Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)
1865 / 16. szám - Helyhatósági szerkezetünk 4. [r.]
198 lik; azon követelés tisztán az elvek szempontjából ép oly helyes, mint azoké tévedésen alapszik, kik e kettó' között már elméletileg ellentétet látnak. Igaz az utóbbi nézetben csak annyi: hogy miután a kormány, mint mások csak addigvo- j nathatik felelőségre, a meddig hatalma terjed, azon esetben, ha megyei szerkezetünk régi hatáskörével fentartatik, a kormányi felelősség elvének eredményei ép oly korlátoltak lennének, mint annak hatásköre, s hogy ez esetben törvényeink pontos végrehajtása s az egyes polgárok egyéni szabadsága nem a kormány, hanem a megyei tisztviselők s határozó testületek felelőssége által volna biztosítható. Helyhatósági szerkezetünknek bármily tág hatásköre, a felelősségnek lehetőségét, sőt szükségét, azon körben, melyre a kormány hatalma terjed, azért nem zárja ki. Egészen tévesztett tehát azok felfogása, kik a megyék egykori hatáskörének megszorítását azért tartják szükségesnek , hogy ez által a miniszterialis felelősség elve kivihető legyen. Az egész kérdés épen megfordítva áll. Nem azért akarták az 1848-iki törvényhozók, s azok, kik e hazában már elébb is a parlamentaris kormány szükségét vitatták a megyék hatáskörét megszorítani, hogy ez által a miniszterialis felelősség elve kivihetővé váljék. Ily eljárás — legszelídebb kifejezéssel — nevetséges lenne, államban szintúgy mint egyesnél, ki bizonyosan gúny tárgyává válnék, ha szabadságáról lemondva, legfontosabb teendőit másra bizná, csak azért, hogy őt később feleletre vonhassa. — De mert megyei szerkezet mellett egy oly administratió s törvénykezés megállapítását lehetetlennek tartották, minőt jelen civilisationk megkíván; mert miután a jogegyenlőség, és népképviselet elve elfogadtatott, azon rendszer fentarthatatlannak látszik, mely mellett megyéink egy részről országos ügyekről határozva, más részről a községi életet semmisítették meg; mert ennél fogva ugy voltak meggyőződve , hogy jelen viszonyaink alatt megyei rendszerünk módosítása, s a helyhatósági autonómia körének megszorítása szükségessé vált; ezért tartották szükségesnek a kormányi felelősség megalapítását ; azon elvből indulva ki, hogy miután alkotmányos lét garantiák nélkül nem képzelhető, a mennyiben azoTÁRCZ A. Levelek a speziai öbölből. i. Az éjszaki s a déli természet ellentéte sokkal élesebben tűnik fel a költök mint a tudósok leirásaiban. Szinte ugyanazon állatfajok léteznek többé kevésbbé Európa minden lakott részeiben, s növényzetük közt sincs lényeges eltérés; a természetbúvár szemei előtt egész különbségük pár száz ölnyi fölebb vagy alább fekvés eredményeire, a hőmérőnek pár foknyi változására szoritkozik. S képzeletünkben mégis mily másnak látjuk a délt, másnak az éjszakot, mintegy két elkülönzött világot, a melyekben alig találunk közös vonást, a melyek egészen különböző gondolatokat költenek fel bennünk, s különbözőkép is hatnak reánk. Ha németül irnék; ezt hihetőleg ugy fejezném ki, hogy a dél lelkünkre tárgyilagos az éjszak alanyilagos benyomást okoz; de a magyar nyelv nem türi a bölcselet ilyetén túlterjeszkedését, s kénytelenít, hogy érthetőbben beszéljek. A „tárgyilagos" melléknév helyett tehát a dél országáról azt kell mondanom, hogy levegője oly átlátszó s tiszta, s legparányibb részletének körvonalai oly szabatosak, szinei oly határozottak, hogy a nézőnek a legkisebb kétségre s habozásra sem nyújt alkalmat, s képzeletét tökéletesen betölti, olyannyira, hogy vagy egész lelkével kell a természettel együtt vigadnia, együtt búsulnia, vagy meg kell tőle válnia, s rokonszenvezését a külső világgal megszüntetnie. Az éjszak ellenben, melynek napja sem egyéb álmatlan éjnél, szabad tért enged a merengő képzelgéseinek ; bizonytalan ködében könnyen megtestesülnek a benső érzelmek, felhői könnyen öltenek tetszésszerinti alakokat, míg örökös szürke félhomálya az embert csaknem kéri, hogy álmodozzék, s az üres kilátást ábrándjainak teremtményeivel népesítse be. A dél ragyogása gyakran a művészetét is felülmúlja, az éjszaké mindég halványabb, szintelenebb marad; a délben a valóság is eszményibb s az eszményi is valóbb, az éjszakban a gondolatot a tettől, a képzelmet az élettől áthághatatlan ösvény választja el. Két közvetítő van, melyek külön-külön e két tartomány legkiválóbb képviselői, s melyeknek mindegyike a másikba terjedve, tulajkat megyei szerkezetünkben találtuk, nem vehetünk el semmit a megyétől, ha azon garantiák helyett, melyet a szerkezet nyújtott, másokat nem állítunk fel. Ha tehát a kormányi felelősség s a helyhatósági élet viszonyban állnak is egymással és bizonyos , hogy amaz csak addig terjedhet, hol ennek köre kezdődik; a helyes mód, mely szerint e körök elhatározhatók, bizonyosan nem az, ha elébb kijelöljük, mennyire terjedjen a kormány felelőssége, hogy e szerint jelöljük ki a helyhatóságnak körét, hanem az, ha kijelöljük, mennyire terjedhet a helyhatóság autonómiája, hogy ezután azon kört határozzuk meg, melyen belül biztosságunkat csak a kormány felelősségében kereshetjük. Mert, hogy a garantiáknak e két neme között a hatályosabb a helyhatósági autonómia s hogy ennek megszorítása csak ott s annyiban igazolható, a mennyiben azt az ország érdeke elkerülhetlenül szükségessé teszi, az minden kétségen felül áll, s igy épen csak ezen szempont az, melyet helyhatósági szerkezetünkről szólva, szemünk előtt kell tartanunk. B. EÖTVÖS JÓZSEFKövetválasztási mozgalmak. A képviselőjelöltek napról napra számosabban megjelenő programmjai közlésével eddigelé a legszűkebb térre szorítkoztunk. E czim alatti multheti czikkünkben a fölmerült nevek elősorolásán kivül inkább csak az anyagot jeleztük néhány szóval, melylyel egyik másik kitűnő követjelölt tüzetesebben foglalkozik programmjában. Azóta számos ily programúi jelent meg, részint a törvényhozás terén már megedzett férfiaktól, részint ujabban föllépőktől, mindnyája majd nem kivétel nélkül talpraesett nézeteket vall, meleg hazaszeretetet leheli, szilárd meggyőződést tanúsít, helyes elveket penget" némelyik általánosabban van tartva, másik részletekbe bocsátkozik inkább, a közös ügyeket mindegyik említi, de, valljuk meg, a legtöbből ki is olvasható, hogy ez legnehezebben megoldható pontja. Került azonban kezünkbe a többek közt egy programúi, mely rövidebb a legtöbbnél, mégis kitűnően formulázza nem donságainak egy részét átruházza reá. Az egyik a tenger, e valóban déli elem, mely az embernek mindent ád, de tőle nem fogad el semmit, mely felett neki legcsekélyebb hatalma sincsen, s a mely mégis megengedi, hogy országútjának használja. Felháborodik déli szenvedélylyel, s épen oly rögtön lecsillapul ismét, ós szivárványszínekkel játszik ; megtartja a déli ég mély kékjét a pólusok alatt is, s meleget visz és buja virágokat Skóczia és Norvégia különben fagyos partjaira. Ellenkezőleg a hegyek az éjszaki havat, az éjszaki ködöt és felhőket lehozzák délre, s a szárazföldön akadályozzák az utasokat, mint az éjszak jégtorlaszai a hajókat. S a hol e két elem egyesül, ott szép, ott elbájoló a vidék, az ember mintegy önmagát, lelkét s testét látja bennök képviselve. E körülmény, az ottani természet pazar fényével, s a történeti emlékek vonzerejével egyesülten, teszi oly elragadókká Olaszország partjait, Trapanitól Nápolyig s Graetáig. Ott azután elkezdődik a maremma, c kihalt mocsáros lapály, mely egész Livornóig s tovább is terjed egészségtelen levegőjével, unalmas egyhangúságban. Livornóból megint hegyeket látunk a tengerparton, de csak a távolban, violaszinün s fehér csúcscsal, mintha a hó rajtuk nyáron sem olvadna el. De a mint mindinkább közeledünk, s elhagyjuk Viareggiót, hova csupa szokásból még most is eljárnak a flórencziek tengeri fürdőre, és sülnek a naptól forró homokon, az árnyéktalan fenyőfák alatt, észrevesszük, hogy e fehérség nem lehet hó, mert leér egészen a partig a hegyek oldalain; s mikor odaérkezünk, csodálkozva látjuk, hogy ezek csupa márványból állanak, melyet csak vékony földréteg* takar, ugy hogy az eső sokhelyütt lemosta, s a bányász a becses követ egyéb fáradság nélkül kivághatja, s mindjárt hajóra is rakhatja. A másik oldalon, Massán túl, a márványhegyek félkörben távoznak a tengertől, s vagy két mértföldnyivel tovább, közelednek ismét hozzá. A közbenső völgyet a Magra szegzi be, mely lassan-lassan kitöltötte, s a legtermékenyebb síkságok egyikévé alakította át. A dombokon köröskörül városkák feküsznek, Sarzana, Castelnuovo, Ortonuovo, Fossdinuovo, régenten a Malaspínák feudális birtokai, vagy kis félig független községek; alul gazdagon díszlik a szőlő, a füge, s haragosan zöldül a fü; de falut nem látni, s csak itt-ott ritka parasztlakásokat, mert e lapályon is uralkodott egykor az öldöklő malária, melyet azonban most már nagyrészt újra kiszorított a szorgalmas földmüvelés. Újra, mert a régi időben nem lehetett egészségtelen a Magra torkolata, hiszen itt állt Luna városa s kikötője, melyről már Ennius irja:
