi részünkről nem tartozunk ezen boldogok sorába. A végszavakból csak annyit vélünk kibetűzhetni, hogy épen most, midőn a kormány Magyarországgal alkudozik, a csehek kötelessége a koronát támogatni. Már bocsássa meg ő méltósága, de ez „épen most" egy kis ügyetlenség volt, mert e szavakat ugy lehetne magyarázni, mintha a gróf ur azt hinné, hogy a cseh országgyűlésnek a maga fellépése által valami nyomásfélét kellene és lehetne gyakorolnia a magyar országgyűlésre. Ilyesmiről beszélni, midőn mi nálunk oly bizalomteljes a hangulat, legalább is időelőtti ; az ijesztőt akkor szokták alkalmazni, mikor a gyermek roszul viseli magát, de hiszen mi ez óráig ugy hiszem elég jól viseltük magunkat és aztán Lazanszky gróf, ki — ha jól emlékezem — Bach korában hazánkban hivatalnok volt, tudhatná, vajon fog-e rajtunk az ilyen ijesztgetés. Mi tiszteljük becsüljük a cseh nemzeti pártot, de akár jobb, akár bal lábával, akár pedig mindkettővel álljon a kormány táborában, ez a magyar orszüggyülés magatartására sem ilyen sem amolyan befolyással nem leend. Országgyűlésünk tekintettel lehet és leend is az összes birodalom életérdekeire nézve, de hogy a cseh orzzággyülés tetszésének kivívása képezné törekvéseinek czélját, ezt bizony csak kötve hisszük. Aztán még egy nagy szót mondott a cseh helytartó ur, mely mint égő kanócz a lőporhordóra, ugy hatott a német táborra. Kimondá ugyanis, hogy az „országok törvényes képviselői" alatt a kormány az országgyűléseket érti, a mi egyenes ellentétben áll a németek programmjával, kik a septemberi manifestumban emiitett „törvényes képviseletek" alatt a Lajtán inneni országok valami közös képviseletét értették. Tehát nem reichsráth, még szűkebb sem, hanem csak Landtagok! Vajon igazán ez-e Belcredi gróf nézete ? A cseh helytartó egy helyütt, midőn e phrásist használta „a mennyire én tudom" — csintalan szemhunyorítással hozzátette ugyan : „én pedig ugy hiszem meglehetősen sokat tudok;" de azért mégis szeretnők hinni, hogy azon sok közé, mit a gróf ur tud, nem tartozik annak tudata, hogy mit ért a kormány a septemberi okmányban emiitett „törvényes képviseletek" alatt; mert hogy például a salzburgi országgyűlés a birodalom újjászervezése és a Magyarországgali egyezkedés kérdését tárgyalhatná, ez oly