Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)
1865 / 20. szám
250 solut korszak alatt megkedvelt positiv kormányintézkedésekben keresik a birodalom anyagi fejlesztésének leggyakorlatibb, legszabadelvübb eszközét. Az angol-osztrák kereskedelmi szerződés, ha megköttetik, nem annyira saját terményeink s iparczikkeink kivitelét fogja közvetlenül szaporítani, mint inkább könnyiteni fogja az angol gyártmányok behozatalát, mi által nemcsak j olcsóbb s jobb minőségű árukhoz jut a tömérdek fogyasztó, | de a kölcsönösség elvénél fogva közvetve előmozdítja saját ' termelésünk elkelését is s virágzásra segíti külkereskedésünk j egyik főeszközét, a hajózást, a mennyiben kifelé szállítandó | terményeink elkelésével jól fizető viszszállitmányt biztosít ! számukra. Ama balhiedelem kora, hogy csak tömeges kivitel i gazdagít valamely országot s hogy a kiviteli többlet tiszta haszonul esik számára, régen letűnt. Az egyes nemzetek s összesége a világtársadalom, immár belátta, hogy minden haszon kölcsönös, és belátta főkép az értelmes kereskedő, hogy hiába iparkodik eladni ott, hol venni nem szándéko- ! zik. A pénz csak csereeszköz, mely jön és megy s nagy kü- ! lönbséget nem szül az annyi kegyelettel nézett kereskedelmi ! mérlegben, hacsak maga is áruként ki nem szállíttatik; — j az a mi nyom a latban s nyom a bilanceben is, az a cserélt j árúk összege s valameddig az angol pamutipar valamely ! gyártmánya többet fog érni Magyarországon egy köböl bu- j zánál, a köböl buza pedig Angliában többet az ottani pa- j mutkelménél, mindaddig előnyösen cserél a két ország, ha- j bár nem közvetlen cserélte e czikkeket, s a^kiment vagy be- ! gyűlt pénzösszegben különbség is volna. A kereskedelmi szerződés csak egy-egy közelítő lépés j a szabadság felé s minden ily lépéssel kezébe játszik az osz- , trák kereskedelmi miniszter jövendőbeli magyar kartársá- ! nak. Mint közös hasznunkra váló közös ügyhez, fogunk ak- 1 kor is ily kérdések mogoldásához járulni; de a mi e körön kivül fekszik, habár a külkereskedést illeti is, saját kereske- , delmi — vagy hogy a közlekedési ügyet is befoglalhassuk, tán azt mondhatnók nemzetgazdasági —• miniszterünknek lesz feladata. A 48-diki törvények szerint a haza szivé- I bői kiinduló, vagy a haladott kor igényei szerint az alföldről a tenger felé vezetendő s később szükségesnek kiderülendő vasutvonalok építése, bármennyire a külkereskédés érdekében épüljenek is, saját minisztériumunk hatásköréhez ; fognak tartozni. rí J Bármely, a külkereskédés előmozdítását czélzó, vagy j belforgalmunk gyarapítására szolgáló társulatok alakulása, kereskedelmi czikkeink szabad termesztése, iparunk emelésére szánt egyletek stb. mindmegannyi tárgy, melyekben a magyar miniszter tevékenysége összeütközésbe nem jön a birodalom érdekeivel s annál inkább megvárhatjuk, hogy a bureaukrata centralisatio eszméje többé nem fog alkalmaztatni gyakorlati életre magunk és országunk kárára. Többé nem fogjuk tapasztalni azon anomáliát, hogy hazai, az ország pénzén élő, anyagi gyarapodására szánt ugyan, de jövedelmöket is Magyarországon gyűjtő társulatok székhelye Bécs legyen. Nem fogjuk tapasztalni, hogy valamely ujon épülő vasút az ország összes érdekeivel ellentétben oly irányban vezettessék, melyben se a hazai se a, világforgalomnak czélszerü eszközül nem szolgálhat; hogy valamely, hazai erőkből alakult vasúti társulat hatalomszóval szétrebbentessék, csakhogy más konsortium néhány millió árán oly monopólium birtokába jusson, melyet közel egy évtizeden át az ország kárára kizsákmányol. A kereskedelem fejlesztése a dolgok természetes rendje szerint üdvösen vissza fog hatni a mezőgazdaságra, hazánknak még sok éven át legfőbb iparágára. De meg a kézműipart se féltsük a szabadabb külmozgalomtól. Erőteljesebben az sehol sem fejlődött, mint a szabadverseny edző befolyása alatt, a szabadverseny fölkeltését várjuk pedig okszerű kereskedelmi intézményektől. Ne kívánjanak csodákat mivelni anyagi érdekeinket felelősséggel képviselendő jövőbeli minisztereink. Nem várunk mi ily csodákat. Jól tudjuk, hogy például a gyapotipar, melynek Anglia milliókat köszön, nálunk sokáig nem, talán soha sem fog versenyző életre kelni. De igenis reméljük, hogy. a munkafelosztás elvének nemzetközi alkalmazásából, — mi a szabadkereskedés következménye, — hazánkban ép azon iparágak fognak felvirágozni, melyekre az földrajzi helyzeténél, éghajlatánál , természeti kincseinél s lakói életrevalóságánál hivatva van. Csak okszerű kormányintézkedések kellének s a vas-, gyapjú-, dohány-, len-, kenderipar s más hasonló ágai virágozni fognak hazánkban s e virágzás dús gyümölcsei elegendők arra, hogy az egész ország jóllétre vergődjék. Csak legyen elhárítva a számtalan akadály, mely például a tőkeképzést hátráltatja, honosuljon meg s legyen lehetővé téve a takarékosság mely tőkét, a munkásság, mely szigorú igazságszolgáltatás mellett hitelt szül s iparbeli tespedésünkT Á E C Z A. Levelek a speziai öbölből. HP. Lericibcn a középkornak már alig maradt nyoma. A tengeri kikötőnek haladni kellett a külső világgal együtt; a mindenfelé kiinduló, mindenünnen visszaérkező hajósok csakhamar elfeledték, megváltoztatták az ősi szokásokat, a régi állapotot, mely a vidéken a hegyek közt még fenntartotta magát ugyanolyannak, a minő alkalmasint már az etruszkok idejében volt. Itt ellenben az újkori polgárosultsággal találkozunk, szellemének nyugtalan elöretörekvésével, s szélesen ter-' jedő, demokratikus világításával, melyben, mint valamely borult raárcziusi napon, eleget látunk, hogy a sötétebb zugokat kitisztíthassuk, s az előítéletek szennyhalmazát elsöpörhessük, de melyben a tárgyak minden külső ragyogásukat elveszítik, s ha csak benső lényegükben nem magasztosak s valóban nagyok, prózaiaknak, köznapiaknak látszanak, mig a középkor, mesterségesen öszpontosított s néhány korlátolt helyre vetett sugaraival, az erős fény, a sötét árnyak előidézése által, gyakran csekélységeket is festöiesen kiemelt, köröskörül mindenen oszlatlan homályt hagyva. így tehát az emlékek sem birnak itt már annyi vonzerővel; szívesebben hallgatjuk a forgalom lüktetéseit, a munka robaját, melyek az érlelődő gyümölcs reményével kecsegtetnek, mintsem, hogy sokáig visszatekintsünk a télre, s az elfonnyadt kórókat szemléljük, a melyek elfagytak, mig minden új élet ígérete, mindén csírázó mag mélyen el volt a hó alatt rejtve s takarva; s figyelmünk inkább fordul a város piacza felé, hol három nagy hajó épül, s az ácsokat munkájukban csupa nők segítik, a kik itt férjeik i helyett dolgoznak, mig ezek a távol tendereken vitorláznak, mint a vár rostélyos ablakaira, melyeknek egyike első Ferencz franczia király egykori börtöne falában nyílik, hová mint fogoly volt bezárva a páviai ütközet után, mielőtt Spanyolországba szállíttatott, s mely ugyan nem igen tanúskodik ötödik Károly nagylelkűségéről, mert olyan alacsony, szük, és ronda, hogy mostanság aligha tiszteségesebb lakásuk nincsen a közönséges fegyenezeknek is. A várat magát Génua védurasága alatt a Doria család építtette ide. Egyike az elsőnek már akkor is a nyerészkedő köztársaság pénzaristokratiájában, melyet legjobban bélyegez határozata, hogy senkinek a tanácsban ülése ne lehessen, akinek családja a városban legalább öt nyilt házat s folytonos ünnepélyeket nem tart, ámbár nagysága tetőpontjára csak pár évvel utóbb jutott Andrea által, a ki, szülőföldét döntő hatalommá emelve Európában, egyszersmind jövőjét megrontá, s életében a haza atyja gyanánt szerepelvén, lemondott jogától e minden másnál dicsőbb czimet a történettől követelhetni. Mindazáltal előbb is mily eszközökkel rendelkezhetett a család, eléggé mutatja a lericii erőd, melynek ormos, kisded többszörös ívsorozatokkal diszített tornya már inkább a régi építészeti modorhoz való ragaszkodás folytán emeltethetett, mint valódi szükségből, mert védelemre főkép a bástyák szolgáltak, melyeken a fűben most is fekszik néhány törött, rozsdás ágyú, 6 honnan messze ellátni a zajos tenger felett el egész Grorgona szigetéig, s a láthatár vonalán bizonytalan ködként szürkülő Elbáig. A másik oldalon nem nyílik ily tágas tér a szemnek; a kikötőt dombok veszik körül s oltalmazzák a szél ellen, míg Pertusola csúcsában végződnek, melyről egy angol ólomkohó füstje száll fel sötét oszlopban San Terenzo felett, hol, Lericivel épen szemközt, egy másik, egészen hasonló, várkastély épült a tengermosta sziklán, s a homokos part és az erdős hegyek közt több nyaraló fekszik, kirivó szines falakkal, könnyüded lapos tetőkkel, csinos kertekben, a melyekben néhány tölgy és szilfa több árnyékot nyújt, mint az egész olíVaerdö felettök. Lábaiknál a tenger sima mint a tükör, s fenekén a barna szirteken kivenni a számtalan kis fürge halakat, a nyúlánk rákokat s a tengeri pó-