Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 18. szám - Nézetek közoktatásunk országos rendezéséről 1. [r.]

/ 228. kertilhetlenségét. Vajon nem lehetne-e sokkal több okkal azt mondania egy osztrák államférfinak: centralista nem lehetek, mert a centralismus, mind absolutistikus mind alkotmányos uton kivihetlennek bizonyult; föderalista szintén nem lehetek, mert a föderalismus szétbontaná a monarchiát, tehát nem marad egyéb választásom, mint dualistának lenni! Hogy a kormány keblében létező ebbeli vélemény-különbség máris válság jellemét ölteni készülne, az valószínűtlen, mert miként halljuk, a szóban álló tárgy formaszerűen szőnyegre sem került még, hanem legfölebb per summos apices érintve lőn, most midőn horvát kanczellár kineveztetéséről van szó, mire nézve, mellesleg mondva, tegnapig még semmi sem volt határozva. Hanem elébb utóbb a két rendszer közt választani kellend és szeretjük hinni, hogy az eldöntő pillanatban az államminiszter is a magyar urak mellé fog sorakozni. Belcredi gróf, ismétlem, íinoni eszű és higgadt gondolkozású államférfi, ki szemét nem hunyja be a kor jelenségei előtt; aztán neki „sajtóhivatala" is van, mely kétségtelenül au courant tartja őt a közvélemény áramlata iránt. Ily szemes vizsgáló figyelmét nem kerülhették el azon mozzanatok, miket a Stroszmayer püspöknek horvát kanczellárrá kineveztetéséről szóló hirek idéztek elő. A külföldi sajtóban egész csoportja működik a bécsi tollaknak, melyek hónapok óta kigyót békát kiáltanak a magyar elem tulhatalmasodása ellen és epéjöket bőségesen öntötték ki a kormánynak minden olyas intézkedésére, mely Magyarországra nézve kedvező szinezettel birt. Méltóztassék ő excjának elolvasni, mit irnak ezen urak most ? Majdnem örvendezve hirdetik, hogy a diakovári püspök kineveztetésére vonatkozó hir alaptalan, hogy ez a magyar államférfiak győzelmét jelenti, de — teszik hozzá az eddigitől feltűnően különböző hangon — ez nem baj, mert a magyarokkal utóvégre mégis majd tudunk mi kiegyezkedni, a föderalistákkal ellenben — soha soha!" Valami két hét előtt jeleztem e fordulat első nyomait ; a javulás azóta örvendetes előmeneteleket tett és még inkább fogja ezentúl, mert ce n'est que le premier pas qui coute. Ha ma kenyértörésre kerülne a dolog, egyik oldalon a föderalisták állnának, a másikon pedig legalább is a magyarok és németek; kétséges-e, merre kell itt állni egy osztrák államminiszternek ? A februári alkotmányt a németek egymagok védték a föderalisták ellenében, ez alkotmány négy évig fenállott és ha kelet felől nem Ebuktatják meg a centralisátiot, a főderalistáktól bizony még ma is fenállhatna. Aztán még egyet, a mi talán szintén némi figyelemre méltó. Azon fordulat, melyről az imént szóltunk, a németországi sajtó legtekintélyesebb közlönyein vehető észre, kivételt csak egy lap teszen, a berlini „Norddeutse Zeitung" Bismarck gróf lapja. Ez eddig csak a magyarokat szidta, ujabban pedig ugyan e kitüntetés benrészesíti a németeket ; rólunk azt mondja, hogy mi követeléseinkkel nevetségesekké tesszük magunkat; a németekről azonban — főleg mióta ama német követnek programmja megjelent a „P. Napló "-ban — hogy ők a hozzánk való csatlakozás által lehetlenekké teszik magokat. A szlávokra és általában a föderalistákra ellenben, kegyének napját teljes melegével sütteti a porosz félhivatalos lap; ott keresse Ausztria támaszát —• úgymond — ott van az osztrák népség veleje, a többi mind csak czifraság. Vajon az ellenségnek ily sincerizálása nem szintoly tanulságos-e, mint a legjobb barátnak tanácsadása ? Pedig igen nagyon kivánnók, hogy e tanulság meddő ne maradjon, és hogy a kormány föderalistikus kísérletek által ne koczkáztassa azon rokonszenvet, mely már is feléje lordul. Nem hinnék Önök, hány szivet hódított a kormány itt e héten az által, hogy két leghevesb ellenének feje felül a Damocles kardját elvétette. Az „Ost. Post" elleni sajtóper elejtetett, a „Neue Presse" elleni ítéletet pedig a másodbiróság megsemmisité. Tudjuk, hogy a kormánynak az igazságszolgáltatásra nincs közvetlen befolyása, hogy ő nem parancsolja meg az elitéltetést, hanem az ő szelleme mindazáltal behatol a törvényszékek tárgyalási termeibe is és a biró mindig elnézőbb, ha látja, miszerint a kormány oly erősnek érzi magát, hogy egy-egy hevesebb megtámadástól sem retteg. És vajon e láthatlan befolyás lételének bizonyítására kell-e még jellemzőbb tény annál, hogy ugyanazon államügyész, a ki a letűnt kormány alatt oly kérlelhetien szigorral járt el a maga tisztjében, ma, a hol csak lehet, az enyhébb felfogásnak enged helyet, legfölebo pár napi fogsággal büntetendő vétséget látván abban, a mi máskor a törvénykönyv legszigorúbb paragrafusai alá eső bűnténynek lőn bélyegezve ?! Kell-e az egy ideig reactionáriusnak hirdetett kormánynak nagyobb elégtétel annál, hogy még a legtüzesebb centralista lapok is kénytelenek bevallani, miszerint a sajtótörvény végre valahára alkotmányos államhoz illő módon kezeltetik ?! Lelkiismeretlen chronista volnék, ha e levelemet befejezném a nélkül, hogy említést tettem volna arról, a mi a bécsieket e héten minden politikánál élénkebben foglalkoztatott, azon őszinte benső részvétről, melyet Ferdinánd császár betegsége itt a társadalom minden rétegeiben keltett. Akárhányszor is eszembe jutott Titel szép dala „azöregpensionista", melyben a vén baka önkénytelenül praesentálja a fegyvert egy polgári ruhában mellette elmenő, görbe hátú kis öreg ur előtt, mert ráismert arra a tábornokra, a ki a lipcsei csatában az ő oldala mellett megsebesült. Bulwer a „rajnai zarándokokban" felkiált: „hol találjátok a történetben egy népnek háladatosságát ? buzgalmat találhattok, mely egy pillanatig túlbecsüli a vett jótéteményt, de nem háladatosságot, mely e jótéteményről még egy év múlva is megemlékezik." Ide kellett volna jőnie e héten a geniális britnek és talált volna népnél oly háladatosságot, mely nemcsak egy, hanem tizenhét év múlva is megemlékezik a vett jótéteményekről, [ámbár ezen egész idő alatt sem jutott szerencséje ama jótévőjét színről színre láthatni. (Fk.) A bécsi lapok nézeteiben, mint a fentebbi levél is jelzi, lényeges fordulat látszik. A régi „Presse", e független nézetű s a februári alkotmány hiányait leginkább felismerő lap határozottan a dualismus felé fordul, s igy saját nézeteinkhez közeleg : „A mérsékelt dualismust, úgymond, többre becsüljük a föderalistikus iránynál, mely utóbbi czélja az, hogy bennünket Németországból kizárjon, s egyrészben destructiv, más részben Ausztria ujjá alkotása tárgyában nagyon chimaericus. „Németországon való helyzetünk természetesebb és könyebben alkalmazkodó lenne, ha Ausztria kilépne a merevül centralisált állam keretéből. — B. Eötvös öntudattal mondja ki nemzete érzelmeit, midőn Venczel koronájának párthiveit nyugalomra inti, s nyugati Európára utal bennünket. Ha sikerülend nekünk a magyar szabadelmüséggel való kiegyezés, külügyi politikánkban nem lenne rosz dolgunk. „Ezenkívül Magyarország magasabb politikájának ösztönszerű hajlama világosan ez: Egy Oroszorzág elleni háborúban egész Magyarország, egy Poroszország elleniben fele jöne velünk; a más hatalmakkal való háborúkban kétségkívül megtenné kötelességét, még pedig lelkesedéssel; de csak akkor, ha a német nemzeti közvélemény mellettünk van. „Egy további nyereség lenne a Magyarországgal való kiegyezésben annak nagyobb lehetősége, hogy valóban népies alapjogokat és szélesb alkotmányos életet élveznénk; mert elenyésznék a szomorú mentség, hogy a passiv ellenállás és vonakodás gátolja a valódibb szabadság megengedését." Mindezt megengedi a „Presse"; de teljességgel nem tartja megengedendőnek, hogy a kormány a birodalom legfőbb ügyeit absolutisticus uton intézze el, hogy a Lajthán tuli tartomány-csoportozatokat feldarabolja. Szükséges, hogy ama tartományok szilárd egységben imponáljanak Magyarországnak. Adassék meg a Lajthán tuli aknák is ugyanazon szabadság, melyet Magyarország élvez. A paritást, a törvény előtti egyenlőséget meg kell tartani. „A magyar eszme — igy zárja be czikkét a „Presse — a Sz. István koronája alatti országok egységére, szabadságára és felelős kormányzására törekszik.Erre kell törekednünk magunknak is a birodadalom hozzánk tartozó felében, s azért egy Magyarországgal való kiegyenlítés az okosság szerint lehetetlen más, vagy épen ellenkező elvek szerint." Hasonlókép az „Osd. Post1' is, e gyakran túlságos centralista, ki kezd békülni a dualismussal s pénteki czikkében ekkép ír : „A közelmúlt bebizonyitá, hogy a dualismus a főbb ügyek egységes vezetése mellett megállhat, de hogy a birodalom egyik felében a dualisticus, a másikban a föderalisticus elvek uralkodjanak, az képtelenség. Megengedjük, hogy a bukott rendszernek egyik hibája volt, hogy a birodalom két felében nem egyenlő alapokból indult ki. Nálunk centralisáltak, a Lajthán tul pedig a föderalismus zászlóját tűzték ki. „Ha Schmerling ur arra határozta volna magát, hogy a magyar kérdést egybefogva, Pestről akarta volna megoldani, és nem különvéve