Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 15. szám - Lehetnek-e jelenleg pártok?

190 hivatalos lap azt fogja jelenteni, hogy a kormány az év végéig még a birodalmi tanács által megszavazott összegből is fog valamicskét megtakarítani. És képzeljék csak: voltak emberek, a kik ezen perfidinsinuationak hitelt adtak és szemtelen kíváncsisággal azt kérdék, hogy mióta szoktak háromnegyedévi kimutatásokat közzé tenni ? és honnan tudhatja a pénzügyminiszter; hogy az utolsó évnegyed alatt nem csak a most még létező 900000 frtnyiplus-t fogja elenyésztethetni, hanem azonfelül még egyebet is meggazdálkodhatni ? honnan tudhatja, miképen gyűl be az adó, miután 1864-ben péld. a hátralékok összege 19 millióra rúgott ? honnan tudhatja, milyen lesz holnap vagy holnapután az ezüstágio ? és több eféle haszontalan dolgot. Sőt még arra is merészkednek emlékeztetni, hogy — ha csakugyan beérik a reichsráth által megszavazott összeggel — ez csak annyit jelent, hogy a deficit nem lesz még nagyobb, mint a milyennek a reichsráth fölvette volt; de bizony e deficit még igy is elég nagy és fedezése a pénzügyérnek nem csekély fejtörést fog okozni. Komolyan szólva, mi teljes szivünkből örülünk azon takarékosságnak, melyre a kormány törekszik, valamint azt is tudnók méltányolni, hogy a közvéleményt megnyugtatni iparkodik, de annak a legújabb kimutatásnak megjelenésével nem igen tudunk megbarátkozni. Az osztrák pénzügy jelenlegi helyzetét nem a mostani kormány okozta, és okos emberrel sohse fogja elhitetni, hogy ily mélyen gyökerező bajon néhány hónap alatt segítenie lehet, bármily jóakarattal és kitűnő tehetséggel birjon is, Az elfogulatlan olvasó tehát tüstént ki fogja ismerni a valódi szándékot, és talán nem igen hízelgő Ausztriára nézve, ha ily módon, úgyszólván zsebe belsejét kifelé kell fordítania, hogy hitelezőre találhasson. Igénytelen nézetem szerint semmi fontossággal nem bir az, akár 521 vagy 522 millióra rúg az ez évi kiadás, sőt még a kiadásnak pillanatnyi növekedését sem bánnók, ha azt a birodalom belszerkezetében behozandó változások tennék szükségessé. Ha uj sáfárt választok, hogy meglehetősen öszszevissza kuszált gazdaságomat rendbe hozza, nem kivánom tőle, miszerint mindjárt az első két hét után mutassa ki, hogy ime négy garast megtakarított, és hogy egy hónap múlva már egy forinttal kevesebbet költött, mint máskor költeni szokott; hanem ellenkezőleg azt fogom neki mondani: ha tudsz gyökeres javításokat tenni, melyek jószágom értékét növelik, jövedelmemet állandóan gyarapítják, kiadásaimat pedig csökkentik, akkor rajta, költs ezen javításokra, mert hisz ez az igazán észszerű gazdálkodás! Nagyon szép, ha a kormánynak már most is kevesebb pénz kell, mint annakelőtte; de ettől az apró megtakarítástól bizony nem híznak meg az osztrák financiák, és egyedül a kiadás reductiója által a deficit nem fog eltűnni. Hadd vicczeljenek a centralista lapok a felett, hogy az uj pénzügyér, ugy minként elődje, épen csak „depot-gesch&fte" által tud magán segíteni; ez nem baj, azaz hogy igenis baj, de egyfelől elkerülhetlen, másfelől pedig csak múlékony természetű, ha a kormánynak sikerül a birodalmat belsejében ugy rendezni, hogy a népek elégültek legyenek, hogy jóllétök gyarapodjék és hogy igy mind erkölcsileg, mind anyagilag képesíttessenek, végső nagy erőmegfeszitéssel egyszer mindenkorra az állam szekerét kisegíteni azon hínárból, melybe a centralisatio juttatta. Igy alkalmasint nem csak mi vélekedünk, hanem mások is, és ez okból kétséges, vajon a fenébb emiitett, égből alápottyant pénzügyi kimutatás megteszi-e külföldön azt a hatást, melyet tőle netalán vártak volna. A kiktől azt kívánják, hogy pénzt kölcsönözzenek a birodalomnak, azoknak arra, hogy a pénzügyi helyzetről ítéletet képezzenek maguknak, valószínűleg más forrásaik vannak, mint a hivatalos bécsi újság. Szerencsétlenségre épen midőn a hivatalos lap ezt a szép kimutatást hozta, a bozót közül - előttünk ismeretlen kéztől — megdurrant egy puskalövés és egyszerre ott feküdt az óriási — bak: Mert bármily imparlamentáris a kifejezés, de baklövésnél egyébnek nem nevezhető az, hogy oly pillanatban, midőn rászorulnak a külföld pénzére, az államvasuti társaságot váratlanul háromnegyed miijó lefizetésére szorították. Röviden elmondom e háromnegyed millió történetét. Midőn Bruck báró hat év előtt behozta a szelvényadót, az államvasut-társaság kijelenté, hogy elvben nem szegül ellene e rendeletnek, de oly szelvényektől, miket külföldi részvényesei külföldi bankárok által fizettetnek ki magoknak, lehetlen ez adót beszedni. Erre a kormány rá állt és ezt írásban is adta. Hanem utólag Plener ur ugy találta, hogy Bruck báró helytelenül értelmezte a törvényt és hogy a társaságnak összes részvényei- és elsőbbségi kötelezvényeitől le kell rónia az adót, a mi körülbelül 750,000 ffcot teszen. A társaság a császárhoz fordult, de siker nélkül, azonban Plener ur, a kinek mindig egy kis aprópénzre volt szüksége, hogy a tőkepénzeseket el ne kedvetlenítse, fentartá magának ama 5/4 millió behajtására való jogot, de nem élt vele. E napokban egyszerre utasítást vett a társaság, hogy két hét alatt fizesse le amaz összeget. Képzelhető, milyen rémülés volt Izraelben, és milyen hatást tett e lépés külföldön. Ki követte el ezt a nagy ügyességet, nem tudom ; de annyi tény, hogy Larisch gróf azonnal felfüggeszté a legújabb rendeletet is annyival inkább, mert a társaság azt állítja, hogy neki viszontkövetelései vannak az állam irányában, miket eddig nem érvényesített, de — ha te vered az én zsidómat, én is verem a tiédet! Hanem ugy veszem észre, hogy csupa kereskedelmi és pénzügyi dolgok miatt ma hozzá sem jutok a tulaj donkép eni politikához, pedig itt érdekes jelenségek készülnek, habár a felszínen még nem láthatók. Azon multheti közleményem, hogy az autonomisták részéről nevezetes nyilatkozás várható, furcsa sorsban részesült; az uj „Presse" ugyanis azt mondta rá, hogy az autonomisták közlönyének tartott egyik gráczi lap legújabb czikke szerint világos, miszerint ez urak épen nem szándékoznak valami tüntetéssel kilépni, mig a régi „Presse" — ugyanezen gráczi lap ugyanezen czikkére utalva — azt mondja: ime azon nyilatkozat, melyet a „hetilap" bécsi levelezője signalizált vala. Történetesen ezen egymással versenyző lapok egyikének sincs igaza. Jelenben már nincs ok annak elhallgatására, hogy azon tüntetés, melyre czéloztam egy terjedelmes beszéd volt, melyet Kaiserfeld ur Marburgban az ottani kiállítási ünnepély alkalmából elmondandó vala. Hanem a szándék mesrfosramzása és a kivitel közti időben az autonomisták és a „szelídebb" centralisták közti közlekedések biztos kilátást nyitottak e két töredék fusiójára, melyek éle a főderalismus ellen lesz irányozva, mig a dualismus legalább tacendó elfogadtatnék. A stájer autonomisták, kiknek száma aránylag csekély, nem akarták tehát egyoldalú fellépés által ezen szövetkezési törekvések sikerét koczkáztatni, valamint tüntetésöktől nagyobb hatást is várnak, ha az nem csak az autonomista töredék, hanem az összes német-osztrák liberálisok nevében történik. Igy maradt el Marburgban minden politikai szónoklat, de annál erélyesebben folynak az alkudozások a német szabadelvűek egyes kitűnőségei közt. Hogy azonban az autonomisták országgyűlésem magatartására nézve helyesen voltam értesülve, mutatja a grátzi „Telegraf" legújabb czikke. mely majd nem szóról szóra ugyanazt mondja, a mit multheti levelemben e tárgyról irtam vala. Nem hallgathatom el, miszerint német szabadelvű körökben azt várták, miszerint hazai sajtónk, habár örömmel üdvözli is a maga szempontjából a sept. 20-ki eseményt, de legalább a szűkebb birodalmi tanács mellett fog egy két rokonszenves szót hallatni. E reménynek nem teljesülése azonban csak első perczben hatott kellemetlenül és főleg b. Eötvös mult vasárnapi beszéde óta az aggodalmak csillapultak, ugy, hogy már is több mint valószínű, hogy — egy pár „lehetlenné" vált hypercentralista kivételével — a német szabadelvűek a magyar állásponttal ki fognak békülni. Nem lehet, hogy ez alkalommal a „neue freie Presse" tegnapelőtti czikkére ne figyelmeztessen Önöket, mely — a mennyire tudom — korántsem a szerkesztőnek egyéni nézeteit fejezi ki, hanem oly párttöredékre vezethető vissza, mely eddig meglehetősen távol állott a mi felfogásunktól. „Aligha távol van még azon nap, a midőn a magyarok is tapasztalni fogják, hogy a Deákpárthoz az örökös tartományokban senki sem áll, senki sem állhat közelebb, mint az ócsárolt centralisták" j „ütni fog az óra, a