Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 12. szám - Mezőgazdaság és természettudomány

pedig, kik a nyáron át nem menekülhettek innen, legalább a szép őszi napokat használják fel egy kis kirándulásra, — hanem Bécs politikailag sincs honn. A székváros, mely éveken át megszokta volt, hogy minden szem feléje fordul és a különböző országok, mint megannyi hold, csak a tőle kölcsönzött fény által világítsanak (a mi, mellesleg mondva, a köröskörül uralkodó sötétségnél fogva nem volt valami nagy mesterség), Bécs politikai tekintetben legalább, egyelőre minden fontosságát vesztette és érdekes politikai híreket akárhonnan várhatni, csak innen nem! Már ez egymaga is elegendő ok, mely a centralisták kétségbeesését magyarázhatóvá teszi. Mily szép dolog volt az, reggel Daumnak illatos mokkája mellett az újságokat olvasni, aztán a Schottenthor előtti házban, felváltva szép beszédeket tartani és törvényt dictálni a birodalom millióinak; ennekutána pedig, quasi re bene gesta az „Igei" vendéglőben honatyai minőségben bámultatni magát, s e mellett jó roastbeefet enni; délután a grabeni kioszkban szemlét tartani Bécsnek egész és félvilága felett; aztán helyiyel közzel egy kis választmányi ülés, színház, utána jó kis-schwechati sör és végre gyöngéd ölelkezés Morpheus bácsival, ki mákszárával újra varázsolá a szunynyadó elé a lefolyt nap világrendítő eseményeit. Mily gyönyörű élet; mily öröm azt mondhatni l'état c'est nous; a távol Bukovina legutolsó bureaujában egy ócska kályhát sem lehetett kijavíttatni; Dalmátia bérczei közt egy őrházikót sem lehetett felállítani, ha erre Bécsben engedelem nem adatott. Schmerling azon nyilatkozata, hogy a büszke magyarok még ide fognak jőni egy kis szabadságért koldulni, egyre csengett az urak fülében és szinte tanulgatták már azt a méltóságteljes positurát, melyben ama koldulókat fogadni fogják. És most mindezen illusiónak vége; a mámor eltűnt és csak azon kellemetlen érzet maradt vissza, melyet a német katzenjammernek szokott nevezni. Ily hangulat sokat magyaráz, a mi különben megfoghatatlan volna. Ha pedig valaki azt vetné ellen, hogy mégis aránylag kicsiny azon kör, melyre az iménti megjegyzéseink vonatkozhatnak, csak újra, meg újra ismételhetjük, hogy itt a tömeg politikai dolgokban kevésbbé önálló, mint bárhol, és hogy feltétlenül hisz azok szavaiban, kik akármi módon politikai tehetségek tekintélyére vergődtek. Bécs maga, miként mondtuk, politikai vitában nem szolgáltatván anyagot, a figyelem leginkább hazánk ügyei felé fordul, valamint a lapok is — főleg az erdélyi országgyűlés egybehivatása óta — majdnem kizárólag ezekkel foglalkoznak. Mily irányban? kikitudja, ki e lapokat olvassa. Legújabban divattá lön itt, aggodalommal szólni a nálunk uralkodó hangulatról és azon fordulatról, melyet a dol gok a Lajta túlsó partján vehetnének. A példa pedig anynyira ragad, és a politikai légkör itt oly tikkasztó, hogy amaz aggodalmakkal még oly embereknél is találkoztam, kik nemzetünknek szintoly őszinte barátai, a mily határozottan kárhoztatják a letűnt rendszert. Nem mondom, hogy e jelenségnek valami nagy fontosságot kell tulajdonítani, de ugy tüntetem elő a hangulatot, a mint észlelem, mert most inkább, mint valaha lelkiismeretben járó dolognak tartanám a szándékos ámítást. A centralista lapok, miknek meg kell adni azt, hogy finom füllel birnak az itteni közhangulat iránt, már is kizsákmányolják az emiitettem aggodalmakat és tudván, mennyire irtózik az itteni ember a komitatswirthschaft szótól, most minden istenadta napon ezt rivaltatják fülébe. Azt mondom a szótól irtóznak, mert hogy mit kelljen alatta érteni, senki sem tudná megmagyarázni; körülbelől ugy képzelik azt a komitatswirtschaftot, miként a faustbeli nyárspolgár a háborút „wo weit hinten in der Türkéi die Völker aufeinanderschlagen."Szenteskedő arczczal mondják aztán: szegény Majláth, hiszen ő nagyon derék okos ember, de a mozgalom árjai már is erőt vettek rajta és igy nem fog egyéb választása maradni, mint a megyéket helyreállítani, de hogy mi lesz aztán, azt az Úristen tudja ... A taktika nem rosz. Ha a kormány nem restituálja a megyéket — igy calculálnak alkalmasint — akkor a Lajtántuli közvéleményt zúdítja fel maga ellen; ha pedig restituálja, akkora Lajtán innen páni ijedtséget idéz elő; egyik lábbal tehát mindenesetre benn kell akadnia a veremben. De ^hát mi hasznuk abból, még ha e terv sikerülne is? kérdi az olvasó. Oh mily áldott jó lélek vagy te, édes magyarom, ki teljesen beérnéd, ha csak a te alkotmányodat nem bántják és aztán senkitől nem irigyelnéd a magáét. Mi hasznuk belőle, ha ez a mostani kormány megbuknék? Hát az, hogy a hatal om ismét az ő kezökbe jutna, hogy ismét egy „verunglücktes Experiment-re hivatkozhatnának annak kimutatásául, hogy extra bureaucratiam non est vita. A j og kérdés ezen urakra nézve mellékes dolog, a hatalom kérdése — minden! Vagy azt hiszik-e minálunk, hogy a kik most leszorultak a polczról, máris keresztet vetettek örökre politikai pályájuk felett és nem hisznek dicsőségük feltámadásában? Mily tévedés. Schmerling lovagról, passiv természeténél fogva, meghiszem, hogy ő, legalább egyelőre, nem csak testileg, hanem lelkileg is procul negotiis tartja magát, hanem vannak mások, kiknek nem jutott azon szerencse, egy főtörvényszék elnöki zsölleszékén kipihenhetni és a kik nem egykönnyen tudnak elválni a közel mult bájos emlékeitől. Ezen urak csak lesik, hogy mikor és hol áll be utódjaiknak egy gyönge pillanatja, melyet saját érdekükben használhatnak. Remélem nem fogják sértő hasonlatnak venni, ha azt mondom, hogy az a mostani helyzet olyan, a milyen színházaknál nem ritkán szo" kott előfordulni. Mindegyiknél van egy primadonna, ki a világot jelentő deszkák felett uralkodik; hibái elég nagy számmal vannak, de a közönség szokásból türi el azokat bizonyos határig, hanem végre szétpattan ám türelmének fonala, általánossá lesz azon meggyőződés, hogy a dolog tovább nem mehet igy és az igazgató utódról kénytelen gondoskodni. Láttátok-e már az ilyennek első fellépését, midőn az elődnek barátjai zárt phalanxként foglalják el a földszint, fenn a páholyban pedig maga a tróntól megfosztott színpadi királynő ül és ezen egész csoport szeméből kiolvasható, hogy csak várja a remegő kezdőnek első botlását. Igy a hallgatóság egyik része már előre is elfogult ellenekből, a másik rész pedig közönbösekből áll, kik az ujoncz irányában ellenszenvet nem éreznek ugyan, de rokonszenvet sem és egy szokatlan hibát keményebben korholnak, mint azelőtt száz megszokottat. Ezenközönböseket átmelegíteni, elragadni, ama gonosz akaratnak gunynyilai elé a művészi tökély vértjét tartani, nemcsak a méltányos igényeknek megfelelni, hanem a roszakarat túlfeszített követeléseit is teljesíteni, ez valóban nem könnyű feladat, és ilyen feladat jutott nevezetesen Belcredi grófnak. Nevezetesen ő neki, mondom, mert elődje a lelépett kabinet azon egyetlen tagja, kiről állíthatni, hogy pártja volt és van. Egy Zichy Hermann elfeledtetésére valóban nem szükséges, hogy utódját Majláth Györgynek hivják; az az igazságügyéia ki Hein tudornál még népszerűtlenebb lehetne, ez óráig még nem született és a pénzügyér . . . . jóságos ég, hol van azon halandó, a ki e tövises tisztségnek egymást megsemmisítő feladatait kielégitőleg megoldani, a ki az üres ládákba pénzt szivárogtatni, de sem a közterheket fel nem emelni, sem uj adósságot nem csinálni — képes volna ? Tehát csak Belcredi gróf az, ki egy párttal biró előd árnyéka ellen küzdeni , e mellett pedig azon herkulesi munkát véghezvinni kénytelen, mely a bureaucratia hatalmának megtörésében áll. Azt mondják, munkálata már kész, és legfontosb része, mely a decentralisátionalis műnek mintegy alapját képezné, már e napokban fog a bécsi újság által közzététetni. Minél közelebb járulnak a közzététel napja felé, annál inkább némulnak el a Gaugrafok feletti élezek és lassanként kiderül, hogy igazunk volt, midőn multheti levelünkben roszakaratu és a tömeg ismeretes antipathiáira számított elferdítésnek mondtak azon állítást, miszerint a községek és országhatóságok közé állítandó megyék főnökévé kizárólag magas aristocraták fognak kineveztetni, *) sőt kinevezésről talán egyáltalán nem lesz szó, hanem a Lajtán inneni megyefőnökök alkalmasint szabadon fognak megválasztatni és ez oly per*) Hogy Gaugrafokká csupa magyar aristokratát akarnának tenni, miként az általam különben nagyon respectált szedő mondatta velem e lapban, azt még a centralisták sem állították. Kár szegényekre még ilyesmit is rátukmálni, elég az a badarág, mely elvitázhatlan sajátjukat képezi!