Polgári jog, 1938 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 5. szám - Adalékok a csődtömeggondnoki díj és készkiadások kérdéséhez

kezései az 1210/1933. M. E. sz. rendeletben foglalt módosítások­kal és kiegészítésekkel vannak érvényben jelenleg is. Igaz, hogy a 410 1933. M. E. sz. rendeletnek 1933. decem­ber 23-án meghosszabbító 16.301/1933. M. E. sz. rendelet és az ezt követő meghosszabbító rendeletek megismétlik az 1210/1933. M. E. sz. rendelet 2. §-ának intézkedéseit, a 3. §. intézkedéseit pedig nem, ebből azonban nem lehet arra következtetni, hogy az, 1210/1933. M. E. sz. rendelet 3. §-ának rendelkezése hatályát vesztette, mert ehhez kfejeziett rendelkezés lenne szükséges, ily rendelkezés pedig nincs benne az 16.301/1933. M. E. sz. rende­letben sem, de az 1210/1933. M. E. sz. rendelet intézkedéseiből sem lehet arra következtetni, hogy ezék az intézkedések csak 1933. december 22-ig, tehát nem is egészen egy évig és csak egy esedékes annuitásra kiterjedőién volnának érvényben. Ennek folytán felpereseknek az 1934. január 1-én és ezt követőleg esedékes fizetési részleteket arany értékben kellett kiegyenlíteniök tekintet nélkül az angol font időközben bekövet­kezett értékcsökkenésére, miért is a különbözet visszafizetésére irányuló keresetük alaptalan, s ezért azt el kellett utasítani. Adalékok a csődtömeggondnoki díj és kész­kiadások kérdéséhez. 1. A csődtörvényünk 103. §-nak első bekezdése szerint a tömeggondnok a tömeg érdekében tett kiadásainak megtérítését és fáradozásának díjazását igényelheti. Ugyanazen § utolsó be­kezdése értelmében a tömeggondnoki kiadások a tömeggondnoki számadásba, teendők s így e kiadások ellenőrzése és megállapí­tása a Cst. 161—163. §-aiban írt eljárás, esetleg a Ppé. 23. §-nak utolsó bekezdése szerinti per keretében történik. — A tömeg­gondnoki díj, mint a tömeggondnok fáradozásának ellenértéke pedig az idézett törvényszakasz 2—5-ik bekezdése szerinti el­járásban állapítandó meg. A csődtörvény tehát külön eljárást állapít meg a tömeg­gondnoki díj és külön eljárást a tömeggondnoki készkiadások megállapítása. ÜL jóváhagyása és ellenőrzése tekintetében. A tömeggondnoki díj megállapítását illetően olykép rendelkezik, hogy az ugyan szabad egyezkedés tárgyát képezi a tömeggond­nok és a csődválasztmány között, azonban a bíróság az egyesség­ben megállapított díjat belátása szerint mérsékelheti. Eszerint a csődbíróság díjinegállapító hatásköre csak annyiban van korlá­tozva, hogy nem állapíthat meg az egyességben foglalt összegnél nagyobb összeget. E tételnek elméleti és gyakorlati jelentőségét —• figyelemmel egyrészt arra, hogy az esetben, ha az érdekeltek közt az egyesség létre nem jön, a csődbíróság díjmegállapító joga

Next

/
Oldalképek
Tartalom