Polgári jog, 1935 (11. évfolyam, 1-10. szám)
1935 / 3. szám - Az alkalmazottcsábítás
158 tetésével kiválóan oldották meg és egyben megállapították a szabad verseny ezen kinövése elleni oltalom irányelveit. Felismerték azt az alapvető értéket, amit az alkalmazott — a főnöki bizalom letéteményese — a vállalat életében jelent. Előfordul, hogy az alkalmazotton épül fel az egész vállalkozás, különösen akkor, ha be van avatva a vállalat üzemi vagy üzleti titkaiba, vagy saját titkait bocsátja a vállalat rendelkezésére. így pl. az olyan nagy vállalatoknál, ahol főleg ügynökök által kötnek ügyleteket, egy ilyen ügynök elcsábítása nemcsak a vállalat megbénítását eredményezi, hanem üzletkörének, vevői címének a versenytárs részére való megszerzését is jelentheti. Egy ügyesebb szakember elcsábítása (különösen gyári-, ipariüzemeknél) hihetetlen károkat okozhat a versenytársnak. Hiszen az egészen beilleszkedett már a vállalati szervezetbe, az összes eljárási sajátságokat, speciális előállítási módokat ismeri és tevékenysége lényeges alkateleme a vállalat működésének. Nem tekintve azonban ezen kirivó eseteket, az alkalmazott mindig lényeges alkatelemét képezi a vállalat gépezetének és tevékenysége fogaskerékként illeszkedik a vállalat harmonikus működésébe. Ezen harmónia megzavarása által, a vállalat működését bénítja meg az, aki versenytársának alkalmazottját elcsábítja. És bár senki sem pótolhatatlan, a bírói gyakorlat nagyon helyesen mégis oltalmat nyújt a vállalat életének, szervezetének meglepetésszerű megbolygatása ellen, A verseny szabadságának — hiszen a kereslet és kínálat törvénye többé-kevésbé itt is irányadó — e téren is érvényesülnie kell. A szolgálati szerződés megkötésével egy vállalat sem biztosíthatja a maga részére időtlen időkig a munkavállaló tehetségét és az alkalmazott érvényesülése érdekében sem lehetséges azt megtiltani, hogy •ez oly vállalathoz lépjen át, amely nézete szerint megfelelőbb lehetőségeket biztosít neki. Végeredményben tehát minden vállalkozót megillet az a jog, hogy versenytársai alkalmazottját a saját vállalatához szerződtesse, ezen eljárásának azonban nem szabad a jó erkölcsökbe és az üzleti tisztességbe ütközni. Az alkalmazottnak a szolgálati szerződés szokás szerinti felbontására való rábírása csak akkor ütközik a jóerkölcsökbe, ha a kisérő körülmények erkölcstelen magatartást képeznek. így a bírói gyakorlat is elismeri a versenytárs azon íjogát, hogy az versenytársának alkalmazottját állásának szabályszerű felmondás útján történő elhagyására rábírja és magánál szerződtesse. Világosan kiolvasható ebből az a álláspont, hogy általában a felmondási idő betartása az, amit a gyakorlat a versenytárstól megkíván és viszont ez a határpont, amelyen túlmenőleg a versenytárs oltalmat nem kérhet. Önként következik tehát, hogy a versenytörvény 1. §-a alapján e tekintetben kialakult bírói gyakorlat csak az alkalmazottak „kiemelése" ellen nyújt oltalmat. Nem engedi meg nevezetesen a vállalat harmóniájának (szervezet, kalkuláció, vevőszerzés, termelés stb.) egyik napról a másikra történő megbolygatását és a vállalkozónak egy fait accompli elé állítását. A felmondást ugyanis egy olyan kiméleti időnek tekinti, amely alatt a vállalkozó — kellően értesülve az alkalmazott távozási szándékáról — gondoskodhatik a munkaerő pótlásáról. A bíróság . esetről-esetre kiszabandó pénzbírság terhe mellett kötelezi alperest, hogy azon cselekményét, hogy felperes olyan alkalmazottját, akiről tudja, vagy kellő gondosság kifejtésével megtudhatja, hogy törvényes felmondási idejét még ki nem töltötte, a felperes hozzájárulása nélkül szerződtesse, hagyja abba." (Bpesti tvszék 32.950/931. sz.)
