Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 24. szám - A közoktatás kérdéséhez 2. [r.]

306 tanrendszert léptessen életbe? nem zár^á-e ki ez által tanin­tézeteit a hazai tanintézetek közösségéből ? Ne tartsunk tőle, hogy ily önkénytes száműzetések előforduljanak. Ha gymna­siurnáink nem is fognak egyenruhát ölteni, köntösük szabá­sa egészben véve egy jellemű lesz, arról meg lehetünk győ­ződve. S nem említettem még a szabad verseny és szabad moz­gás múlhatatlan kísérőjét, a nyilvánosságot, mely a visszaélések és tulcsapongások leghathatósabb ellenszere , a duzzadozó nyegleség, hanyagság és élhetetlenség legsujtóbb ostora. Gondoskodni kell róla, hogy az ország hu képét lássa tanintézeteinknek,, hogy mindenki tudja, hol mi a fogyatko­zás, hol mi orvoslásra van szükség, hogy minden szülő tu­domást szerezhessen magának, melyik iskolától mit várhat, s ahoz képest gondoskodjék gyermeke oktatásáról. A leplet kérlelhetlenül félre kell vonni: a mely testület, a mely tan­intézet képtelen a kitűzött feladatnak megfelelni, veszítse el hitelét az ország szemében. Minél szabadabb az ember, annál nagyobb felelősséget vállal magára tetteiért. És igy kell ennek lenni nagyban is. Minél szabadabban mozoghat u testület, annál szigorúbb birálat alá esik működése. Ehez az ellenőrködéshez és bírálathoz pedig mindenkinek van joga, de a kötelesség erre nézve első sorban a kormányt illeti, mert az oktatás virágzó állapota, az országos jóllét nélkülöz­hetlen tényezője. A szabad versenynyel párosult nyilvánosság , s a mi a szabad mozgalommal múlhatatlanul karöltve jár, a tanulás és tanítás szabadsága s a felekezeti színezet teljes kizárása országos, legfő tanintézeteinknél, megnyugtathatja a legag­godalmasabbakat is, kik a tudományt az egyház és állam te­kintélyétől féltik. Mert ily viszonyok között a tudomány ki­vívja magát s oly óriássá hatalmasodik, mely a legrozsdá­sabb zárakat is felpattantja s a legvastagabb falakon is ke­resztül hatol. A tudomány ellen bármily oldalról síkra száll­ni, napról-napra hiúbb kísérletnek bizonyul, s azért az előbb­re látók nem hogy megtámadnák, de sőt szövetségét keresik. Hátra van még a kormány szerepéről részletesebben szólani. Nem eléggé világosan fejeztem ki nézeteimet, ha azokból azt lehetne következtetni, hogy az oktatás ily szer­vezete mellett a kormánynak nem marad egyéb teendője, mint összetett kézzel szemlélkedni. Á gépies munkából tán kevesebb jut neki, mint a központosító rendszernél, de a lel­kes munkából annál több. Tőle várjuk, hogy a kor igényei­nek s az ország érdekeinek számba vételével kitűzze a czélt, mely felé a tanintézeteknek törekedniük kell; tőle várjuk, hogy főfelügyeletét a legnagyobb szigorúsággal gyakorolja, szigorúsággal nem oly értelémben, hogy kényszerítő eszkö­zökhöz folyamodik, hanem oly módon, hogy a hiányokat fölfedezi, orvoslásukat sürgeti, szükség esetében nyilvános­ságra hozza. A kormánytól várjuk, hogy a szükséghez ké­pest buzdítson, javasoljon, sőt — egyedül az ország érdekét s a méltányosságot tartva szem előtt — anyagilag is támo­gasson, a hol pedig mindez nem elég, s a közérdek megkí­vánja, maga fogjon hozzá s állítson az ország költségén nép­iskolát vagy ipartanodát, középtanodát vagy tanítóképezdét stb. s ez intézetekben valósítsa a maga nézeteit, ugy, hogy azok mintákul szolgálhassanak. Ezenkívül a kormánynak még százfelé kell fordítani figyelmét és költségét — a sok közül elég itt megemlíteni az egyetemet s polytechnikumot, melyek természetöknél fogva országra szóló intézetek ; de hogy e névnek s a mai kor tudományos igényeinek valóság­gal megfeleljenek, tetemes költséggel járó átalakítást, dús fölszerelést s évenkinti bő járulékot kívánnak; továbbá a feltörekvő, vagy érdemeket szerzett tudományos és művé­szeti tehetségek buzdítására vagy jutalmazására szolgáló ösz­töndijakat és jutalmakat; az ipar emelésére s nemesebb ki­fejlesztésére felállítandó muzeumokat stb. stb. Végre a kor­mánynak kell gondoskodnia arról is, hogy a tankötelezett­ség ne csak kimondva legyen, hanem foganatba is vétessék. A feladatot, mely itt csupán főbb vonásaiban van vá­zolva, a kormány sikeresen csak ugy fogja megoldhatni, ha az ország közreműködésére számolhat, oly módon, hogy nem csak az ország egyeteme, hanem az egyes testületek is támogatni fogják munkájában, és ha tág látkörü, szakavatott, lelkes és jellemes férfiakkal fog rendelkezhetni. Munkája nem szorítkoznék szabályzatok felállítására, beküldött rovatok át­vizsgálására s ujabb rovatok betöltésére; oda kellene töre­kednie, hogy működése közvetlen tapasztalás, minél sűrűbb érintkezés, folytonos eszmecsere által termékenynyé, éltetővé váljék. Számos kérdés lebeg még előttünk e téren. Miképen jus­sunk az áldásos oktatás legfő tényezőihez, a jó tanítókhoz? miféle tanintézetekre van leginkább szükségünk s mily tan­rend volna azokban a legczélszerübb ? hogyan egyeztessük meg, vagy válaszszuk szét az úgynevezett humanistikus és realistikus irányt? miként szervezzük és kapcsoljuk össze tanintézeteinket az elemi osztályoktól kezdve föl az egye­temig, vagy más az oktatást befejező intézetekig? mennyire valósítható az ingyen oktatás? stb. stb. Megvitatást érdemel­nek még azon módok és eszközök is, melyek az iskola falain kivül a népnevelésre, szakbeli és tudományos kiképzésre üd­vös befolyást gyakorolhatnak, mint p. o. a sajtó, a könyv­tárak, az értelmiség közreműködése stb., figyelmünkre méltó általában a politikai s társadalmi élet jelentékeny hatása az iskolára. De mindezek külön, tüzetesebb tárgyalást igényel­nek, s mielőtt ezekre kerül a sor, a főelvek iránt kell tisztába jönnünk : miként fogjuk fel oktatási ügyünk országos ren­dezését, s mily alapon lehetne azt legüdvösebben végrehaj­tani. Ennek tisztázásához akarván járulni jelen fejtegetésem­mel, czélomat ugy véltem biztosabban elérhetni, ha ezúttal a megpendített részletekbe nem bocsátkozom, és szorosan csak a kiindulási pont kitűzése mellett maradok. GREGUSS GYULA. Bécsi levelek. XXIV. Bécs dec. 9. A felirati vita vihara az úgynevezett tisztán német or­szággyűlések keblében elzúgott* e testületek most gyakor­lati ugyan, de egészben véve unalmas munkáikhoz tértek vissza és a Lajtán innen tulajdonképeni politikai vitákról huzamosb időn át nem lesz szó. A követek, ámbár e tekin­tetben az országgyűlések illetékessége amúgy is szabatosan van körülírva, el vannak határozva, semmi időszerűtlen be­leszólás által a magyar országgyűlés menetét nem hábor­gatni. A Lajtán inneni alkotmányosság tehát mintegy nyug­ponthoz ért és igy helyén lesz még egy általános visszapil­lantást vetni az imént lefolyt dolgokra. Nem fogom az or­szággyűlési tárgyalások részleteit újból fejtegetés tár­gyává tenni, eléggé lőnek azok megvitatva a sajtó minden nevezetű és szinezetü közlönyeiben. Csak a végeredményt akarom szemügyre venni a maga totalitásában, csak azon kérdéssel foglalkozni: mit akarnak a német alkot m á­.nyosok és nevezetesen a centralisták? E végre gondosan vetettem össze egymással a különféle feliratokat és hogy saját combinátióim által tévútra ne vezettessem, al­kalmat kerestem az említett párt jelentékenyebb egyéneinek nézeteit megtudni, ugy, hogy nem kell ellenmondástól tar­tanom, midőn az alábbelmondandókat mint a centralis­ta párt ez idő szerinti programraj ána k velejét terjesztem az olvasó elé. Azon szigor, melylyel pár hóval ezelőtt egyik centra ­lista lap üldözőbe vétetett, mivel a követek összejövetelét in­dítványozta volt, természetesen nagyon óvatosakká tette az urakat és igy néhány hét előtt Kaiserfeld ur csak azt tudat­ta egyik bécsi követtel, miszerint ő — Kaiserfeld — néhá­nyad magával ezen meg ezen a napon egy vasúti ügyben Bécsbe fog jőni. Ezen bécsi követ pedig ismét csak azon egy­szerű jelentést küldte Prágába és Brünnbe , hogy 3—4 stá­jer ur ezen meg ezen a napon Bécsben lesz. A véletlen ugy hozta magával, hogy ugyanazon napon Herbst és Giskra uraknak is valami dolguk volt Bécsben és hogy mindezen urak, a stájerek, Herbst, Giskra, az itteniek közül pedig Ber­ger, Kuranda és Tmti valamelyik este egy ismerősnél talál­V

Next

/
Oldalképek
Tartalom