Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 12. szám - Mezőgazdaság és természettudomány

148 szelleme ragadta azt meg mindenfelé, különösen az oly kelendőségben volt gabnanemüek előállításában, s rövid idő alatt a legnagyobbszerü eredményeket idézte elő. Ez állapotnak bizonyítása tekintetéből nem terjeszkedem annak részletes előadására, hogy a világforgalom terjedelmes hálózatában lévő különféle államok és világrészek mily mesés progressióban fokozták mezőgazdasági termelésüket. Elégnek tartom erre nézve közfigyelembe ajánlani azon tényt, hogy mi magunk e hazában több, mint megkétszereztük gabonatermelésünket ez időszakban. A mezőgazdasági terményeket fogyasztók igénye azonban, e nagyszerű mérvben fokozott termeléssel aránylagosan, épen természetes okoknál fogva, nem növekedhetett. De beállott még azon körülmény, hogy az utolsó három évben, úgymint 62, 63 és 64-ben, épen a legnagyobb fogyasztó államok, mint Angol-, Franczia-, és Németország kiváló bötermésben részesültek. A mezőgazdasági viszonyoknak ily általános fejlődéséből mi következhetett más, mint termékeinek, a keresettség hiányában, általános elértéktelenedése, és igy azon olcsó árak, melyeket az egész világpiaczon tapasztalunk. Innen eredt a forgalmi pangás. De e pangás ^csak okozat, az ok pedig a túltermelésben keresendő és található fel. A panasz általános europaszerte, ez olcsóság felett. Mig azonban Európának egyéb, főleg számításba eső államaiban, a termesztő helyben leli a fogyasztót is, mi ezzel teljesen szűkölködvén, a távol világ piaczra vagyunk kénytelenek szállitani terményeinket. Mig azon államokban a mezőgazdaságnak különféle iparágai virágzanak: minket az éghajlati és népességi viszonyok, főleg csak a gabona termelésre szorítanak, és igy a meglevő kevés munka- és tetterőt is az üdvös hatású, folytonos és rendes foglalkozás helyett, bizonyos évszakokban a tulfeszülésre, másokban ellenben a tétlenségre kényszerítik. Mig más államokban rendezett viszonyok, és a közgazdászat mindennemű tényezőinek kellő ápolása mellett, ezeknek egészséges fejlődésével aránylagos kapcsolatban vannak a közterhek megállapítva : nálunk a legziláltabb viszonyok között, és a becsületes productiv kereset istápolásának teljes hiánya mellett, a közterhek súlya minden normális határokon túljárván, a mezőgazdaságnak különben is életerejét emészti. De nem szükséges, hogy tovább folytassam mezőgazdaságunk kiváló álláspontjainak előszámlálását. Ugy hiszem már ezekből is kiviláglik, hogy a gazdasági terményeknek jelen depretiatiója, midőn más államokban csak bajt okozott, nálunk különösen súlyos szerencsétlenséget idézett elő. Két szempont az tehát, melyekre nézve bennünket szemlélődéseink, a viszonyoknak tágasb körű figyelembevételével, világos meggyőződésre vezetnek: az l-sö, hogy a termesztmények értéktelenségéből általában bekövetkezett mezőgazdasági súlyos viszonyoknak forrása, főleg az utóbbi korszakban, világszerte rohamosan fokozott túltermelésből ered, és ÍI 2-dik, hogy ez általánosan nyomasztó állapot, hazánk sajátságos helyzeténél és viszonyainál fogva, nálunk aránytalanul súlyosabb s mondhatni emésztő sanyarusággá fejlődött. Mellőzvén ezen második szempontnak bővebb tárgyalását, csak az elsőhöz kötöm értekezésemnek további fonalát. Szemben ezen általános túltermeléssel, mely minden tekintet nélkül, egyes országok és vidékek termési sikerére vagy hiányára, a világpiaczon kérlelhetlenül szabályozza a termékek árát, s igy a mienket is, azon kérdés tolul a magyar gazda elébe: vajon mikor lesz fordulat ja ez állapotnak? Ha példát veszünk magunkról s figyelembe vonjuk azt, hogy mindazon törekvéseknek, melyek nálunk az egyéb industrialis terményczikkek, mint például a dohány és kendermüvelésnek terjesztésére az ujabb időkben tétettek, mily nehéz akadályokkal kell küzdeniük ; de még átható sikerülésük esetében is, mily aránytalanul csekély tér az, melyet az iparanyagoknak terjedelmesb mivelése is a gabonaföldből el fog vonhatni; ha tudjuk, hogy nálunk is alig fog valaki találkozni, ki a gabona olcsósága miatt földjét ezentúl parlagon hevertetni fogja, és meggondoljuk, hogy bizony más államokbeli gazdák is ez általános túltermelés tekintetéből szorgalmukkal felhagyni nem fognak; sőt mivel biztosan várható, hogy valamint még nálunk — habár csak kisebb mér tékben — de különösen az uj világrészekben ujabban is sok milliónyi holdak fognak még az eke alá behódolni ; mindezen körülményeket illő figyelembe véve, nem válaszolhatunk másképen a feltolult kérdésre, mint azzal, hogy lehető ugyan, miképen a közel jövőben is egyes éveknek nagyobb mérvű* terméketlensége — a miért egyébiránt semmikép eem esedezhetünk az Istenhez — vagy rázkodtatóbb háborúk — a mire pedig az államok legnagyobb részét, kisebb-nagyobb kimerültségük egy könnyen vetemedni nem engedi — a gazdasági termékeknek s különösen a gabonának árát időközökben felszökteti; de oly tartósan, mint a mult évtizedben, vagy állandóan magas gabonaárakra, fájdalom, számot nem tart hatunk. Kevés vigaszt nyújtó kilátás az ugyan, a mire e figyelmeztetéseim vezetnek. Nem is kellemes foglalkozás tisztelt Gyülekezet! ily vigasztalan themáról értekezni. — De ha általában időszerű föfeladatunknak ismerjük azt, hogy helyzetünket helyesen felfogjuk, e feladat megoldásához csak ugy juthatunk el, ha helyzetünket mindenekelőtt annak részleteiben ismerjük fel; mert csak e részleteknek összeállításából épülhet fel, az egészet átkaroló meggyőződésünk. Mi képezné pedig helyzetünknek lényegesebb részét inkább^ mint épen mezőgazdaságunknak jövő esélyei. S azért ha már az általános helyzet felismerésére kívánatos ez ügynek megvilágítása, maga a mezőgazdaságnak jövendője elkerülhetlenül szükségeli, hogy azt, az ö rideg valóságában tekintsük, hogy igy a kezünk ügyébe eső fentartó eszközökről való gondoskodást is, illő figyelmünk tárgyává tehessük. Köztudomású dolog, hogy a világpiacz a gazdasági termékek sokadalmával van, és normális viszonyok közt még inkább leend elárasztva. Több mint valószínű, hogy e sokadalom csak olcsóságot eredményezhet. Hogy e concurrentiában illően küzdhessünk és megállhassunk, megkívántatik, hogy termékeinket — minőségükhöz aránylag — minél olcsóbban adhassuk; ehez pedig mindenekelőtt szükséges, hogy azokat minél olcsóbban termeszthessük is. Azon tényezők közül, melyek bennünket erre leginkább képesíthetnének , csak azokról fogok értekezni, melyek a természettudományokkal kapcsolatban állanak. Két év előtti feljebb érintett értekezésemet azon tétellel kezdém: „A mezőgazdaságnak lényege a természeteröknek czélszerü felhasználásában rejlik." Több oldalra megforgatjuk például szántóföldjeinké^ mert tudjuk, hogy minél nagyobb a levegőnek behatása, annál több emészthető tápanyagot készít a földnek hozzáférhető rétegéből, vetendő növényeink számára. A hol módunkban áll, rétöntözéseket építünk, mivel tudjuk, hogy a viz csergedező minőségében tetemes tápanyagot is képes lerakni a növények élelmezésére. Erjesztjük száraz takarmányunkat, mivel tudjuk, hogy ez által tetemesen szaporíthatjuk annak assimilálható táptartalmát barmaink részére, és igy tovább. Utasítva levén tehát a természeterök lehető felhasználására, mindenekelőtt ismernünk kell azokat. Mig elődeink csak a hosszú kísérleti tapasztalás utján jutottak ez ismeretnek némi csekély birtokába : az ujabb kor természetbúvárai szakadatlan törekvésének köszönhetjük, hogy a természeti erők működését megvilágítva, azoknak igen lényeges részét határozott elvekben és törvényekben kifejezték ; s ez által képesítik az ujabb kor gazdáit, hogy menekülhetvén az empirismus utján tapogatózó költséges kísérletektől, a természetnek jótékony tárházával öntudatosan rendelkezhessenek. E viszonyok megvilágításául, a mezőgazdaságnak csak egy ágára vonatkozólag akarom ez úttal az ujabb kor tudományos vívmányait érinteni, ez az állattartás vagyis állattenyésztés. Az állattartásnak általában három fő stádiuma különböztethető meg táplálási tekintetben, a mezőgazdaság fejlődésének folyamában. Az 1-sö stádium a tisztán empirikái, s ez a földmivelésnek azon primitív állapotára esik, melyben a hosszú tapasztalás utján merített, egyszerű gyakorlat eredményei mutatták ki, a czélhoz vezető legbiztosabb módot. E stádiumban, mellőzvén a természetes legeltetési évszakot, a barmait jó s haszonvehető karban tartani törekvő gazda, elégségesnek tudta arról gondoskodni, hogy például lovait zabbal szénával, szarvasmarháit szénaféle eleséggel, gyomruk arányához képest, kielégítő mértékben táplálja. S teljes megnyugvást nyert azon eredményben, hogy barmai jó erőben, jó húsban diszlettek. De nem vette tekintetbe azt, vajon ez eredményt kisebb területű és képességű földről, s általában kevesebb költséggel, másnemű tápszerekkel el lehet vala-e érnie ? Annál kevésbbé vehette számításba, vajon ez eredmény a lehető leg-