Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 9. szám - Az ó- és újvilág távirati összekötése

11Q Erdélynek, hogy ha meg kellene lenni, egész Európát elláthatnák e közkeletű ásványnyal. Vannak gazdag aranybányáink; van vasunk, rezünk elég; kén, salétrom, kéneső, kőszéntelepek, számos és sokféle ásványos gyógyforrások, s márvány, akár szines, akár szobornak való fehér márvány (Hátszegvidéken) j fánk annyi s oly kitűnő, hogy árboczaink a fekete-tenger s más tengerek hajóin büszkélkednek, s a gyergyói havasok fakereskedésénél 11 millió értékforgalom van; mezögaszdászatunk pedig — s ez a fő — marhatenyésztésünkkel kapcsolatban, úgyszintén az ipar és kereskedelem kifejtése, mind jövőt ígérő, s a koldus Erdélyből lehet még, és pedig könnyen — ha nem is „kincses ország", de — oly terület, a melyhez nem szükség csupán érzelmi politikából ragaszkodnunk. Bécsi levelek. — fi0*5 OOOKíH iB .lo.tSíit)DOHIífft'JjUfiOH OS^HrgSS HSn£í8£Ct- , BIHO^bBf-r Bécs, aug. 25. A régi minisztérium megbukott, mert a birodalom legfontosabb és legsürgetőbb előkérdéseinek szerencsés megoldására elégtelennek bizonyult. E- megoldás vala tehát az, a mit legislegelőször vártak az uj kormánytól és íme ennek tagjai a helyett, hogy in medias res belemennének , hivatalaikat rendezik, tisztviselőket nyugalmaznak, ezek helyébe másokat hivnak ide a tartományokból, szóval mindent tesznek, csak azt nem, a mit a közönség legforróbban óhajtott; ott orvosolnak, a hol a baj csak alárendelt befolyású, de tökéletesen elhanyagolják azt, a mi főteendőjük volna; sokat csinálnak, de nem tesznek semmit ... Ez körülbelül az általános itélet az uj minisztériumról és nem tagadhatni, hogy a látszat teljesen igazolja ez ítéletet. Nem csak a „Times" bécsi levelezője állítja; hanem minden ember, a ki Belcredi grófot ismeri, megerősíti, hogy e férfi „roppant munkaerő," ki egymaga háromnak munkáját végzi és mégis az ismeretes körlevél óta az új államminiszter életének semmi jelét nem adta. Ez tagadhatlan, de azért mégsem mérnők ő excját szorgalom hiányával vádolni. Midőn Groluchowski és utána Schmerling a zsidópiaczi palotába bevonult, annak belrendezését érintetlenül hagyták; a munka felosztása, az ügymenet , söt — ha jól emlékezünk — még az elnöki titkár is ugyanaz maradt, ámbár itt talán nem lett volna felesleges, változtatást tenni; az egész gép olyan maradt, a milyen volt, csakhogy a mozdony-vezetőt elébb Bachnak hívták, aztán Goluchowskinak és utóbb Schmerlingnek. Nem tudjuk, miképen működött volna Schmerling lovag más apparátussal, de hogy a meglevő nem illett az uj korszakhoz és még a legjobb törekvést is eleinte lassította, azután pedig végleg feltartóztatta volna, az semmi kétséget nem szenved. A birodalom lakosságának nem csekély része bizalommal üdvözölte Schmeriinget és roppant dolgokat remélt tőle; ő maga aztán alig várhatta, hogy a hivatalbaléptét megelőző jó hirt igazolja és tüstént „nagy tettekkel" akart debutirozni. Megcsináltatta tehát hamarjában a februári alkotmányt, mellette még egy tuczat Landesverfassungot, aztán tüstént életbe is léptette — azaz taliter qualiter — az uj tervezetet és végre, csupa fától nem látta többé az erdőt; oly „apróságokkal" foglalkozni, a milyen a bureaukratia tisztázása, erre nem vala érkezés; mindenünnen nagy szavakat lehetett hallani és azt hitték, hogy ezek egyszersmind nagy tettek is. A földön csúszó reactió pedig azt gondolá magában: „te csak tartsd fel jól magasra az orrodat, lábadra majd mi is fogunk vigyázni, hogy úgy lépj, a mint mi kívánjuk." A nép egy ideig örömest csiklandoztatta a maga fülét ama csengő phrásisok által, hanem végre ugy tett, miként az itteni „kerti hangversenyek" alkalmával tenni szokott; bejő, leül és egy ideig élvezettel hallgatja a zenét, hanem bizonyos idő múlva a pinczérnek csenget, hogy már most enni és inni valót is hozzon; ha ez azután rosz vagy nagyon kevés, muzsikálhat neki a banda oly szépen, miként a szentirásbeli hárfás, a jó kedv oda van. A ki a birodalom nyugati felében az önkormányzat és takarékosság értelmében, lényeges reformokat akar behozni, annak mindenek előtt gondoskodnia kell az ügymenet egyszerűsítéséről és azon egyének eltávolításáról, kik épen csak az által birtak némi nimbusra szert tenni, hogy saját én-jök semmiségét roppant forma-torlaszok által vonják el a profán szemek elől és a kik e szerint soha őszintén nem nyujtandanak kezet e haszontalan teketoriák — az ő anyagi jóllétők és politikai fontosságuk e nélkülözhetlen feltételének — megszüntetésére. Tehát korántsem alárendelt értékű munka az, melylyel az uj miniszterek foglalkoznak, midőn a bureaukratia Augiás-istállóját tisztogatni törekszenek, hanem csak azt végzik, a mi minden gyökeres reform mellőzhetlen előfeltétele. De ez aztán igazán herkulesi munka! A bureaukratiát ugyanis minálunk csak Bach óta ismerik és hazánkban mindig idegennek érezte az magát, valamint mi is mindig idegennek tartottuk; kellemetlen vendégnek, kinek jelenlététől elébb utóbb mégis csak szabadulni fogunk. De itt, a birodalom nyugati felében, másként áll a dolog; itt a bureaukratia bölcsőjét már a mait század első felében ringatták és a gyermek azóta emberségesen felnőtt; jogosultnak hiszi magát az uralkodásra és — ez a legnagyobb baj — a nép hozzá szokott a hivatalnokban csakugyan a maga urát látni. Ily mélyen gyökerező intézmény az, melylyel szakítani kell annak, a ki itt az önkormányzat elvét akarja foganatosítani; erős phalanxként áll vele szemben nagyszámú serge azoknak, kik anyagi és erkölcsi lételöket fenyegetve látják, ha magára a népre bízatnék annak végrehajtása, a mi eddig egyedül a bureaukratia papjai által megközelíthető mysteriumnak tartatott. Ezt az ellenállást nem szabad kicsinyleni még a legerélyesebb miniszternek sem és a végleges győzelem épen nem bizonyos sőt legjobb esetben is csak hosszú idő és állhatatos küzdelem müve lehet. A miniszter tehet változtatásokat a főbb hivatalokat viselő személyiségekre nézve, de nem bocsáthatja el a minorum gentium dii meg nem számlálható ezreit. Ezek, szegények, néhány száz forintnyi évdijra levén utalva, szép tavaszi napokon, midőn önkénytelenül megerednek az ember szivében a remény forrásai, azon merész sejtelemig merészkednek föllengeni, hogy 1 — 2 év múlva tán mégis megürül egy „Siebenhunderter" vagy „Achthunderter", melynek boldog birtokosai aztán ők leendenek. De addig is, midőn könyekkel sózott kenyeröket megosztják gyermekeikkel, azon gondolat vigasztalja őket, hogy a társadalomban legalább kiváló állásuk van, hogy kiki „Respectsperson"-nak tartja őket, hogy gyermekeik éhesek ugyan, de mégis Beamter gyermekei és mint ilyenek nem tudom hány öllel magasabban állnak ama parasztporontyoknál, kik a falu utczájának porában hentergetőznek- Vedd el az ilyen embertől az avancementnek amúgy is parányi kilátását; tudasd vele, hogy takarékosság okáért a megürült helyek egyideig nem fognak betöltetni; mondd ki azon kivül ország világ hallatára, hogy a hivatalnok nem ura a népnek, hanem az állam szolgája, kinek a közönséggel előzékenyen, szerényen kell bánni, hogy ő miérettünk van ott és nem mi ő érette; semmisítsd meg ezáltal még az amúgy is már foszlófélben levő nimbuszt is és aztán vigyázz, mily befolyással leendezen ember hangulata azon népnek hangulatára, melylyel ő naponként érintkezik és mely az ő auctoritásában hinni megszokott. Talán felesleges hozzátennünk, hogy a műtétnek azért mégis meg kell történnie; de legalább azt akartuk kimutatni, hogy az se nem oly könnyű, se nem oly veszélytelen, a milyennek némelyek hiszik. Hozzájárul, mint emlitém, még azon baj is, hogy a nép helylyel közzel, midőn a gyámság nagyon is nyomasztóvá lesz, érzi ugyan a bureaukratiai nyűgöt, de egészben véve hozzászokott már, és ne nevessenek ez állításon! legalább ez idő szerint sokban nem könnyen és legalább rögtön nem fogná nélkülözhetni. Metternich rendszere mostboszulja meg magát, hanem persze az, a ki a hibát elkövette, nem érzi már a nemezis ostorát. Kivételek itt is lehetnek, de a szabály az , hogy a Lajtán innen a községek örülnek, ha minél kevesebb teendőjük van, és ha mindenről a tekintetes járás- vagy kerületbeli hivatal gondoskodik. A bureaukratia fájlalja, a mit hatásköréből veszt, azok részéről pedig, a kiknek hatásköre ez által tágasbul, rendesen nincs köszönet. Mily nagy a különbség e tekintetben is a birodalom két fele közt! Nálunk óhajtva óhajtják a megyei autonómia visszaállítását és egyszerűen nevetségessé tenné magát, ki azt kér-