Polgári jog, 1935 (11. évfolyam, 1-10. szám)
1935 / 4. szám - A Supreme Court döntése
200 Priváté Gold Clauses. Az 1933. június 5-én kelt Joint Resolutiont közismertnek tekintem,2) amennyiben az mindennemű aranydollár kikötés elvi hatálytalanítását tartalmazza. A Supreme Court előtt 5 peres ügy feküdt. Közülök három esetben vasúti bondok birtokosa — a kötvénybeli szokásos és nálunk is ismert aranydollárkikötés alapján, — a lejárt szelvény, — illetve más esetben a lejárt kötvénytőke megfizetését — az aranydollárnak a fizetési igéret időpontjában volt törvényes aranysúlyát véve alapul — mai currency dollárban követelte, vagyis minden aranydollárért egy mai dollárt és 69 centet. Az elsóbíróságok a keresetet a Joint Resolution alapján elutasították, az annak az alkotmányba ütköző voltára alapított támadást ekként elvetették, A Supreme Court részletesen vizsgálja az általános helyzetet, melyben a Resolution keletkezett. Ez a törvény csupán egyike volt a pénzrendszerre vonatkozó intézkedéseknek. Az Elnök 1933. március 6.-án megállapítja, hogy a bankokból nagy mennyiségű aranyat vontak el magánosok, utal a nagymérvű valutaspekulációra. Az ítélet felsorolja az akkor létesült szükségtörvényeket, az aranyban való fizetések felfüggesztése, a bankszükségtörvény, a külföldi valutában való ügyletkötés korlátozása, az aranykiviteli tilalom, az aranykészletek beszolgáltatására vonatkozóan. Utal az Elnök törvényes felhatalmazására a dollár csökkentett aranytartalmának megállapítása tárgyában, figyelemmel a belföldi árak állandósítására és a dollár aranytartalma alsó határának meghatározására, végül az 1934. évi Gold Reserve Actra. A tárgyalás során Mac Lean hely. Solicitor General utal arra, hogy a kormány „supreme necessity"-vel állott szemben, hogy U. S. A. pénzügyi szervezete a kormánytól független okokból megingott, hogy Angliának az aranystandardról való letérése után 1931-ben már csak Hollandia és Schweiz maradt meg az aranyalapon. Az ítélet hosszasan foglalkozik a kötvénybeli aranyclausulák értelmezésével és a felek e részbeni álláspontjával. A felhívott nagyszámú precedens felsőbírói döntéssel szemben megjegyzi, hogy azok egyike sem hozatott oly helyzetben, mint a jelenlegi. Mindazok a korábbi ítéletek, amelyek az aranyklausulát fentartják, oly időből származnak, amikor az aranypénz még forgalomban volt, kétféle pénz forgott, mindkettő egyaránt törvényes. Az ítélet az előtte fekvő aranykikötésekben nem „aranyérme mint áru", hanem pénz fizetése iránti ügyleteket lát, melyek célja volt, a pénz elértéktelenedése ellen védelmet nyújtani. Midőn e kikötések történtek, azok a Congressus hatalmi körét nem sértették. Az ítélet ezután vizsgálja, mennyiben lehet a felek akara'-') L. a Jogtudományi Közlöny 1933. évi 36. és 37. számait.