Polgári jog, 1936 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 1. szám - Egyes kérdések a részletügyletek köréből

36 hangsúlyozza, hogy az önsegély csak kivételes jogvédelmi eszköz és mint ilyen, „szorosan magyarázandó", mert ,,a jogrend követelménye ugyanis, hogy az önhatalom megengedése mennél szűkebb térre korlátoztassék". Álláspontom szerint tehát a bírói jogsegélyről való lemondás, ill. az önsegélyre való felhatalmazás, mint ilyen, hatálytalan, mert olyasmiről történt rendelkezés, amire a fél jogosítva nem volt. Nem jelenti ez azonban azt, hogy a szóbanforgó jogügyleti nyilatkozat15) semmis lenne, ,,mintha meg sem köttetett volna", — vagyis a jog által tiltott célt ugyan nem eredményezi, de a megengedett határon belül van jogi hatása. Ez azt jelenti, hogy ha a vevő felszólítás dacára nem szolgáltatja ki az árut, az eladó — noha a megállapodásban kikötötték — önsegélyhez nem nyúlhat és jogát csak bírói végrehajtás útján érvényesítheti, de a megállapodásnak mégis megvan az a hatálya, hogy az eladó kártérítést követelhet. III, Az elállási jog. Az igazságügyminiszter által felvetett alapvető kérdések között kifejezetten nem szerepel, de a sorok között mintegy elintézettnek látszik, hogy az eladót a vevő nem teljesítése esetén „elállási jog" illeti meg. Pedig ezzel a kérdéssel alapjában kell szembenézni, mert első pillanatra ugyan igen egyszerűnek látszik, de mélyére tekintve, súlyosabb bonyodalmat vehetünk észre. A részletfizetés kikötése mellett létrejött adás-vételi szerződésből magából még nem következik, hogy a vevő nem telje15) Hasonló álláspontot foglalt el a belföldi és külföldi jogi irodalom, így Kovács Marcel a Polg. Perr. magyarázata, II. kiad., I. köt., 30. old.: ,,A felek a bírósággal, mint az állam orgánumával szemben, le vannak kötelezve abban az irányban, hogy sértett vagy veszélyeztetett jogaikat önhatalmúlag meg nem védhetik, hanem — hacsak magánjogi (választott) bíróságban meg nem egyeznek, — csak az állami bíráskodást szabad a jogvédelem céljából igénybevenniök és tartoznak ennek jogerős döntését respektálni." A kérdésben elvi éllel foglalt állást a német judioatura. Idézem a német Reichsgericht polgárjogi döntvényei 131. kötetének 41. sz. esetét: ,,Zur Frage der Sittenwidrigkeit der Kundén- Finanzierungsvertráge". — ,,Was das Wegnahmerecht der Klágerin betrifft, so ist zunáchst die rechtliche Fragweite dicsér Abrede festzustellen. Sie láuft auf eine vertragsmássige Erweiterung des Selbsthilferechts aus § 229 Bgb. hinaus. Sofern eine solche Abrede überhaupt für zulassig erachtet werden könnte, ware sie doch nur im Sinne der Einraumung cines Anspruchs auf Duldung der Selbsthilfehandlung mbglich, dessen Geltendmachung aber den Allgemeinen Grundsatzen unterstande. Er müsste alsó regelmássig im Wege der Klage und Zwangsvollstreckung durchgesetzt werden, soweiit nicht im Einzelfall die Voraussetzungen des § 229 Bgb. zutreffen würden. Es liegt auf der Hand, dass man auch diese Klausel ganz wenestlich an Schárfe verliert."