Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 14. szám - Mezőgazdaság és természettudomány 2. [r.] (Vége)

175 tevékenysége működhetnék, kormányféríiaink már is kezűkbe vegyék az ügyet, ellensúlyozva a befolyásokat, melyeket a még mind árván maradt cs. kereskedelmi minisztérium egyes hivatalnokai netalán érvényesítendnek. A Bruck hatalomszava által megbuktatott „Ferencz József keleti vaspályatársulat"-nak a jelen fókanczellár, Majláth ő excja is egyik legbuzgóbb tagja volt. Ő vala az, ki a megbuktató határozat ellen legerélyesebben tiltakozott; nem hisszük, hogy most, midőn azon kormány élén áll, s mely a nemzetre jobb napokat lesz hozandó s a mely iránt a nemzet annyi előleges bizalmat tanúsított, hogy cserben hagyjon most oly ügyet, mely az ország egyik legfőbb érdekét képviselvén, kellő gyámolításra illető helyen azért nem számolhat, mert a közeg, melyhez fordulnia kell, maradványa egy jogosultnak soha nem hitt rendszernek, melynek intézkedéseit azért fájlalta leginkább a magyar, mert nála nélkül s érdekei tekintetbe vétele nélkül hozattak. Ideje, hogy a közgazdasági téren az összesség rovására osztogatott egyedárusági kiváltságok megszűnjenek, a kérdésesügyben bátran gr. Zichy Ödön szavait idézhetjük, melyekkel az e tárgygyal foglalkozó röpiratát berekeszti: „Hazám jövendöli jóllétét csak az eddigi egyedárusági kényszerből való kiszabadításban s oly független társulat alakulásában láthatom, melynek az eszéki vasúthálózatnak egész terjedelmében s halasztás nélkül, legrövidebb idő alatti kiépítésére ereje és akarata is van. „Erő és akarat megvannak s csak felszabadulásukra várnak. „Bízzunk e tekintetben felvilágosult uralkodónkban és azon férfiakban, kiket tanácsába hivott," és—tegyük hozzá — bizzunk a haza érdekét képviselendő magyar országgyűlésben. KELETI KÁROLY. A sárospataki főiskola reformja. Sárospatak, szept. 25. Tudva lesz e lapok olvasói előtt, hogy b. Vay Miklós, mint a tiszáninneni ref. egyházkerület főgondnoka, e kerületnek f. é. máj. elején Miskolczon tartott közgyűlésén azon okadatolt indítványnyal lépett föl, hogy a sárospataki főiskola a tanítási és tanulási szabadság igényeihez képest reformáltatván, protestáns egyetemi színvonalra emeltessék. Tudva lesz az olvasó előtt az is, hogy a közgyűlés ez indítványt határozattá emelte, a kerületi vizsgáló küldöttség pedig, júliusi üléseiből, megbízta a főiskolai tanárkart, hogy Hegedűs László esperes elnöklete alatt értekezzék afelől, mit lehetne tenni a mostani tanerőkkel s a körülményekhez képest az említett czél megközelítéséhez. A tanári kar, buzgón fölkarolva az ügyet, értekezleteinek eredményét e hó 10-dikén egy terjedelmes emlékiratban foglalta össze s ez emlékiratot a kerületnek ugyancsak f. hó 17—19 dik napjain Rima Szombatban tartott közgyűlése elé terjesztette. Az emlékirat, mely Erdélyi János jeles tollából folyt, a tanszabadság üdvös elvének valósítására első lépésül azt ajánlja, oldassék föl egy részről a tanár és tanítvány régi viszonya, más részben a tudomány és hallgató kötelezettsége. A tanár szabad élő szóval tartsa előadását, fősúlyt fektetvén a tudomány lényegére, hogy az ifjat gondolkodó önmunkásságra, magától szerzendö felvilágosulásra szorítsa; szóval, ne legyen semmi köze a személylyel, hanem a tudoraánynyal. Az ifjú viszont, a gymnasiumból átlépvén az egyetembe, szabadon válaszsza tanulmányait s ne szoríttassák az első, második stb. évek tanrendjére s oly tudományok hallgatására, melyek nem esnek számításába. Óhajtandó volna, hogy minden hallgató egyszersmind gyorsíró legyen, hogy az előadásokat minél teljesebben lejegyezhesse magának; de még a legpontosabb jegyezgetés sem elegendő, hanem a tanórai munkásságot magán tanulmánynak kell kiegészíteni, olvasás, társalgás segélyével. E részben legjobb szolgálatot tehetnének a tanügynek minden szakra kitűzendő pályadijak , melyek az önmunkásságot némi jutalommal, de legföképen az oly igen buzdító kitüntetéssel fokoznák. El kell továbbá hárítani minden mellékességet, mely akadályul vagy kedvétiénítd kö rülmenyül jöhetne közbe. Ilyen a tanórai kérdezgetés, felelgetés, mely egy részről időt rabol, más részről bizonyos tortura spirituális színét viseli magán s utóvégre sem biztos mértéke a hallgató előmenetelének. Ilyen az évenkinti vizsga, mely főleg azért káros, hogy a hallgatót fölmenti a folytonos órajárás, figyelés szükséges voltának hitétől; a tanuló rendesen a vizsga előtti egy-két hétre szorítkozik szorgalmával, s a mit e kevés idő alatt nyakra-főre betanul, leginkább csak emlékező tehetségének gyakorlására, erőltetésére tanulja be, az élő elevenség, munkás elmeképzés áldása nélkül. A tanórai kérdezgetést, vizsgái felelgetést néhány órán az úgynevezett colloquiumok pótolnák. Itt a tanár és tanítvány bizalmas közelségbe jutván egymáshoz, legkönnyebben kipó tolható mindaz, mi a tanórán csak idővesztegetés volna. Itt győződne * tik meg a tanár a hallgató elömeneti érdemfokáról, bár csak magán tudomásul ; itt igazodhatik el az utóbbi a tanórán föl nem fogott alaptételek értelme iránt. Efféle értekezletek a sikert igazán kitüntetik, a nyilvános próbatétetnek minden előnyével és káros utóhatása nélkül. Természetes, hogy a tanórai kérdezgetések elmaradásával csökkenteni lehetne a különben is igen terhelt tanárok óraszámát, még így is több óra jutván tanításra, mint jelenleg a kérdezgető eljárás mellett. A tanári kar indítványait a közgyűlés, tanulságos vita után, elfogadta ; csak egy pont nem lön méltatva: az évet bevégző vizsga még fentartatott. A tanári emlékiratot védelmezték: Hegedűs László, EmŐdi Dániel, Erdélyi János, Bernát Zsigmond, Kun Bertalan ; korainak tartották, igy tehát ellenezték : Ragályi Miksa, Szathmári Pál, Szentpétery Sámuel. A sárospataki főiskola bölcsészeti, jogi és hittani karai tehát a legközelebbi tanévben már az egyetemi tanszabadság alapján fognak működni. Óhajtjuk, hogy a sárospataki főiskola példáját hazánk többi főiskolái is mi hamarabb kövessék. —n— X Mezőgazdaság és természettudomány. Kn. Ha figyelembe vesszük mind azon előnyöket, melyeket ezen tudományos elveknek az állattartás gyakorlatában való helyes felhasználása a gazdának nyújtanak ; — ha részletesen számba vesszük például, hogy ezek kalauzolása mellett a gazda biztos öntudatára jut annak, hogy m'ily és mennyi tá p-a nyagot termelhet e vagy ama növényben a végre, hogy barmainak faja, fejlődési kora, használati czél ja — és munkájának épen megfelelő tápszereket nyújtson, — hogy e tápszereket azon vegyítésekben és oly előkészített állapotban nyújtsa, melyben azok az állati szervek sajátságos functioinak táplálására különösen kívánatosak és lehető legjobban assimilálhatók; — hogy a hömérsék és mozgás hatását minden körülmények [közt illő tekintetbe vehesse, — mindezeknek figyelembe vételével világosnak kell lenni mindenki előtt azon határtalan nyereségnek, mely ezen bár tudoraányos, de magában véve egyszerűen világos elveknek hasznosításából a gyakorlati gazdára háramlik. És ha a gazda ezúton mindegyik irányban csak néhány százalékkal teszi eredményesebbé és takarékosabbá állattartását az előbbi primitív módhoz képest, e kevés száztóliak is az irány többoldalúságánál fogva nevezetes öszegre fokozódnak, s ugyanannyival olcsóbban eszközlen di termelését. De ha, a mint láttuk, már az állattartásnál és tenyésztésnél, a mezőgazdaság ez egyik kisebb ágánál, az ez uton eszközölhető hasznos eredmények ily feltűnők, mily hasonlithatlanul nagyszerűek azon előnyök, melyek a növénytermesztés terén sikeresíthetők az által, hogy a növényélet és növény táplálkozásnak tényezői a természettudománynak inductiv nyomozásai folytán megvilágittatván, a gyakorlati gazdának kezébe adatott a kulcs, hogy termesztésének hathatós és még eddig sok tekintetben nem ismert eszközeit öntudatosan, és a legnagyobb takarékossággal felhasználhassa. E tárgynak bővebb részletezésére azonban terjedelmes sokoldalúságánál fogva is, ezúttal nem terjeszkedhetem. Mindezekből az egészséges emberi észjárás mellett csak azt kell következtetnünk, hogy azon általunk elérhető eszközök közül, melyek mezőgazdaságunkat tetemesen olcsóbb termelésre, s igy a világforgalmi concurrentiában való biztos megállhatásra képesíthetik, legeredményesebb a természeti törvényeknek, s az ezekből származtatott természettudományi elveknek, melyek a kifejlettebb mezőgazdaság gyakorlati terén is már teljes hitelesítést nyertek, lehető általános hasznositásá. Nem lehet tehát ez időben mezőgazdaságunknak egészséges fejlesztésére nézve üdvösebb feladat, mint a természettudományok ez ujabb hódításainak olynemü terjesztése, mely képes a természettörvényeknek ezen lényeges hatással bíró elveit a nagy gazdaközönségnek értelmi tökéjévé és közvagyonává tenni. Épen nem azt akarom ezáltal mondani, hogy gazdáinknak szükségképen természettudósokká kell válniok, hogy ezentúl megélhessenek. Ez először is lehetetlenség; mert még azok közt is, kik csupán a természettudományoknak szentelék életüket, kevésnek jutott azon genialitás, hogy azokban alapos tudóssá váljék. De még a lehetőség esetében sem járna ez valódi haszonnal, mert tapasztalásból tudjuk, hogy a tudósok nem igen szoktak a gyakorlati gazdálkodás élelmességében kitűnni.