Polgári jog, 1936 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 7. szám - Frigyes Béla emlékének

488 ÜGYVÉDSÉG. Frigyes Béla emlékének. Munkatársaink egyik legkiválóbbja távozott körünkből. 1936. június 18-án temettük el. Ravatalánál Blau György kartársunk búcsúzott el nevünkben. Búcsúszavai következőleg hangzottak: A Magyar Jogászegylet Civiljogi Szemináriuma, a Polgári Jog köre, a jogászbarátok nevében búcsúzom Frigyes Bélától. Mi évtizedes közelségben becsültük őt, mint tehetséget, és szerettük, mint embert. A hivatás, a szaktudás, a tudományos munka nem merítik ki az egyéniséget, de a férfi életének mégis egyik főrészét alkotják. Minél komolyabb az ember, annál otthonabb érzi magát hivatásában is. Frigyes Béla komoly lélekkel mélyítette, írta, tudta és hitte a jogot, érezte és valósította az igazságot. Életének puritán szerénysége, halálának megrázó koraisága folytán csak itten, koporsója mellett tudunk hangot adni ennek a meggyőződésünknek, amelyet mindnyájan hallgatva hordozunk szívünkben, amióta csak ismertük őt. A jog csak akkor érték, az igazság csak akkor valóság, ha értékes emberek egész hittel érvényesítik. Azon a területen, amelyre Frigyes Béla életenergiájának a sugarai, az ő munkája, szava, tolla elhatottak, élt az igazságos jog. Amikor előadásait hallgattuk vagy tanulmányait olvastuk, mindig felfigyeltünk. Egyszerű volt, de mély; világos, de súlyos; gyakorlati, de tudományos is; higgadt, de bátor. — Közvetlenül a realitásból, a jelen életének problémáiból indult ki, amelyeket legtöbben meglátni sem tudnak, mig mások előzetesen meg nem formulázták. Fáradhatatlanul haladta végig a kérdéstől a feleletig nyúló, messze-nagy utat, amelyen oly sokan szoktak, ki itt, ki amott, elakadni. Ő csak a reális és igazságos, az életet és az elmét egyaránt kielégítő megoldás megalkotása után tett pontot munkái végére. — Sokat tudott, de jogérzetét a tudás nem fakította meg. Nagyvonalúan gondolkozott, de egy szemernyi igazságot sem ejtett le. Nagy és ritkán találkozó jogászi értékeknek volt élő egysége. Emberi értékeit csöndes tartózkodással őrizte magának és övéinek, nem tárta fel állandóan szivét-lelkét mindenki előtt. Mégis éreztük melegségét, amely szándékolatlanul is kisugárzott belőle; örültünk a (férfias derűnek, amelynek a fénye megmegcsillant az arcán; és szerettük a bátor önbizalmat, amellyel szilárdan állott a zajló világ közepette. Csak három hónapja, hogy Frigyes Béla, maga is már végső betegsége kezdetén, gyászomban fordult hozzám. Szeli-