Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)
1865 / 12. szám - Mezőgazdaság és természettudomány
151 spectiva, melytől még a Neue Pressének különben haragosan egymásra szoruló ajkai is derült mosolylyá vonulnak szét. E lap általában valamivel nyugodtabb hangon kezd szólni, mióta — „az apró ajándékok tartják fen a barátságot" — Belcredi gróf minden módosítás nélkül és legrövidebb idő alatt hagyta helyben a „Concordia" irói segélyegylet alapszabályait, mik Schmerling alatt nem tudom hányszor vándoroltak fel és le, mig végre elvettettek. A Neue Presse szerkesztői egyszersmind a Concordia igazgatótanácsában is foglalnak helyt; meglehet, hogy e minőségükben alkalmuk volt az uj államminiszterrel érintkezni, és hogy azon meggyőződésre jutottak, hogy grófnak lenni egy államminiszterre nézve nem épen mulhatlanul szükséges dolog, de azért még sem lényeges akadálya annak, hogy valaki ez állómást tiszteségesen betölthesse. Volt még egy tárgy, melyről e héten sokat beszéltek, de melyet még sem mertem volna nyilvánosság elé hozni, ha itteni és külföldi lapok, e tekintetben minden discrétiót fölöslegessé nem tettek volna, és nem törekednének erőnek erejével politikai fontosságot tulajdonítani oly eseménynek, mely ily jelentőséggel voltaképen nem bir. A Benedek táborszernagyra vonatkozó híreket értem, melyek nevezetesen a hajdani Dispositionsfond „emenczei" által oly értelemben cziczomáztatnak fel, hogy azt kellene hinni, miszerint a rendszerváltoztatás Ausztriát nem csak „legnagyobb államférfidtól" fosztotta meg, hanem egyszersmind „legjelesb hadvezérétől" is, mint a ki nem akarja kardját a most megindult gazdálkodás védelmére szentelni. Mások még tovább mennek, azt híresztelvén, miszerint azok a csökönös aristokraták nem csak Schmerlinget, hanem Benedeket is „megbuktatták." Ezen állítások ellenében meg kell említenem, miszerint a tény álladók eddig — ezt egész határozottsággal mondhatom — csak arra szorítkozik, hogy Benedek táborsznagy négy havi szabadságidőt kért és nyert. Hogy ő excját most kissé genirozhatja a négy év előtt kibocsátott és a maga idején nagyban commentált napi parancs, könnyen megfogható dolog és a ki a derék tábornok kissé vérmes véralkatát ismeri, az épen nem fog csodálkozni rajta, ha ő excja, ezt a szabadság időbeli alkalmat, egy kis ártatlan tüntetésre használta fel. De komolyabb jelentősége, a legjobban értesült személyek véleménye szerint a dolognak nincs. Benedek lovag az osztrák hadsereg legjelesb hadvezérének íartatik, tudtunkra eddig még nem volt ugyan alkalma, ebbeli geniejét czáfolhatlanul tanúsítani, mert önállóan még nem vezényelt ő valami nagyobb hadjáratban, de igen jeles vezérnek tartják és tábornokok, valamint orvosok irányában is, a bizalom a fődolog. Hanem politikai kitűnőségnek a köztiszteletű tábornokot senki sem tartja — alkalmasint ő maga magát sem — és ez egy okkal több annak föltevésére, hogy ő excja, a mit már katonalétére amúgy is tenni köteles, meg fog nyugodni azon intézkedésekben, miket ő felsége a politika terén tenni jónak itélt és ezentúl Ítélni fog. A kik pedig azt akarnák következtetni a szóban álló eseményből, hogy a hadsereg valami vagyon buzgó hive a volt rendszernek, azok talán nem tudják, hogy négy év előtt, kevéssel a pátens megjelenése után, igen befolyásos oldalról pendittetett meg azon eszme: vajon nem kellene-e a hadseregnek is valami tüntetést tenni amaz alkotmány mellett és hogy a megkérdezettek túlnyomó többsége azt válaszolá: mi a pártvéleményeken kivül állunk, kardunk felséges urunk parancsainak van szentelve, de nem egyes politikai rendszernek, melyről senki sem tudja előre, meddig fog fenállani! Ezen válasz oly érthető volt, hogy azóta senkinek sem jutott többé eszébe, a világ szemét sok egyéb íictión kivül még azzal is kápráztatni akarni, mintha az osztrák sereg megszűnt volna „császári királyi" lenni, hogy „februáriánussá" legyen. (Ft) A ngailgrÓfságok"-rÓl kivált centralista részről riasztgatva terjesztett híreket a félhivatalos „Generalcorrespondenz" koholmányoknak nyilvánította. Belcredi gr. valósitani akarja ugyan Lajtántúl az önkormányzatot, s eleinte — mint a Ll. bécsi levelezője irja — gondolt is arra, hogy az ottani kerületeket a magyar megyék közigazgatása s törvénykezése módjára kellene szervezni (természetesen az illető tartománygyülések beleegyezése mellett, nem pedig octroyálás utján, mint a centralista lapok kiabálták.) Az autonóm törvénykezést azonban ott valósíthatlannak találván, gondját a közigazgatás autonóm szervezésére fordítja, mi mellett azonban a fenálló adatokat teljességgel nem akarja megingatni. Nagyobb kerületek lesznek alakitandók, körülbelül mint az egykori kerületi kapitányságok, s e kerületeknek választott képviselő testületeik lesznek. Több tartománygyülés ellene nyilatkozván ily testületek alakításának, a tartománygyülések elé erre vonatkozólag uj kormányjavaslatok fognak terjesztetni. Személyes hírek. Kriegsau Adolf lovag az államiniszteriumba osztályfőnökké nevezetett ki. A tehetséges bankár E s k e 1 e s bárót meg a pénzügyminisztériumba szándékoznak állami altitkárul besorozni. — A „Fremdenblatt" szerint valósulni látszik a hir, hogy gr. Karniczky Gácsország,gr. Clam-Martinitz pedig Csehország helytartójává neveztetik ki. A sajtÓŰg.T vezetését, mint bécsi lapok irják, szombaton Fidler udv. tanácsostól Grüner eddigi lipcsei főkonsul vette át. Sajtópör. Az „Ost d. Post" ós „Neue Presse" ellen, mint Bécsből irják, az államügyész vizsgálatot rendelt. Kár volna martyrokká avatni őket. Külföld. Pest, sept. 17. A franczia külügyminiszter Drouyn de Lhuys ur, nem állhatta meg szó nélkül a gasteini szerződést. S e szó éles és erős, világos és lesújtó, mint a tiszta égből lecsapott villám. 0 excja t. i. sürgönyt intézett a küludvaroknál levő franczia ügynökökhöz, melyben ezek magán használatára ugyan, de minden tartózkodás nélkül elmondja, hogy a két német nagyhatalom, midőn a gasteini szerződést kötötte, nem gondolt sem a korábbi, bécsi és londoni szerződésekkel, sem a német szövetség érdekeivel, sem a méltányos örökösödési joggal, sem a mai kor szellemével, hanem egészen saját tetszése szerint, erőszakkal és önkényileg vágta ketté e delikát kérdést. Természetesen ez elkeseredett nyilatkozatra, mindjárt kéznél volna a felelet, hogy bizony Lombardia, Nizza és Savoya sem csupán az alkudozások selyem fonalán kerültek Olasz és Franczia országhoz, hanem a hódítást leszámítva, volt a dologban egy kis erőltetés is. Ez ellenvetésre Drouyn ő excja bizonyosan készen van, s valószínűleg azt fogná mondani, hogy a francziák jobban szemmel tartották a nemzetiségi igényeket, s a mi fő, a népet, melynek jogában áll kormányát változtatni, megszavaztatták , mig az elbaherczegségbelieket a két német nagyhatalom, úgyszólván portékának tekintette. Fel kell azonban tennünk, hogy csupán a „Sufírage universelle" mellőzése miatt, a franczia külügyminiszter soha sem fogott volna ilyen nagy lármát ütni. És valóban fontosabb okának kell annak lenni, hogy Francziaország, mely az egész dán-német kérdés lefolyása alatt tartózkodó és semleges politikát követett, most egyszerre e semlegességét és tartózkodó hallgatását megbontja s mintegy előre kijelenti: megálljatok, hozzá akarok ahoz a ti ügyetekhez szólani! S nemcsak Francziaország, de Anglia is feszeleg, sugy tesz, mintha egy kissé viszketne a marka. Russel lord ugyan nem irt olyan pattogó sürgönyt, mint franczia kollegája, hanem midőn az osztrákok és poroszok hivatalosan jelentették neki a gasteini szerződés megerősítését, magyarosan megmondotta nekik, a mi szivén feküdt. Mellékesen legyen megjegyezve, Angliában, kivált Poroszországra dühöngenek. „A mit — ugy mond a Times — Poroszország tett Dániával, minden hasonlóan gyönge állammal ugyanazt lehet tennie egy hasonlóan erős hatalomnak. De ha nincs európai rendőrség, Európa még politikai bűnök színhelye leend. Mindaz, a mit a polgárosodás előmeneteléről s a közvélemény erkölcsi erejéről mondanak, csak hiu álom. A foglalás és hóditások ugy divatba jőnek, mint egy századdal előbb s ép oly kevés szeméremmel lépnek föl. A siker elfödi a botrányt. A török hódítók régi politikája újra éled korunk egyik protestáns államában, s kételkedünk benne, hogy egy janicsár valaha azt tette volna Konstantinápolyban, mit egy porosz huszár Bonnban A porosz nép alkotmányos jogokat kiván. A király erre azt feleli, 24*