Polgári jog, 1938 (14. évfolyam, 1-10. szám)
1938 / 3. szám - Ütköző hitelezői jogok rangsora
160 tott, az örökhagyó hitelezője nem is szerezhet jelzálogjogot. A Kúria döntésének érdemi állásifoglalásából azt véljük következtethetőnek, hogy az örökhagyó hitelezőjének elsősége az örökös hitelezőjével szemben jelzálog nélkül is megállapítandó lesz. Az eseti tényállásból vett még egy érvet tartunk közömbösítendőnek. Felfogásunk szerint nem birhat döntő jelentőséggel, hogy az örökös hitelezője a telekkönyvi rendtartás 74. §-a segítségével jutott-e a telekkönyvbe, vagy a rendes jelzálogszerzés útján, tehát az örökös engedélye alapján, vagy végrehajtási úton. Megint helyes a Kúria okfejtése a 74. §. szerinti jogszerzésnek a döntés értelmében vett gyöngébb erejéről, de ugyanezen döntés helytálló akkor is, ha az örökös hitelezőjének jelzálogszerzése nem a telekkönyvi rendtartás 74. §-a szerint történt. Az ütköző jogok sorrendi szabályául irányadónak állított hierarchikus rangsor a váltakozó esetek egységes elvi egyező elbírálására juttat. Tételes jogi szempontból a fenti gondolatmenetet függelékkel kell kiegészítenünk. Minden okfejtés, amely *de lege lata" az adott törvényes helyzeten belül alkalmazást óhajt, reá kell támaszkodni a tételes joganyagra. Ez a reátámaszkodás történhetik a tételes szabálynak a vallott felfogással való teljes egybeesése alapján — de nem hat újdonság gyanánt az arra való utalás, hogy az élő jogi felfogás többé-kevésbé eltávolodihatik a tételes szabálytól — sőt tőle véglegesen elhajolhat a törvényrontó szokás alapján, ami azonban már szakítás a tételes szabállyal. A teljes egybeesés és a jogszabálytól való elszakadás között lépcsőzetes változatok helyezkedhetnek el. Mennél régibb a tételes jogszabály annál inkább mosódik el a két szélsőség — egybeesés és elszakadás — éles elkülönülése. A régi szabálynak mai szemmel való értelmezése, a ma szükségleteihez idomuló alkalmazása (az angol ,,up to date" értelmezéséről beszél) összhangot teremt a kiinduló pontul szolgált tételes szabály és az elhajló, lassan kialakuló gyakorlati felifogás között. Ebből a nézőpontból vizsgálva idézzük a telekkönyvi rendtartás 74. §-a önkorlátozását: ,,az ilyen biztosítás csák azon fentartással engedtethetik meg, hogy az a hagyaték tárgyalásánál előforduló igényekre nézve sérelmes ne legyen". A Kúria tehát, amikor hangsúlyozta, hogy anyagi jogilag helytelen eredményre a 74. §. szerinti előjegyzés nem vezethet, minden eltávolodás nélkül támaszkodhatott a tételes szabályra. De már a tényállás általunk adott továbbfejlesztésére, az örökhagyó hitelezőjének és az örökös hitelezőjének találkozása esetére a telekkönyvi rendtartás 72, §-a csupán megengedi, hogy az örökhagyó kötelezettségei (hagyatéki adósságok) valamely a hagyatékhoz tartozó jószágra bekebeleztethetnek. Ugyané szakasz harmadik bekezdése úgy rendelkezik, hogy az örökhagyó valamely adóssága az örökség átadása után kieszközlött bekebelezés „az örökös korábban bejegyzett hitelezőinek útjába utána áll". Fejtegetéseink és a most hivatkozott szabály között az ellentét nyilvánvaló. Sági, Kéry, Rojcsek „Telekkönyvi jog"-a
