Polgári jog, 1936 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 1. szám - Közjog és magánjog a hitbizományi javaslatban

23 mányi birtokos kívánságának lehető figyelembe vételével az igazságügyminiszter jelöli ki, éspedig amennyiben mezőgazdasági vagy erdőgazdasági ingatlanokról van szó, a földmivelésügyi miniszterrel egyetértve. A javaslat ezt a szabályozást azzal indokolja, hogy ,,a hitbizományi kötöttség alatt maradó terület helyes kijelölése rendkívül bonyolult és sülyos feladat, amely az egész ország földbirtokpolitikai, népesedési, közgazdasági viszonyainak alapos ismeretét, a magasabb nemzetpolitikai és társadalompolitikai érdekek pontos mérlegelését követeli, sőt számos vonatkozásban kellő magángazdasági, különösen mezőgazdasági és erdőgazdasági szakismereteket is kiván. Ily feladat ellátására a bíróság annál kevésbé látszik alkalmasnak, mert a szóbanlevő kijelölés elvont természete szerint is egyenesen közigazgatási, nem pedig bírói funkció." Felesleges, hogy a bíróság képzettségét, lelkiismeretességét és körültekintő alaposságát, sokszor kipróbált nemzetgazdasági és társadalompolitikai érzékét felhánytorgassam. Nem is ez a kérdés lényege, hanem az, hogy közigazgatási vagy bírói funkció-e a hitbizományi kötöttség alatt maradó terület kijelölése. Az, hogy a szóbanlevő kijelölés elvont természetű, teljesen közömbös. Mert nem az ügyek elvont vagy nem elvont természete választja el egymástól a két funkciót, hanem az a kérdés, hogy az állam áll-e az állampolgárral, vagy a magánszemély a magánszeméllyel szemben. Ha abból a meggondolásból indulnánk ki, hogy a hitbizományi birtok az állam tulajdona, melyet a hitbizományi birtokos haszonélvez és egy új hűbériség intézményének kialakítása a cél, úgy valóban az állam áll szemben az állampolgárral, közjogi viszony rendezéséről van szó és a javasolt szabályozás helyes. Ha azonban abból-a valóságból indulunk ki, hogy a hitbizomány magántulajdon, még pedig egy család magántulajdona, mit az előre kijelölt tagok mint hitbizományi birtokosok élveznek, akkor a családtagok összessége áll szemben a család egyes tagjaival, magánszemély a magánszeméllyel szemben és e magánszemélyek életviszonyainak rendezése már nem a közigazgatás, hanem magánjogi viszonyok rendezéséről lévén szó, a bíróság feladata. Az első esetben helytálló lenne a javaslat szabályozása, mely szerint az érdekeltek meghallgatása után a hitbizományi bíróság az iratokat véleménye kíséretében az igazságügyminiszterhez felterjeszti és az igazságügyminiszter dönt a kötöttség alatt maradt vagyontárgyak felől mint első és utolsó fórum. Az utóbbi esetben azonban a helyzet fordított, a bíróságnak kell dönteni, miután az érdekelteket meghallgatta és az igazságügyminiszter javaslatát beszerezte. Érdekes, hogy a tagosításról szóló 34.700/1935. L M. számú rendelet, noha ugyancsak hasonló kérdéseket szabályoz, hol szakismeretre, sokféle érdek fontos mérlegelésére, az ország bizonyos vidékeinek birtokpolitikái, népesedési, termelési és közgazdasági viszonyainak alapos ismeretére van szükség, akként rendelkezik, hogy az igazságügyminiszter véleményezőleg nyilatkozik arról, hogy a tagosítás miképpen volna legcélszerűbben