Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 21. szám - Trefort Ágoston beszéde melyet megválasztása alkalmával 1865. nov. 14-dikén választóihoz tartott

267 mény, de maradjon az állandóan közöttünk, mint a nap, mely folytonosan s rendszeresen melegít és világit az összes természet felett. Midőn önök engemet a kiküzdendö szabadság előestéjén a jelen átalakulási válságos időszakban ismét képviselőjüknek egyhangúlag megválasztottak, a bizodalom fényes tanúságát adják irányomban, mely mélyen hat szivemre és meleg köszönetre indit; hiszen hazánkban, kifejletlen politikai viszonyaink közt, a közpályán küzdő férfiú számára nincs más jutalom, mint polgártársai bizodalma és elismerése. De bizodalom természetesen bizodalmat követel, s én e bizodalomnak megfelelni óhajtok is, csak ne kívánják tőlem, hogy programmot közöljek, mert az nekem nincsen, s én azt hiszem, hogy a ki a jövő országgyűlésre kész programmal fog jönni, az kitüntetheti magát, de az országnak nem fog nagy szolgálatokat tehetni. A politikában is tudni kell maga felett uralkodni, nézetekkel és viszonyokkal megalkudni és disciplinát tartani. Mi legyen a jövő országgyűlés programmja s annak keresztülvitelére szükséges tactica, az csak az országgyűlésen fejlődhetik ki. Egyes ember belátása és akarata nem lehet döntő hatással. Egyes ember nem győzhet sem a hadi, sem a politikai küzdtéren, s azért pártok, pedig élesen körülvonalazott pártok szükségesek, csak azok küzdelme vezethet eredményhez. Nem titok önök előtt, hogy én azon nagy szabadelvű párthoz tartozom; mely a mult országgyűlésen Deák Ferencz vezérlete alatt felirati pártnak neveztetett. Párt-ember lévén, mégis azt óhajtom, hogy miután az országgyűlés főfeladata, az ország önállásának megalapítása — mi nem pártkérdés — mindnyájan e tekintetben kezet fogunk, bármi legyen politikai multunk, s bármivé alakuljon politikai jövőnk. De miután mondottam, hogy programmom nincsen, ne méltóztassanak hinni, hogy nem gondolkodtam politikai kérdéseinkről, hogy készületlenül megyek az országgyűlésre, hogy tájékozva nem vagyok. Országgyűlésünk feladatai nem ismeretlenek előttem, s azok nagysága és komolysága mélyen van vésve öntudatomba. Hogy ne ismételjen, mit már t. választóim előtt egyszer mondtam, a hosszú sorból csak egy-kettőt, a legfontosabbakat fogom érinteni. Az országgyűlés, a mult országgyűlésen felállított elvekből és szempontokból indulva, valószínűleg, mindenekelőtt foglalatoskodni fog annak meghatározásával, mik legyenek azon ügyek, melyek sajátságos viszonyainkban az ausztriai birodalom minden országaival közösek. Ha vannak ily közös ügyek, önkényt következik, hogy azokat közösen is kell tárgyalni. E tárgyalás formáját meghatározni, az országgyűlés legkényesebb feladata, mert e formától fog függni a közelebbi jövőben hazánkban s a birodalomban az alkotmányosság mértéke. De az országgyűlés belső közigazgatásunk szervezete által is igénybe fog vétetni, különösön pedig azon kérdés által, mily formában vezettessék közigazgatásunk. A ^közigazgatás törvényes formája hazánkban a felelős minisztérium. Én e formához nem mint valami rögeszméhez ragaszkodom, de mert látom, hogy az egész müveit világban e formát fogadták el, s mert szintén tapasztaltam, hogy Magyarország ezen forma nélkül mindig Bécsből a német miniszterek által kormányoztatik. Magyarország régiebb törvényei igen bölcs intézkedéseket tartalmaznak. Tekintsük csak az 1791-ki törvényeket, melyek szerint Magyarország önálló ország, saját kormánynyal és alkotmánynyal. De mikor lépettetörvény gyakorlatba? E törvény mindig holt betű volt. E törvény mellett Magyarország mindig Bécsből, a német miniszterek által kormányoztatott. Ez pedig mindig igy lesz, ha saját belső ügyeinkre nézve Budapesten székelő, s országgyűlésünknek felelős minisztériumunk nem lesz. E tekintetben engednünk, és sorsunkat tovább is dicasteriumokra biznunk nem szabad; de ellenben óhajtanunk kell, hogy a birodalom többi országainak, saját belső ügyeik számára, Bécsben székelő felelős minisztériumok, s ez ügyekre terjedő, és a miénkkel egyenjogú országgyűlésük legyen. A dualismus az ausztriai birodalomra nézvo a természet törvénye. Az érintett kérdések — elnézve minden mástól — mutatják, mily nagy politikai feladatok várnak országgyűlésünkre. De bármi nagy fontosságot tulajdonitsak közjogi kérdéseink megoldásához, ismétlem, és folyvást fogom ismételni, hogy ez által szerencsétlen hazánkon még nem lesz segítve, ha a törvényhozás közgazdasági bajainkon segiteni nem tud. A politika meddő, ha közgazdasági alapja nincsen. Orvoslandó bajaink közt előtérben áll az adóügy. Nem mondom azt önök előtt, hogy népszerűséget keresek, nem szokásom azt ámítások vagy Ígéretek által keresni, de rendithetlen meggyőződésem: hogy Magyarország a mostani földadót nem képes fizetni. Egy más fontos ügy, mely országgyűlésünk egész figyelmét érdemli, a kereskedés — mert kereskedés nélkül nincs vagyonosság. — Ennek főemeltyüi a szabadelvű vámtariffák s a közlekedési eszközök. Nekünk, alföldieknek, különösen szükséges az egyenes vasúti összeköttetés Fiúméval. Jellemzö az ausztriai birodalom közgazdasági viszonyaira, hogy legjobb kikötője, Fiume, oly állapotban van, hogy népessége Egyptomba vándorolni kénytelen, hogy otthon éhen ne haljon. De miután vasutakat, melyeket csak kamatbiztositás mellett lehet építeni; miután a vámokat, az állam egyik bevételi forrását, valamint a földadót is emlitém, az összes finanezügy küszöbéhez önkénytelenül jutottam. Engedjék meg t. választóim, hogy e nagy horderejű tárgyról egyéni nézetemet egynehány vonásban adjam elő. A 17 éves, hogy ne mondjak egyebet, könnyelmű kormányzási rendszer, az ausztriai tínancziát kimerítette, s a birodalom hitelét tönkre tette. A baj nagy, érzékenyen sújtja az államot s minden egyes állampolgárt, de a kiadások apasztása s a közgazdasági források sebes fejlesztése által még orvosolható. Az ausztriai financziigyet még lehet rendbe hozni s komolyabb válságoknak elejét venni, de a financzügynek is hasonló átalakuláson kell keresztül mennie, a minőn a közigazgatás általában fog átmenni, ha a birodalmat véglegesen és sikerrel szervezni akarjuk. Valamint általában az országos ügyeket a birodalmi ügyektől el kell különíteni, ugy az országos pénzügyet el kell különíteni a birodalmi pénzügytől. Az eddigi Bécsben központosított financzügynek s az eddigi budgetnek három részre kell oszolnia. Magyarország és társországai fogják fedezni szükségeit, valamint a Lajthán túli országok is saját szükségeikről fognak gondoskodni, lesz tehát kót országos budget, harmadiknak a birodalmi budget maradván. A biro dalmi finanezügy mellett lesz két országos finánezügy. A birodalmi finanezügy részére utalványozni kell az adó mindazon nemeit, melyek felett közösen kell intézkedni; ilyenek a vámok, a fogyasztási adók s a monopóliumok. Ha e forrásokból eredő jövedelmek a birodalom szükségeinek fedezésére elégségesek nem lesznek, a hiányt az országos financziákból kell pótolni a direct adókból, egy közösen megalapítandó arány szerint. égemül, hogy nem akaratomon, hanem természete men mult. Olvasóim bizonyosan megbocsátják; a kik annyi beszédet é s programmot türelemmel végig olvastak, talán nem lesz nehéz mege mészteniök ráadásul egy nem épen sikerült színkritikát is. Bognár Adél Stuart Mária szerepében első ki sérsetét tevé a nemzeti színpadon. Némely lap már előlegesen ugy mutatta be e kezdő színésznőt, mint a tragíkai múzsa rendkívüli kegyen ezét. Nem szoktunk az ily előleges dicsérgetésnek hinni, de most az egyszer nem csalódtunk. Termete valóban deli s majdnem vetekszik a Jókainééval. Hangjában sem csalódtunk annyiban, amennyiben rekedt levén, nem ítélhetünk róla s igy remélhetni, hogy e tekintetben is igazolható lesz amaz előleges bemutatás. Nagyobb baj az, hogy szavalata egyhangú, hangsúlyozása olykor hibás, arezjátéka nem változatos, hanem ez alkalmasint csak a gyakorlatlanság jele, melyen majd segit az idő. A művészetben épen ugy nincs ugrás, mint a természetben, de a gyors fejlődést olykor remélhetni. Némelvek igen méltánylandónak találták, hogy kezdő színésznő létére elfogultság nélkül, sok önmérséklettel játszott s egy pár érzékeny lyrai helyet bensőséggel fejezett ki, de hibáztatták, hogy a szenvedély egyetlen hangját sem hallatta s a tragikai páthosz teljesen hiányzott játékából. Ez igaz. De vajon az Athenaeum kora óta nem üldözi-e a magyar kritika az álpáthoszt oly szenvedélyesen, hogy végre a valódit is összetévesztette vele? Nem vezette-e félre kritikánk e tekintetben az ujabb színészi nemzedéket s vajon most egy kezdő színésznőt tegyünk felelőssé mindezért ? Részemről ily igazságtalanságot nem követek el. Némelyek azt jegyzik meg, hogy Bognár A. szerepének egyetlen oldalát sem emelte ki, s bár játszott volna kevesebb önmérséklettel, ejtett volna nagyobb hibákat, csak törekedett volna valami jellemet alkotni Stuart Máriából; a jellemalkotás a szinészet főfeladata, szavalni a szónok is tud, a mozdulat és taglejtés szép formáit a világnak is könnyen elsajátítják, de hanggal, szóval, arczczal, mozdulattal egy más élő személyt, egy egyént állitani elő, ez egyedül a színész feladata s az ide való törekvést a kezdőtől is megvárhatni. De vajon oly könnyü-e Stuart Mária szerepe, vajon nem oka-e annnak féligmeddig Schiller is, hogy e szerepet kész és kitűnő művésznők sem mindig ábrázolják eléggé találó felfogással. Stuart Mária hálás szerep* mert szenvedő nőt ábrázol a martyrság glóriájában, de nem elég drámai és tragikai. Erzsébet sokkal drámaibb alak. Mária jelenetei, kivévén a kertit, mind szenvedőlegesek és sorsát a tragédia folyama alatt nem annyira maga vonja magára, mint inkább mások áldozata. Az előadásban valamivel drámaibbá és tragikaibbá kell tenni e szerepet, a költő által megadott, de eléggé ki nem emelt vonásokat erőteljesebben kiemelve és öszhangzásba hozva. Ha a színésznő csak egy szerencsétlen szenvedő s önmegadó nőt játszik benne, e különben annyira szép drámának csak árnyoldalára emlékezteti a nézőt. Éreznünk kell, hogy Mária szépségében valami démoni van, mely mind őt, mind környezetét az örvény felé vonja, hogy e nő egykor a szenvedély pillanatában nagy vétket követett el s a féktelen szenvedélyek most is csak nyugszanak benne, de ki nem aludtak. Mind erre a Mortimerrel és Erzsébettel való jelenetei tág tért nyújtanak s még akkor is, midőn a vérpadra indul s Leicestert meglát ja, a vallásos lemondás p illanatában is, föl kell ébrednie benne a szerelem szenvedélyének, hogy mintegy végküzdelmét ábrázolja. Szóval a színésznőnek részvétet kell iránta fölkelteni, de bizonyos rejtélyes félelmet is. Azonban ily felfogást, ily ábrázolást nem igen várhatni egy kezdőtől, midőn a legjelesb német színésznők is főleg érzelmes oldalról fogják föl e szerepet, s először Rachel és Ristori mutatták meg a világnak a szép, a bűnös, a vezeklő és szenvedélyes Máriát. Bognár Adél második föllépte bizonyosan sikerültebb lesz, kivált ha oly szerepet választ, mely egyéniségéhez alkalmasb s könyebben is felfogható. Azért e szerepből nem Ítéljük meg, hanem várunk és remélünk. Feuillet Octáv nem tarthat igényt ily várakozásra és reményre. Régi ismerősünk, nem először lép fel, azonban a türelmes hangulat, melybe bele ringattuk magunkat, inkább védelmére készt, mint gáncsolására, Feuillet tehetséges regényíró, s mint ilyen lépett a drámaírói pályára. Csoda-e, hogy kevés tisztelettel viseltetik a drámai forma iránt, mely nem kedveli a regény detailrajzát, sőt épen nagy vonásokat és gyors cselekvényt kíván. Aztán Feuillet rendesen tárgyát elébb regénynyó dolgozza fel, a ha tetszést nyer, csak akkor alakitja drá41*