Polgári jog, 1935 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 1. szám - Pseudo-executio

78 örökjogi helyzetek körében látja meggyőző szükségét. Itt nem is devalorizálásról van szó, hanem vagyontársak igazságos osztozásáról (az osztrák polg. törvénykönyv 786. §-ának gondolata szerint). Már forgalmi: ingatlanadásvételi stb. ügyekben nem méltánytalan, hogy a kikötött teljes pénzösszeget megkapja a hitelező. A mai válság lényegesen más, mint a húszas évek elejének krízise, s ha lesz a jövőben újabb gazdasági földrengés, az ismét eltérő természetű lehet, Ezért nem is célszerű a válságjogot előre bekodifikálni s így a MTjav. 1150. §-át, az előadó kritikájára tekintettel is, változtatni kell, sőt legcélszerűbb lenne azt teljesen elejteni. Nesze semmi, fogd meg jól! Timeo Danaos et dona ferentes! Ez a vergiliusi sor jár az ügyvéd eszében, valahányszor valami olyan rendelet lát napvilágot, amely őt kedvezésben részesíti. A 8800/1934. M. E. számú, ú. n. illetékamnesztia-rendelet kétségkívül sok könnyítést tartalmaz. A rendelet alkotói azonban anynyira légüres térben gondolkodtak, nem vetve számot a gyakorlati lehetőségekkel, hogy e rendeletnek bizonyos könnyítései a valóságban keresztülvihetetleneknek bizonyulnak. A 3. §. az ú. n. régi illetéktartozásokra vonatkozólag (tehát amely tételekre vonatkozó fizetési meghagyások még a rendelet hatályba lépte előtt kézbesíttettek le) megengedi az 1. §-ban megjelölt kedvezményes, 30, 60 és 90%-os kulcsok alkalmazását, úgy hogy a megfelelő 30, 60, 90 napos határidők a „Figyelmeztető" kézhezvételétől számíttassanak. Ez így rendben is volna. Ellenben ezt követöleg azt mondja a rendelet: ,,A rendelet hatálybalépéséig jogerőre nem emelkedett ilyen tartozásokra nézve is az 1. §. 3. és 4. bekezdésének megfelelő értelemben való határidőszámítást a Pénzügyigazgatóság, Budapesten a Központi Díj- és Illetékkiszabási Hivatal az ügyvéd indokolt kérelmére megengedheti." E szerint tehát Budapesten az Illetékhivataltól kell kérnem a kedvezményes határidőknek majd a Pénzügyigazgatóság II. fokú határozatának kikézbesítésétől való számítását; holott az Illetékhivatalnak semmiféle irat nem áll rendelkezésére, amiből az ügy mibenlétét és azt, hogy az én jóhiszeműségem (1. §. 3. bek.) fennforog-e, megállapíthatná. Mert hiszen az iratok ép a fellebbezés folytán a Pénzügyigazgatósághoz vannak felterjesztve. Az Illetékhivatal tehát a hatáskörébe utalt kedvezési joggal az ilyen esetekben élni nem tud, illetve — hiszen a pénzügyi közigazgatásnál az in dubio contra reum elve érvényesül (reus alatt persze az ügyvédet kell érteni) — minden ilyen esetben elutasító határozatot hoz; mivel nem tudhatja, vájjon az 1. §. 3. bekezdése szerinti feltétel (a jóhiszeműség) fennforog-e. Tudok olyan konkrét esetről, amikor az Illetékhivatal referense, akihez egy ilyen kérelem került elintézés végett, dicséretre méltó lelkiismeretességgel átírt a Pénzügyigazgatósághoz, ahol az iratok vanak, hogy hát hogyan is áll ez az ügy? Amire azt a választ kapta, hogy erre nyilatkozni nem tartozik a Pénzügyigazgatóság hatáskörébe. Persze, az Illetékhivatal csakis úgy tudhatná az efajta kérelmeket érdemben elintézni, ha minden ilyen ügy aktáját betekintésre visszakérné a Pénzügyigazgatóságtól. Erre