Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 9. szám - Az ó- és újvilág távirati összekötése

11Q Erdélynek, hogy ha meg kellene lenni, egész Európát elláthatnák e közkeletű ásványnyal. Vannak gazdag aranybányáink; van vasunk, rezünk elég; kén, salétrom, kéneső, kőszéntelepek, számos és sokféle ásványos gyógyforrások, s márvány, akár szines, akár szobornak való fehér márvány (Hátszegvidéken) j fánk annyi s oly kitűnő, hogy árbo­czaink a fekete-tenger s más tengerek hajóin büszkélkednek, s a gyergyói havasok fakereskedésénél 11 millió értékforgalom van; me­zögaszdászatunk pedig — s ez a fő — marhatenyésztésünkkel kapcso­latban, úgyszintén az ipar és kereskedelem kifejtése, mind jövőt ígérő, s a koldus Erdélyből lehet még, és pedig könnyen — ha nem is „kin­cses ország", de — oly terület, a melyhez nem szükség csupán érzelmi politikából ragaszkodnunk. Bécsi levelek. — fi0*5 OOOKíH iB .lo.tSíit)DOHIífft'JjUfiOH OS^HrgSS HSn£í8£Ct- , BIHO^bBf-r Bécs, aug. 25. A régi minisztérium megbukott, mert a birodalom leg­fontosabb és legsürgetőbb előkérdéseinek szerencsés megol­dására elégtelennek bizonyult. E- megoldás vala tehát az, a mit legislegelőször vártak az uj kormánytól és íme ennek tagjai a helyett, hogy in medias res belemennének , hivata­laikat rendezik, tisztviselőket nyugalmaznak, ezek helyébe másokat hivnak ide a tartományokból, szóval mindent tesz­nek, csak azt nem, a mit a közönség legforróbban óhajtott; ott orvosolnak, a hol a baj csak alárendelt befolyású, de tö­kéletesen elhanyagolják azt, a mi főteendőjük volna; sokat csinálnak, de nem tesznek semmit ... Ez körülbelül az általá­nos itélet az uj minisztériumról és nem tagadhatni, hogy a látszat teljesen igazolja ez ítéletet. Nem csak a „Times" bé­csi levelezője állítja; hanem minden ember, a ki Belcredi gró­fot ismeri, megerősíti, hogy e férfi „roppant munkaerő," ki egymaga háromnak munkáját végzi és mégis az ismeretes körlevél óta az új államminiszter életének semmi jelét nem adta. Ez tagadhatlan, de azért mégsem mérnők ő excját szor­galom hiányával vádolni. Midőn Groluchowski és utána Schmerling a zsidópiaczi palotába bevonult, annak belren­dezését érintetlenül hagyták; a munka felosztása, az ügyme­net , söt — ha jól emlékezünk — még az elnöki titkár is ugyanaz maradt, ámbár itt talán nem lett volna felesleges, változtatást tenni; az egész gép olyan maradt, a milyen volt, csakhogy a mozdony-vezetőt elébb Bachnak hívták, aztán Goluchowskinak és utóbb Schmerlingnek. Nem tudjuk, mi­képen működött volna Schmerling lovag más apparátussal, de hogy a meglevő nem illett az uj korszakhoz és még a leg­jobb törekvést is eleinte lassította, azután pedig végleg fel­tartóztatta volna, az semmi kétséget nem szenved. A biroda­lom lakosságának nem csekély része bizalommal üdvözölte Schmeriinget és roppant dolgokat remélt tőle; ő maga aztán alig várhatta, hogy a hivatalbaléptét megelőző jó hirt iga­zolja és tüstént „nagy tettekkel" akart debutirozni. Megcsi­náltatta tehát hamarjában a februári alkotmányt, mellette még egy tuczat Landesverfassungot, aztán tüstént életbe is léptette — azaz taliter qualiter — az uj tervezetet és végre, csupa fától nem látta többé az erdőt; oly „apróságokkal" foglalkozni, a milyen a bureaukratia tisztázása, erre nem vala érkezés; mindenünnen nagy szavakat lehetett hallani és azt hitték, hogy ezek egyszersmind nagy tettek is. A földön csúszó reactió pedig azt gondolá magában: „te csak tartsd fel jól magasra az orrodat, lábadra majd mi is fogunk vi­gyázni, hogy úgy lépj, a mint mi kívánjuk." A nép egy ideig örömest csiklandoztatta a maga fülét ama csengő phrá­sisok által, hanem végre ugy tett, miként az itteni „kerti hangversenyek" alkalmával tenni szokott; bejő, leül és egy ideig élvezettel hallgatja a zenét, hanem bizonyos idő múlva a pinczérnek csenget, hogy már most enni és inni valót is hozzon; ha ez azután rosz vagy nagyon kevés, muzsikálhat neki a banda oly szépen, miként a szentirásbeli hárfás, a jó kedv oda van. A ki a birodalom nyugati felében az önkormányzat és takarékosság értelmében, lényeges reformokat akar behozni, annak mindenek előtt gondoskodnia kell az ügymenet egy­szerűsítéséről és azon egyének eltávolításáról, kik épen csak az által birtak némi nimbusra szert tenni, hogy saját én-jök semmiségét roppant forma-torlaszok által vonják el a profán szemek elől és a kik e szerint soha őszintén nem nyujtanda­nak kezet e haszontalan teketoriák — az ő anyagi jóllétők és politikai fontosságuk e nélkülözhetlen feltételének — megszüntetésére. Tehát korántsem alárendelt értékű munka az, melylyel az uj miniszterek foglalkoznak, midőn a bure­aukratia Augiás-istállóját tisztogatni törekszenek, hanem csak azt végzik, a mi minden gyökeres reform mellőzhetlen elő­feltétele. De ez aztán igazán herkulesi munka! A bureau­kratiát ugyanis minálunk csak Bach óta ismerik és hazánk­ban mindig idegennek érezte az magát, valamint mi is mindig idegennek tartottuk; kellemetlen vendégnek, kinek jelenlété­től elébb utóbb mégis csak szabadulni fogunk. De itt, a bi­rodalom nyugati felében, másként áll a dolog; itt a bureau­kratia bölcsőjét már a mait század első felében ringatták és a gyermek azóta emberségesen felnőtt; jogosultnak hiszi magát az uralkodásra és — ez a legnagyobb baj — a nép hozzá szokott a hivatalnokban csakugyan a maga urát látni. Ily mélyen gyökerező intézmény az, melylyel szakítani kell annak, a ki itt az önkormányzat elvét akarja foganatosítani; erős phalanxként áll vele szemben nagyszámú serge azoknak, kik anyagi és erkölcsi lételöket fenyegetve látják, ha magára a népre bízatnék annak végrehajtása, a mi eddig egyedül a bureaukratia papjai által megközelíthető mysteriumnak tar­tatott. Ezt az ellenállást nem szabad kicsinyleni még a leg­erélyesebb miniszternek sem és a végleges győzelem épen nem bizonyos sőt legjobb esetben is csak hosszú idő és állhatatos küzdelem müve lehet. A miniszter tehet változtatásokat a főbb hivatalokat viselő személyiségekre nézve, de nem bo­csáthatja el a minorum gentium dii meg nem számlálható ezreit. Ezek, szegények, néhány száz forintnyi évdijra levén utalva, szép tavaszi napokon, midőn önkénytelenül megered­nek az ember szivében a remény forrásai, azon merész sej­telemig merészkednek föllengeni, hogy 1 — 2 év múlva tán mégis megürül egy „Siebenhunderter" vagy „Achthunder­ter", melynek boldog birtokosai aztán ők leendenek. De ad­dig is, midőn könyekkel sózott kenyeröket megosztják gyer­mekeikkel, azon gondolat vigasztalja őket, hogy a társada­lomban legalább kiváló állásuk van, hogy kiki „Respects­person"-nak tartja őket, hogy gyermekeik éhesek ugyan, de mégis Beamter gyermekei és mint ilyenek nem tudom hány öllel magasabban állnak ama parasztporontyoknál, kik a falu utczájának porában hentergetőznek- Vedd el az ilyen embertől az avancementnek amúgy is parányi kilátását; tu­dasd vele, hogy takarékosság okáért a megürült helyek egy­ideig nem fognak betöltetni; mondd ki azon kivül ország vi­lág hallatára, hogy a hivatalnok nem ura a népnek, hanem az állam szolgája, kinek a közönséggel előzékenyen, szeré­nyen kell bánni, hogy ő miérettünk van ott és nem mi ő érette; semmisítsd meg ezáltal még az amúgy is már foszló­félben levő nimbuszt is és aztán vigyázz, mily befolyással leendezen ember hangulata azon népnek hangulatára, mely­lyel ő naponként érintkezik és mely az ő auctoritásában hinni megszokott. Talán felesleges hozzátennünk, hogy a műtétnek azért mégis meg kell történnie; de legalább azt akartuk kimutatni, hogy az se nem oly könnyű, se nem oly veszélytelen, a milyennek némelyek hiszik. Hozzájárul, mint emlitém, még azon baj is, hogy a nép helylyel közzel, midőn a gyámság nagyon is nyomasztóvá lesz, érzi ugyan a bureaukratiai nyűgöt, de egészben véve hozzászokott már, és ne nevessenek ez állításon! legalább ez idő szerint sokban nem könnyen és legalább rögtön nem fogná nélkülözhetni. Metternich rendszere mostboszulja meg magát, hanem persze az, a ki a hibát elkövette, nem érzi már a nemezis ostorát. Kivételek itt is lehetnek, de a sza­bály az , hogy a Lajtán innen a községek örülnek, ha mi­nél kevesebb teendőjük van, és ha mindenről a tekintetes já­rás- vagy kerületbeli hivatal gondoskodik. A bureaukratia fájlalja, a mit hatásköréből veszt, azok részéről pedig, a kik­nek hatásköre ez által tágasbul, rendesen nincs köszönet. Mily nagy a különbség e tekintetben is a birodalom két fele közt! Nálunk óhajtva óhajtják a megyei autonómia vissza­állítását és egyszerűen nevetségessé tenné magát, ki azt kér-

Next

/
Oldalképek
Tartalom