Polgári jog, 1938 (14. évfolyam, 1-10. szám)
1938 / 10. szám - A választott bírósági kikötés sorsa a "főszerződés" érvénytelensége esetében
543 jövőbeli jogvitát rendezni hivatott rec. arb. esetében a szerződést kötő fél nincsen tisztában a kereseti igénykörét korlátozó határokkal. Erre a nem egészen jelentéktelen kifogásra az értelmezessél alább foglalkozó sorok már önmagukban is megadják a választ. Feltéve azt az esetet is. hogy a rec. arb.-t csak azért kötőt ték meg, hogy általa egy eredetileg, pl. a jó erkölcsökbe ütköző volta miatt érvénytelen főszerződést érvényességre emeljenek, ilyenkor a felek eljárása voltaképpen in fraudem legis-nek minősítendő. Vájjon érvényes-e ilyenkor az önálló rec. arb.? Nem érvényes, mert keletkezése tekintetében a főszerződéssel okozati és logikai összefüggésben áll, és mert a jogot megkerülő „jog" cselekmény sohasem lehet érvényes. De ez a probléma mái- m-m a két szerződés intern viszonyára terjed ki. hanem ennek köréi messze túlhaladja. De ha már el is ismerjük, hogy a rec. arb. önálló szerződés, ez még nem jelenti szükségképpen azt, hogy a vál. bírák a saját hatáskörük és illetékességük tekintetében végleges, jogerős döntést hozhatnának; a rec. arb. érvényességének végleges megállapítása semmiképpen sem illetheti őket. Ez a megállapítás kétségkívül csak olyan személyt vagy személykört illethet meg, ameiv a rec arb. érvényességének felülvizsgálására nem ugyanennek alapján van feljogosítva, azaz csakis az állami bíróságot l nem tekintve azt a — valószínűleg csak elméletileg megkonstruálható esetet —. hogy a rec. arb. álapján működő vál. bír. egy másik rec. arb. érvényességét van hivatva felülvizsgálni).7) 11a a vál. bír. kik.-nek a főszerződéssel való szerkezeti összefüggését elismernők, ez nem jelentene egyebet, mint azt. hogy a rec. arb. alapján a vál. bíróság - saját hatáskörén belül a. főszerződés érvényességét megvizsgálva — ezzel egyúttal a saját működését megalapító rec. arb.-ét is eldönti. Ha viszont a rec. arb.-nek önálló szerződési létet tulajdonítunk, mi sem áli útjában annak, hogy a választott bírák a főszerződés érvényességél és vitás pontjait felülvizsgálhassák, anélkül, hogy a saját hatáskörüket megádlapító rec. arb. tekintetében ugyanez a jogokét megilletné. Elméleti szempontból felnit az eredmény eddig az. hogy t\ rec arb. önálló szerződés: ez azonban nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a felek akarata arra is irányulhasson, hogy a- rec. arb. alapján egybeállított bíróság csak az érvényes főszerződés 7) Ugyanígy Hamburger is (id. mű 154. old.), aki az általunk is kifogásolt felfogást így jellemzi: ..Dem Schiedsgericht alsó rechtsAvirksarne Entscheidung über die Zulassigkeit schiedsrichterlichen Verfahrens erlaubem hiesse ihm erlauben. sieh an den eigenen Haaren aus dem Wasser zu ziehen " — Ellenkező véleményen van v Staff fid. mü 182. old.).