Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 21. szám - Trefort Ágoston beszéde melyet megválasztása alkalmával 1865. nov. 14-dikén választóihoz tartott

alól, melyek törvényeinkhez kötnek és Szt. István koronájának integritását csupán tiszteletreméltó történelmi hagyománynak azért nem fogjuk tekinteni, noha azt bécsi jóakaróink annak szeretnék föltüntetni. A mely okok bennünket arra birtak, hogy enagy kérdésekkel szemben az általunk tényleg elfoglalt álláspontra álljunk, s a melyek Horvátországot 1861-ben arra birták, hogy a februári pátenst el ne fogadja — mindez okok, mondjuk, semmit nem vesztettek erejökből még akkor sem, ha Horvátország más irányt találna követni. Ha viszonyaink végleges elrendezésénél a szigorú törvényesség s a jogfolytonosság elvének fentartását jelöltük ki kiindulási pontul: ezt azért tettük, mert fölfogásunk szerint a történelmi jogalapot az egésznek veszélyeztetése nélkül megrendíteni nem lehet oly birodalomban , melyet sem földrajzi helyzete, sem nemzetiségének egysége össze nem tart, hanem a mely csak fejedelmeinek egysége s azon legitim jogok által alakult, melyeknél fogva a birodalom egyes részei fölött uralkodnak. Ha a birodalom viszonyai rendezésében mindig a dualismus eszméje állt előttünk, ez azért volt: mert a dualismns történelmi jogaink következménye; mert a dualismus tényleg fennáll, s igy a birodalom rendezésénél nem ignorálható j mert e dualismus továbbá ki nem zárja, hogy Horvátország, mint a birodalom magyar felének kiegészítő része, meg ne tartsa saját országgyűlését, s ne élvezze saját dolgaiban mind azon autonómiát, melyet nemzetisége érdekében megkiván j de meg, mert Csehország és Galiczia hasonló érdekei is ez uton elégíttethetnek ki leginkább? ha ugyanis a birodalom másik felében hasonló állásba helyeztetnek, minőt Horvátország irányunkban elfoglal. És ha Horvátország e részben most máskép vélekednék, s más nézetekkel lépne elő — mit nem hiszünk , mert ez nemcsak 1861-diki határozataival állana ellentétben, de eltentétben állana Horvátország egész múltjával is, melyben a jog iránti tiszteletének csak annyi bizonyítványait adta, mint maga Magyarország; és, meggyőződésünk szerint, ellentétben állana Horvátország saját, legfontosabb érdekeivel j de ha mégis máskép vélekednék, mi fájlalhatjuk, hogy azon jogelvek védelmében, melyektől a monarchia biztosítása függ, megfosztattunk Horvátország erős támaszától, s Horvátország ily határozata által meghiúsulnának ama kombináczióink, melyeknél azon meggyőződésből indultunk ki, hogy T Á R C Z A. Nemzeti színház. Nov. 8-án „Stuart Mária" Schillertől, V.-Bognár Adél föllépte. — Nov. 10-én „Az erdő szépe." Dráma 5 felv. Feuillet Octávtól. Egy uj színésznő és franczia uj szinmü valának a közelebbi két hét drámai újdonságai. Számos közönség gyűlt fel mindkettőre, taps is volt elég, talán kelleténél is több. Most már nem volna egyéb hátra, mint megbirálni mindkettőt. De miért birálni egy még kezdő színésznőt, miért bonczolgatni egy már ismert franczia drámaíró müvét, midőn annyi minden bírálat nélkül suhan át irodalmi, sőt politikai életünkben is? Rendesen megbíráljuk a drámákat, de nagyrészt hallgatunk az irodalom másnemű termékeiről. Szigorú szemle alá veszszük a színész játékát, de a magyar politikai színpad szereplőivel csak kivotelkép foglalkozunk. Irne most is öt-hat száznál több szereplő lépett föl; mennyi beszédet hallunk, programmot olvasunk s mégis egyikre sem pazarlunk annyi analysist, a mennyit egy kis egy felvonásos vígjátéktól sem szoktunk sajnálni. A drámaírót keményen megleczkézzük, ha más czélt ér el, mint a melyet maga elébe tűzött: de azt szó nélkül hagyjuk, ha valamelyik követjelölt a Lajtán inneni és túli országok érdekeinek ellenkezését mutogatván,épen csak azokat az érdekeket említi, melyek legkönnyebben kiegyenlíthetők.A színészben megrój juk, ha nem tudja szerepét, ha elvéti az értelem vagy indulat hangsúlyát: a követjelöltek összebeszélhetnek mindent, eltűrjük, ha egyik esetenkénti érintkezés helyett esetlegest mond, a másik pedig, midőn bizonyos ügyek közösségét akarja kiemelni, had- és békejogot emleget, melyek tulajdonkép feje delmi jogok. A drámaíróban kigúnyoljuk a dagályt, a Horvátország ép ugy ragaszkodik elveihez, a mint azokhoz magunk ragaszkodunk: de bármely nézetei sem bírhatnak arra, hogy megváltoztassuk helyzetünket, melyet nem mint parlamentáris fogást, hanem azért foglaltunk el, mert ezt tartjuk egyedül jogosnak, s mert meg vagyunk győződve, hogy kiindulásunk elvei az egyedüliek, melyek alapján a köztünk s a lajtántuli tartományok közt fenforgó nehézségek megoldhatók. Ha Horvátország ez elvektől eltér, csakugyan tetemesen megváltoztatja helyzetünket, mert a kiegyenlítést, melynek szükségességéről mindnyájan meg voltuuk győződve, s melyet rövid idő alatt kivihetőnek tartánk, újra neheziti. De a csapás, melynek a „Presse" örvend, nem bennünket érne csupán, érné az mindnyáját, kik a kiegyenlítést óhajtják, mert meg vagyunk győződve, hogy ezáltal azon egy ut is, melyen az lehetséges vala, újra el lesz torlaszolva. Trefort Ágoston beszéde melyet megválasztása alkalmával 1865. nov. 14-dikén választóihoz tartott: Az élet harczai és gondjai közt, önök körében megőszülve, s majdnem egy íélszázadot meghaladó kor terhét viselve, jogosítva érzem magamat, tapasztalásokra hivatkozni, s azoknak némi jelentőséget is tulajdonítani, mit 15—20 évvel ezelőtt nem tehettem, vagy legalább szerénytelenség nélkül nem tehettem volna. De miután régi államrendszerünk működését ismertem, miután átalakulási korszakunk küzdelmei közt éltem, s az 1848 ki törvényeink alapján először összejött törvényhozásban, s az első parlamentaris kormányban is némi részt vettem ; miután a viharszülte romok közt azon szerencsétlen rendszer fejlődését és terjesztését láttam, mely ezer millió adóssággal s egy vesztett tartomány nyal fejezte be pályáját, helyt engedve egy uj átalakulási kísérletnek, mely eredményhez nem vezetett, s melyre bekövetkezett a birodalmi, alkotmányosnak nevezett| központosítás, a bécsi miniszterek s egy idegen törvényhozás dictaturájával hazánkban; miután tehát annyi változások közt majd a különféle jelenségeket csak észleltem, majd magam is a politikai és társadalmi téren működtem; bőven volt alkalmam és időm tapasztalásokat gyűjteni, s azok utján azon szilárd meggyőződéshez jutni : hogy az emberek leggyakorlatiabb, s a mindennapi életben leginkább beható java nem a vagyon, nem a műveltség és tudomány, de a szabadság. Szabadság nélkül az ember nem rendelkezik se személyével, se vagyonával; szabadság nélkül nem halad se a műveltség, se a tudomány. A tapasztalás mutatja, hogy a legszabadabb nemzetek a legműveltebbek s leggazdagabbak. Négy éve, hogy a szabadság áldását nélkülözzük, midőn most ismét reánk felvirradni készül, kérem önöket, uraim, fejtsük ki minden erélyünket feszítsük meg minden tehetségeinket, hogy ne legyen az átfutó tüne természetellenes képeket : a követjelöltek dagálya és rosz hasonlatai iránt gyöngéd tisztelettel viseltetünk, s nem bánjuk, ha veszélyes betegségben sínlődő emberről beszélnek, ki a patikai kontó miatti aggodalmában nem meri gyógyíttatni magát vagy ellentétes evezőjü hajóról, mely legbiztosabban eléri a révet. A színészt hibáztatjuk, ha tehetségéhez nem illő szerepben lép föl, vagy ha untalan kiesik szerepéből: a követjelölttol nem veszszük rosz nevén, ha akár Mózes szerepében izetlenkedik, vagy ha követelő kevélységét sehogy sem tudja eltakarni a szerénység palástjával. A drámaírót csaknem üldözzük valahányszor nem művészi eszközzel vadászsza a hatást s költőből szemfényvesztövé válik : a követjelölt kíméletre tarthat számot, még akkor is, ha teljesithetlen ígéretekkel lelkesíti választóit; ha az elemi csapások által előidézett inség ellen is törvénynyel akarja biztosítani az országot; ha minden indirect adót a magyar nép szellemével megférhetlennek nyilatkoztat; ha annyi mindent igér, mennyit a legnagyobb ország budgetje sem birel s mégis az adó leszállíthatását erősíti. A kezdő színészt szigorúan Ítéljük meg: a politikai pályára először is követjelöltként föllépett kezdő politikus iránt türelmesek vagyunk s azt sem kérdjük: adta-e tehetségének, jártasságának, vagy politikai jellemének valami bizonyságát a közélet vagy irodalom terén? Oh boldogtalan drámaírók és színészek, kiket mindenki birál s még sem tudtok nagy művészekké válni! Oh boldog követjelöltek , kiket senki sem birál s mégis politikai notabilitásokká emelkedhettek! A politikai élet ez annyira kritikus s mégis kritikátlan napjaiban vajon helyes-e, hoey egyedül csak a szinkritikus kívánjon valóságos kritikus lenni? Vajon nem illő-e, hogy tanuljon egy kis türelmet, elnézést és kíméletet a politikai kritika közlönyeiből? Vajon, ha a művészeti dolgokban szigorúan járunk el/'s a politikaiakban enyhén, nem azt fogja-e hinni rólunk a külföld, hogy a művészetben haladunk, de politikai miveltségünk hanyatlóban? Kár volna ily igazságtalan ítéletre bárkinek is ürügyet szolgáltatni. Jó lesz, ha a szinkritikus leszáll tripoazáról s türelmes és elnéző igyekszik lenni. Részemről megkísérlem s ha netalán nem sikerülne, ha kiesném szerepemből, szolgáljon ment-