Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 21. szám

POLITIKAI HETILAP Megjelenik ílétfön reggel 5 másfél—két nagy iven. ^ Előfizetési díja, akár Budapesten házhoz hordva, akár '( vidékre postán küldve, egész évre 8, fél évre 4, ne} gyed évre 2 frt. Egy szám ára 20 kr. Hirdetési díj 4 j Jiasáb^ kisbetű-sorért 6 kr. Bélyeg külön 30 kr. Első évfolyam. 1865. „Citius enim ernerget veritas e falsitate, (| uam e confusione." B a c o. 21. szám. Szerkesztőség és kiadó-hivatal. Czikkek, levelezések s átalában a lap szellemi részét illető küldemények ós tudakozások a szerkesztőséghez (Aldunasor. 20 sz.), előfizetési pénzek, reklamatiók és hirdetések a kiadó-hivatalhoz (Barátok-tere 7. szám) intézendő k. Pesten, November 20. Fest, nov. 19Az alkotmányosság egyes látható jelei mind sűrűbben tünedeznek fel szent István birodalmának régóta borongós láthatárán. Nálunk a követjelölési mozgalmak, itt-ott már maguk a választások folytán még csak dereng, holott Horvátországban az országgyűlésnek ma egy hete történt megnyitása óta, mintegy már megvirradt, s vajon zavartalan fényben fog-e ott ragyoghatni a szabadság rég nélkülözött napja, a kormányon kivül nagyrészt a képviselők magavieletétŐl, elfoglalandó pártállásuktól függ. A Dalmát-, Horvát- és Tótországok országgyűléséhez intézett királyi leirat szerint a fejedelem melegen szivén viseli az összbirodalom jóllétét és hatalmi kif'ejlését de ép oly melegen és bensőleg van meggyőződve arról, hogy ezen magasztos czél a birodalom egyes alkatrészeinek szerves és természetszerű fejlődését és szilárdulását nemcsak ki nem zárja, sőt ellenkezőleg azt feltételezi, s legerősebb és legállandóbb támaszát épen ebben kell keresnie. Elismeri az országok történelmi jogait és a jogfolytonosság elvét, és habár kimondja, hogy az idő elutasíthat!anul követeli, hogy ezentúl nemcsak a birodalom egyes országaiés tartmányainak, hanem az összbirodalomnak mint ilyennek törvényhozásánál is a népek képviselői határozólag közreműködjenek, s habár ennek következtében az októberi diplomát és februári pátenst elfogadás végett az országgyűlések elé terjeszti, ez sokkal inkább formakérdésnek látszik, mely az országgyűlés szabad elhatározási jogát nem csorbítja, sőt ez okmányok visszautasítását sem zárja ki, miután a sept. 20-diki nyilatkozvány ez okmányokat úgyis hatályon kivül állítá; de meg a Magyarországgal való kapcsolatot annyiban is föltételezi, hogy felszólítja a Dalmát- Horvát- Tótországokat gondoskodjanak ideje korán, hogy a decz. 10-re egybegyűlendő magyar országgyűlésen képviselve legyenek. Nem nagyitás ennélfogva, ha azt mondjuk, hogy mindazok szeme, kiket a birodalom jövője érdekel, jelenleg Horvátországra van függesztve. Nem, mintha Horvátország szava egymaga döntene ez ügyben, hanem mert Horvátország az első, mely a sept. 20diki manifestum azon nyilatkozata után, hogy a birodalom ügyeinek végleges rendezése csak a népek közreműködésével történhetik, — e fontos ügyben fel fog szólani. Határozatai ezért nagy befolyást fognak gyakorolni a birodalom többi részeire is, lehet könnyítve, lehet nehezítve a megoldást, melytől a monarchia jövője függ. Ha az, mit a horvát törvényhozás határozni fog, csupán s kizárólag csak Horvátországra hatna is ki, már is fontossággal birna ránk nézve, mert érdekel azon ország jólléte és megnyugtatása, mely nyolez századokon át velünk jó és balszerencse közt kitartott, jó és balsorsban velünk osztozott, s melyet annyi kapocs köt hozzánk. Mennyivel nagyobb tehát érdeklődésűnk, miután Horvát-Tótország a szent István koronájának képezi kiegészítő részét, minélfogva az állás, melyet a birodalom » hazánk irányában elfoglal mind jelenünkre, mind jövőnkre elhatározó befolyást fog gyakorolni. így tehát tökéletesen igaza van a bécsi lapoknak, midőn az összefüggést emelik ki, mely saját ügyünk s a horvát országgyűlés határozatai közt létezik. Százszor kimondtuk, s itt újra ismételjük, hogy nem ismerünk fontosabb érdeket annál, hogy a köztünk s Horvátország közt századokig fennállt viszony ismét helyreálljon. A mit törvényhozásunk az 1861-diki két feliratban egy értelemben kimondott, azt most is ismételjük, de ismételni fogjuk mindig is: el vagyunk határozva mindent elkövetni, hogy a félreértések elháríttassanak, s tesszük, mit az ország feldarabolása és önállásunk feláldozása nélkül tehetünk — „nem követeljük, hogy az ő kisebb számú képviselőik ellenében a mi nagyobb számunk határozzon az általuk netán előadandó követelések s föltételek fölött. Horvátország saját territóriummal bír, külön állása van, b nem volt soha bekeblezve Magyarországba, hanem kapcsolatban állott velünk és társunk volt, ki jogainkban s kötelességeinkben , szerencsénkben, bajainkban osztozott. Ha tehát most Horvátország, mint ország akar részt venni törvényhozásunkban , ha előbb tisztába akar jöni velünk azon föltételekre nézve, mik mellett közjogi állását Magyarországgal kész összekötni, ha erre nézve ugy akar velünk érintkezni, mint nemzet nemzettel, nem fogjuk azt visszautasítani, csak azt kívánjuk, hogy Horvátország ne gátoltassék , miszerint küldöttjeit országgyűlésünkhöz küldhesse, s ez által nekünk is, nekik is mód es alkalom nyujtassék az értekezést közjogi alapon megkezdhetni." Ha azonban a bécsi sajtó egyik nagytekintélyű közlönye azon meggyőződését fejezi ki, hogy Horvátország, ha az októberi diplomát és febrári pátenst egyszerűen elfogadja^ mesterfogás által a magyarokat leírhatatlan zavarba hozza, s egészen uj helyzetet teremtve, Magyarországot arra bírhatja, hogy azon helyzetet, melyet eddig következetesen elfoglalt, elhagyja, — akkor a „Presse" s a kik vele ez ügyben egyet értenek, nagyon csalódnak. Megengedjük, hogy nagy lehetne a zavar, ha Horvátország elfogadná a februári pátenst, melyet a sept. 20-diki manifestum azért függesztett fel, mert „jogilag lehetetlen ugyanazon határozmányt a birodalom egyik részében tárgyalás alá vétetni, mialatt az egyidejűleg a többi részekben mint általánosan kötelező birodalmi törvény tekintetnék", Csakugyan leírhatatlan meglepetést okozna nálunk Horvátország olyféle elhatározása, mely az I8til-diki határozattal egyenes ellentétben állna s nagy volna fájdalmunk, ha azon nemzet, melylyel egész történetünk alatt összeköttetésben voltunk egyik határozatban kinyilatkoztatná, hogy a kapcsolatot, mely köztünk létezett, végkép fel akarja bontani. Bizonyos azonban, hogy Horvátországnak ilyetén határozata, bármily fontosak legyenek is következései, nem fogja Magyarországot arra bírni, hogy más állást foglaljon el azon fontos kérdések iránt, melyek jövő törvényhozásunktól várják megoldásukat. Nem foglalhat el pedig más állást, mert.ha fel is tehetnők, hogy Horvátország tőlünk végleg el akar szakadni, s az osztrák tartományok sorába lépni, azok törvényhozása s kormányzata alá állani, mi a horvát nemzet alkotmányos érzelmeivel ellenkeznék — ezt, — mint már az 1861-diki felírásban is kimondtuk — nem gátolhatnók, hanem törvényesnek és alkotmányosnak részünkről sohanem tekinthetjük, sabba bele nem egyezhetünk. Bármi történjék e részben Horvátország részéről, mi ez által fölmentve nem érezhetjük magunkat azon kötelességé 41