Polgári jog, 1937 (13. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 2. szám - Imrédy beszéde a jogászokhoz

122 Hogy egy ilyen bírói ítéletnek mik lennének a további köwsitlkezményei és hoigyan alakulnia a regresszus, képezne-e a bírói mérséklés ítélt dolgot az egyetemlieges adóstársak egymásközöttii viszonyában, ezek szintén ailapos boncolást igénylő kérdések, melyek azonban már túlhaladják a felvetett téma kereteit. H. A. JOGÉLET - ÜGYVÉDSÉG X Imrédy beszéde a jogászokhoz. A Jogászok Segítő és Tudományos egyesülete 75 éves jubileumát ülte és ez alkalommal Itmrédy Béla, ki az Egyesületnek 25 évvel ezelőtt elnöke volt, nagyszabású beszédet mondott, melynek tárgya volt a jogásznak a gazdiasági életben betöltendő szerepe. Ez a beszéd az egész jogászvilágban élénk visszhangot keltett. Jelentőségét emeli annak tudata, hogy Imrédy szavai nem hangosan, minden tartalom nélkül elpuffogó puszta szólamok, hanem ez a beszéd is bizonysága annak, hogy Imrédy a magyar közéletben kiváltságos szerepet játszik. Azon kevesek közé tartozik, kik a gyakorlat terén működnek ugyan, azonban elegendő tudásuk és képességük van arra, hogy ne merüljenek el az élet apró napi problémáinak megoldásában, hanem munkájuk közben szemmel tartják a nagy mozgató erőket, látják egyrészt a horizont szélén tornyosuló felhőket, másrészt észreveszik a felhők szakadozását, az ég kibontakozó derűjét is. Ránk, polgári jog művelőire nézve, fokozott jelentősége van annak, hogy Itmrédy beszédében a jogászi hivatás jelentőségét megfelelő módon juttatja kifejezésre. Nem egyszer tettük szóvá, hogy az utolsó évek jogalkotásában, s jogalkalmazásában mutatkoznak oly jelenségek, amelyek aggodalomra adnak okot a tekintetben, hogy a jogászi felfogás alapelveihez hűtlenek leszünk. Joggal vetettük fel a kérdést, hogy a kormánykeréktől nem távolították-e el a jogászokat, vagy ha névleg jogászok is azok, akik ott maradtak, ezek nem vesztették-e el érzéküket a jogászi felfogás követelményei iránt. Hogy a sokból csak egyet említsünk, a most tárgyalás alatt álló városrendezési törvényjavaslat a magántulajdon és az egyéni mozgási lehetőség oly korlátait alkotja meg, melyeket a jogászi felfogás a múltban nem tudott volna elképzelni. Nem vagyunk azok a konzervatívok, akik, mint Imrédy mondja, a kocsin háttal ülünk a bakon, hogy a mult elhagyott tájain zavartalanul merenghessünk, de kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy ezeknek a korlátoknak teljesen a hatóságok önkényétől függő alkalmazása a jogszabályok által nyújtott biztonságérzetnek oly csökkenése, amely a mai gazdásági élet alappilléreit rázza meg. Mindenesetre bizonyos megnyugvás az, hogy éppen ügy, mint igazságügyminiszterünk, Imrédy is hangsúlyozza a jogá-